ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Ház! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 6. ülésnapját megnyitom.

Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Vadai Ágnes és Aradszki András jegyzők lesznek segítségemre. Köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap, október 6-a a magyar nemzet gyásznapja. 176 évvel ezelőtt, 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Halálukkal az uralkodó Ferenc József és a megtorlást irányító Haynau a magyarság függetlenségi törekvéseit kívánta büntetni. Ugyanakkor mi máig nemzeti ügyünk mártírjaiként tartjuk számon a 14 kivégzett férfiút, olyan mártíroknak, akiknek emléke már haláluk pillanatában a szabadságért vívott harc és az önfeláldozás szimbólumává vált.

A kivégzésekhez vezető eljárás koncepciós jellegű volt, hiszen már a bírósági tárgyalások előtt döntöttek a halálos ítéletekről, amelyeket jogtalan vádakra alapoztak. Fontos üzenetet hordozott az ítéletek végrehajtásának időpontja is. Pontosan egy évvel korábban, október 6-án tört ki a bécsi forradalom, és erre szándékozott Haynau a bosszú szellemében messzire hangzó feleletet adni.

A tomboló megtorlás hónapjaiban a császári hadbíróságok sorra gyártották a halálos ítéleteket. Hozzávetőleg százhúsz főt végeztek ki, akik között voltak katonai vezetők, politikusok, papok, lelkészek és a császári hadseregből megszökött, a magyar sereghez átállni szándékozó katonák. Honvédtisztek és honvédek tízezrei kerültek kényszersorozás útján büntetésből külhoni szolgálatra, minél távolabb magyar hazájuktól.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A mai nap a gyász napja, de egyben a szabadsághősök helytállásának és az önfeláldozásnak az emléknapja is. A pesti kivégzés helyszínén örökmécses, Aradon pedig emlékoszlop és a Szabadság-szobor szolgálja az emlékezés fennmaradását. A vértanúk nevei újra és újra elhangoznak a megemlékezéseken, szembeötlenek az utcanevekben, alakjuk felsejlik az őket ábrázoló szobrok révén. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Toroczkai László frakcióvezető úr, a Mi Hazánk képviselője „Aktuális közügyek” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr.

Forrás: parlament.hu