PÓSFAI GÁBOR belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is köszönöm szépen a kérdését, nagyon fontos dolgot érintünk. Többször beszéltünk már arról, de újra meg újra le kell szögeznünk, hogy az Orbán-kormány öröksége a rendvédelem területén egészen méltatlan. A rendőrség óriási állományhiánnyal küzd, a rendvédelmi dolgozók alacsony bérért, méltatlan körülmények között dolgoznak, ennek köszönhetően a rendvédelmi pálya ma nem vonzó a fiatalok számára. Én azt gondolom, hogy nemcsak az ön által említett két állománycsoport esetében, hanem a teljes rendvédelem területén korrekcióra van szükség.

Csak néhány számadat, hogy honnan indulunk: ma a rendvédelem területén 8800 fő hiányzik, ha a teljes státuszú állományt nézzük. Budapesten közel 30 százaléka hiányzik az állománynak, Pest megyében 22 százalék ez a szám. Úgyhogy akikre ön rákérdezett, az 13 ezer főt érint, de azt gondolom, hogy a teljes rendvédelmi állományról kell beszélnünk, amikor bérkorrekcióról beszélünk.

A TISZA-kormány álláspontja egyértelmű ezekben a kérdésekben: helyre fogjuk állítani a rendvédelem becsületét és tekintélyét, megújítjuk a bérrendszert, amely tisztességes és kiszámítható egzisztenciát biztosít minden rendvédelmi dolgozónak. Valódi életpályamodellt teremtünk, amely vonzóvá teszi a pályát a fiatalok számára is. Ennek első lépéseként a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésén közös munkára hívtam fel, kértem fel a munkavállalói érdekképviseleteket. Hangsúlyozni szeretném tehát, hogy minden állománycsoport bérét rendezni szeretnénk. Mindegyikük nélkülözhetetlen hozzájárulást nyújt a közbiztonság fenntartásában.

A Belügyminisztérium jelenleg vizsgálja a teljes rendvédelmi állomány, ezen belül a kérdéses állománycsoportok bérfejlesztési lehetőségeit, annak mértékét és módját. Ennek keretében a korábbi javaslatokat is elővesszük, a mostani bértárgyalás elemeit pedig be fogjuk építeni a végleges javaslatba. Nyár végéig várható, hogy konkrét tervekkel jövünk, ekkor tudunk a konkrét számokról beszélni, ebben a honvédelmi tárcával is folyamatosan egyeztetünk. Köszönöm szépen. (Taps a TISZA soraiban.)

Forrás: parlament.hu