DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm miniszter úr válaszát, melyből számomra is egyértelművé vált, hogy a brüsszeli elit az európai valóságtól teljesen elszakadva folytatni kívánja a háborút. Úgy vélem, hogy ezzel többek között három súlyos hibát követnek el: először is morálisan szakítanak az Unió alapítóinak, úgy vélem, ma is érvényben lévő szándékával, a béke projektjével, amelynek hiányában gazdasági zsákutcába fogják vezetni a kontinenst. Egyszerűen elveszítjük a versenyképességünket, megszűnik az Unió gazdasági jólétének az imázsa. Végül, tisztelt miniszter úr, ami számunkra a legszomorúbb, hogy semmibe veszi a magyar választópolgárok érdekeit, például, amikor szó nélkül végignézik, hogy az ukránok rendszeresen támadják a Magyarországra vezető Barátság II.-kőolajvezetéket, vagy amikor ellenzik a rezsicsökkentést, vagy ellenzik a családpolitikánkat, és nyíltan egy olyan kormányt akarnak a nyakunkba akasztani, amely szó szerint megfelelő számukra, fejet hajt a központi háborús akaratnak.
Tisztelt miniszter úr, ebből mi nem kérünk! (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés