DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! A szülőknek az informálása elengedhetetlen. A szülők nagy része úgy gondolja, hogy jót tesz a gyermekével, hogyha már hároméves kora előtt leülteti az okoseszköz elé, merthogy majd ettől fejlődnek a digitális kompetenciái. Ez egy tévhit. Ez nem igaz. Ugyanúgy, ahogyan a cigaretta esetében rá van írva a dobozra, hogy halált okozhat, ugyanígy rá kell írni a készülékek dobozára, hogy a szülők tudják, hogy visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodást okoznak a saját gyereküknek azzal, hogyha napi több órát képernyőztetik hároméves kora előtt. És az a probléma, amiről én beszélek, az azért rendkívül súlyos, mert mire a gyermek háromévesen kötelezően bekerül az intézményrendszerbe, addigra már kialakul a visszafordíthatatlan károsodás. Ezért nagyon sürgős lépni e tekintetben, és ahogyan a dohánytermékeket és az alkoholt, a drogot és most már az energiaitalokat is jogosan tiltjuk a gyerekeknek, itt, mikor ugyanazt az agyi területet károsítják, ugyanazzal a dopaminsokkal élnek (Az elnök csenget.) ezek az eszközök, ezt meg mindenféle korlátozás nélkül hagyják, hogy a csecsemők is használhassák. Miért, államtitkár úr…

Forrás: parlament.hu