DR. DICSŐ VIKTÓRIA (TISZA): Köszönöm a szót, alelnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Abban mindannyian egyetértünk, hogy a magyar emberek egészsége a legfontosabb. A TISZA már a választási programjában rögzítette, hogy radikálisan csökkenteni fogja a legkiszolgáltatottabbak terheit. A kormány ennek megfelelően szeptembertől a vényköteles gyógyszerek áfáját nulla százalékra csökkenti. Ez a döntés egyenes, világos és azonnali segítséget jelent a krónikus betegeknek és idős honfitársainknak, akik több készítményt szednek tartósan. A lépés mintegy 7 milliárd forintot hagy a magyar családok zsebében, és a NEAK szigorú árképzési szabályozásának köszönhetően az árelőny garantáltan a betegekhez fog kerülni.

(18.30)

Azt az 5 százalékot, amit korábban az állam elvett, most visszaadjuk a magyar embereknek.

Tisztelt Miniszter Úr! Hol tartanak az áfamentesség bevezetéséhez szükséges költségvetési és technikai egyeztetések a gyógyszertárakkal, és hogyan biztosítja a kormány, hogy szeptembertől minden érintett zökkenőmentesen részesüljön ebből a kedvezményből? Köszönöm a válaszát. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu