ELNÖK : Arra kérem képviselőtársaimat, hogy álljanak fel. (Megtörténik.) Nagy tisztelettel köszöntöm dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök urat. (Taps. ‑ Dr. Sulyok Tamás a páholyban felállva köszöni meg a tapsot.) Kérem, foglalják el helyüket. (Megtörténik.)
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a szavazatszámláló bizottság befejezte munkáját. Megállapította, hogy a titkos szavazásban 157 képviselő vette fel a szavazólapot. A jegyzők megállapították, hogy a szavazási eljárás a jelöltekre érvényes és eredményes volt.
Tisztelt Országgyűlés! Dr. Polt Péter személyére az urnában megtalált szavazólapok száma alapján 149 képviselő adta le a szavazatát. Ezek megoszlása a következő: az érvénytelen szavazatok száma 2, az érvényes szavazatok száma 147, ebből az „igen” szavazatok száma 134, a „nem” szavazatok száma 13, a „tartózkodom” szavazatok száma 0. Ezek alapján az Országgyűlés dr. Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökének megválasztotta. (Taps a kormánypártok padsoraiból. ‑ Dr. Polt Péter a páholyban felállva köszöni meg a tapsot.)
Tisztelt Ház! Dr. Kozma Ákos személyére az urnában megtalált szavazólapok száma alapján 149 képviselő adta le a szavazatát. Ezek megoszlása a következő: az érvénytelen szavazatok száma 2, az érvényes szavazatok száma 147. Ebből az „igen” szavazatok száma 134, a „nem” szavazatok száma 13, a „tartózkodom” szavazatok száma 0. Ezek alapján megállapítom, hogy az Országgyűlés dr. Kozma Ákost az Alkotmánybíróság tagjának megválasztotta. (Taps a kormánypártok padsoraiból. ‑ Dr. Kozma Ákos a páholyban felállva köszöni meg a tapsot.)
Tisztelt Ház! Dr. Nagy Gábor Bálint személyére az urnában megtalált szavazólapok száma alapján 148 képviselő adta le a szavazatát. Ezek megoszlása a következő: az érvénytelen szavazatok száma 1, az érvényes szavazatok száma 147. Ebből az „igen” szavazatok száma 134, a „nem” szavazatok száma 13, a „tartózkodom” szavazatok száma 0. Ezek alapján az Országgyűlés dr. Nagy Gábor Bálintot legfőbb ügyésznek megválasztotta. (Taps a kormánypártok padsoraiból. ‑ Dr. Nagy Gábor Bálint a páholyban felállva köszöni meg a tapsot.)
Tisztelt Országgyűlés! Most az ünnepélyes eskütételek és az esküokmányok aláírása következik. Tisztelettel felkérem dr. Polt Péter, dr. Kozma Ákos és dr. Nagy Gábor Bálint urakat, hogy fáradjanak együtt az ülésterem közepére, és tegyék le esküjüket. Felkérem Tiba István jegyző urat, hogy külön-külön olvassa elő a három esküszöveget, a tisztelt Országgyűlést pedig kérem, hogy szokásainknak megfelelően felállva hallgassák meg azokat. (A teremben lévők felállnak. ‑ Dr. Polt Péter, dr. Kozma Ákos és dr. Nagy Gábor Bálint a terem közepére lép.)
Először az Alkotmánybíróság elnökének eskütétele következik az eskütörvény szerinti szöveggel. (Dr. Tiba István előolvassa az eskü szövegét, amelyet dr. Polt Péter a nevével kiegészítve megismétel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés