ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Most határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyezték‑e a szavazógépekben! Tájékoztatom önöket, hogy a mai határozathozatalok során minősített többséget igénylő előterjesztések elfogadásáról is döntünk.
Felhívom szíves figyelmüket, hogy a határozati házszabály 50. § (3) bekezdése alapján amennyiben a törvényjavaslat zárószavazása során az Országgyűlés nem fogad el minősített többséget igénylő rendelkezést, ez további külön döntés nélkül is kiterjed az el nem fogadott szabályozás sarkalatosságára utaló rendelkezés elhagyására is. Ebben az esetben az egyszerű többséggel történő zárószavazás az előterjesztés ekképpen módosult szövegéről történik.
Soron következik a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló, 2014. március 28-án kelt megállapodás módosításáról szóló 2. számú jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/11678. számú törvényjavaslat zárószavazása. Frakciókérésre figyelemmel azonban előtte a módosító javaslat fenntartásáról is döntenünk kell.
Tájékoztatom önöket, hogy a határozati házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja az 1. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk. Az 1. számú módosító javaslat Tordai Bence képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen szavazattal, 139 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, valamint az előterjesztéshez összegző módosító javaslat sem érkezett, a zárószavazás során a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11678. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 139 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott statútumának és a Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló, New Yorkban, 2002. szeptember 10-én elfogadott megállapodás felmondásáról szóló T/11449. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11449. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 134 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta.
Most soron következik az okleveles élelmiszerlánc-felügyelő mérnök, valamint az állategészségügyi mérnök feladatkörével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/10002. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/10002/5., összegző jelentését pedig T/10002/6. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/10002/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 164 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/10002/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 163 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta.
Most soron következik az egyes családügyi és családtámogatási vonatkozású törvények módosításáról szóló T/11624. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/11624/5., összegző jelentését pedig T/11624/6. számon terjesztette elő.
(8.20)
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/11624/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 170 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében és 9 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem, a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11624/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 171 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében és 9 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Alkotmánybíróság új tagjainak titkos szavazással történő megválasztása.
Engedjék meg, hogy megkülönböztetett tisztelettel köszöntsem a jelölteket: dr. Polt Pétert és dr. Hende Csabát. (A páholyban helyet foglaló dr. Polt Péter és dr. Hende Csaba feláll. ‑ Taps a kormánypártok soraiban.) Köszöntöm a jelöltek családtagjait, köszöntöm az Országgyűlés valamennyi állandó meghívottját, vendégeinket, mindazokat, akik részt vesznek mai ülésünkön.
Tájékoztatom a Tisztelt Országgyűlést, hogy az Igazságügyi Bizottság S/11910. számú javaslatában az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 7. §-ában foglalt jogkörében eljárva dr. Polt Pétert 2025. június 10-ei hatállyal, dr. Hende Csabát 2025. június 1-jei hatállyal javasolja az Alkotmánybíróság tagjának megválasztani. Az Igazságügyi Bizottság javaslatát, valamint a jelöltek életrajzát képviselőtársaim a honlapon megismerhették.
Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság új tagjait az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával 12 évre választja meg az Országgyűlés elnöke által előterjesztett javaslat alapján. Az országgyűlési törvény alapján a szavazás titkos.
Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés 2025. április 28-ai döntésével jogerősen kitiltott képviselők az országgyűlési törvény 49. § (1) bekezdése és a 49/A. § (7) bekezdése alapján a szavazás időtartama alatt a házelnök által kijelölt helyiségben gyakorolhatják a szavazati jogukat a határozati házszabály mellékletében meghatározott szabályok szerint, melyről az érintett képviselők részletes tájékoztatást kaptak.
Tisztelt Országgyűlés! A titkos szavazás menete a következő: a képviselők az Országház alsóházi üléstermének Duna-parti folyosóján vehetik át a szavazólapokat a nevük kezdőbetűjének megfelelő csoportból, ábécésorrendben, négy csoportban.
Tájékoztatom önöket, hogy a szektoroknál kettő darab szavazólapot, továbbá egy borítékot vehetnek át. Kérem, hogy az átvétel tényét az asztaloknál elhelyezett íveken aláírásukkal igazolni szíveskedjenek.
Tájékoztatom önöket arról is, hogy a szavazás során szavazófülkét is igénybe lehet venni. Kérem önöket, hogy a szavazólapon az „igen”, illetve „tartózkodom” rovatba vagy a „nem” rovatba helyezzék el jelölésüket.
Felkérem Z. Kárpát Dániel jegyző urat, hogy röviden ismertesse a szavazás szabályait, képviselőtársaimat pedig tisztelettel arra kérem, hogy a helyükön maradva hallgassák azt végig. Köszönöm szépen. Parancsoljon, jegyző úr, öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés