DR. LÁNG ZSOLT, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatni szeretném önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság a 2025. december 4-ei ülésén megtárgyalta a sportról szóló 2004. évi I. törvény és egyéb törvények sporttal kapcsolatos módosításáról szóló T/12788. számú törvényjavaslatot. A bizottság 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett a javaslatot támogatta.
Tisztelt Országgyűlés! Ma, amikor azt látjuk, hogy a mindennapokat átszövi az állandó vita és néha már a józan észt talán meghaladó társadalmi feszültség, akkor a sport még mindig az a terület, ahol egységesek tudunk maradni, és ahol mindenki tud szurkolni és tud a magyar címert viselő sportolóink mögé állni. Így van ez egyébként most is, hiszen, ha jól tudom, holnap 6 órakor női kézilabdásaink a világbajnoki elődöntőért játszanak Hollandiában, és drukkolhatunk nekik a házigazdák ellen.
(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Talán ezért is fontos a sportban az, hogy miközben a saját jogszabályainkat is tökéletesíteni kell, mindig figyelnünk kell arra, hogy folyamatosan fejlődjön a sport területe és modernizáció legyen, lépést tudjunk tartani a világban végbemenő folyamatokkal. Ezért is fontos ez a törvény, amely számtalan pontosítást és olyan fejlesztést tartalmaz, amely garantálja azt, hogy Magyarország lépést tud tartani a diplomáciában és a technológiában is a sporttal és a sport fejlődésével.
A Nemzeti Sportinformációs Rendszer működésének pontosítása erősíti az átláthatóságot és a szakmai döntések megalapozottságát. A sportbiztosítás, a játékos- és edzői ügynöki tevékenység, valamint a sportvállalkozások jogi kereteinek frissítése mind azt szolgálja, hogy korszerűbb és következetesebb rendszer jöjjön létre. Kiemelkedő a doppingellenes küzdelem is, és ebben Magyarország részvétele azzal, hogy az International Testing Agency európai központja Budapestre költözik. Úgy gondolom, hogy ezzel egyfelől elismerést kap az országunk, és segítheti azt a tiszta verseny és a doppingellenes küzdelem irányába folyó küzdelmet, amely számunkra is mindig fontos volt.
A sportfióktelepek jogintézményét is szabályozza a törvény, és a nemzetközi sportszervezeteknek kínált kedvezmények új lehetőséget nyitnak Magyarország számára a nemzetközi sportéletben. A „Sportoló Nemzet” program célkitűzéseihez kapcsolódó új elektronikus támogatási rendszer pedig valódi minőségi ugrást jelent az adminisztrációban, ami egyszerűbb, gyorsabb és átláthatóbb lesz mindenki számára.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási Bizottság az eljárása során elfogadott néhány módosító javaslatot, amelyek elsősorban nyelvhelyességi, szövegpontosító, kodifikációs és jogtechnikai korrekciókat tartalmaznak. A javaslat lehetővé teszi, hogy a Héraklész- és az LA10-program sportolói és edzői részére biztosított diagnosztikai és biztosítási szolgáltatások személyijövedelemadó-mentességet élvezzenek. Ugyanez vonatkozik a 2026-ban Budapesten megrendezésre kerülő Bajnokok Ligája döntő kapcsán nyújtott egyes juttatásokra is. Mindez szintén azt szolgálja, hogy a magyar sport eredményes legyen és nőjön nemzetközi szerepvállalása.
Tisztelt Ház! Összességében tehát a javaslat egyszerre szolgálja a versenysport tisztaságát, a digitalizációt és a magyar sportdiplomácia megerősítését, éppen ezért támogatta a bizottság ellenszavazat nélkül a javaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés