ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülését megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Aradszki András és Berki Sándor jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a kormány az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a mai napra. A kezdeményezést a honlapon megismerhették.

Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, Árgyelán György, volt képviselőtársunk életének 74. évében elhunyt. Árgyelán György az 1994 és 1998 közötti országgyűlési ciklus második felében, 1997-ben az MSZP Békés megyei területi listájáról szerzett mandátumot, és a ciklus végéig látta el képviselői feladatait. Megbízatása alatt az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagja volt. Az országos politikai feladatok mellett szívügyének tekintette a helyi közösség szolgálatát is: Kétegyháza polgármestereként, később önkormányzati képviselőként dolgozott települése fejlődéséért. Politikai pályája mellett közművelődési szakemberként is tevékenykedett, sokat tett a nemzetiségi és helyi értékek megőrzéséért. Kérem önöket, hogy képviselőtársunk emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés 2025. április 28-ai döntésével jogerősen kitiltott képviselők közül Bedő Dávid és Lőcsei Lajos momentumos képviselők, valamint Hadházy Ákos független képviselő kitiltása ma éjfélkor letelik. Ezt követően a képviselők újra beléphetnek az Országház területére.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásokkal folytatjuk munkánkat. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mellár Tamás képviselő úr, Párbeszéd-képviselőcsoport: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu