GÖRÖGHNÉ BOCSKAI ÉVA (TISZA): Köszönöm a szót, alelnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A Gondosóra-program az elmúlt évek egyik fontos idősvédelmi kezdeményezése. A szolgáltatás több százezer idős ember és családja számára jelentett nagyobb biztonságot, hiszen szükség esetén gyors segítségkérést és közvetlen kapcsolatot tesz lehetővé. A program célja ezért olyan közérdek, amelynek a hosszú távú fennmaradása, fenntartása és megbízható működése valamennyiünk közös érdeke.
Az elmúlt napokban ugyanakkor több, a program megvalósításával és egyes beszerzéseivel kapcsolatos vizsgálatról jelentek meg hírek. Az Integritás Hatóság köztes jelentést készített, és az általa feltárt körülmények alapján további hatósági eljárásokat kezdeményezett. A sajtóban megjelent információk szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is nyomozást folytat az ügyben. Vajon miért nem csodálkozom?
Miniszterelnök úr arról is beszélt, hogy a kormány foglalkozik a felmerült kérdésekkel, jelentést készít és a szükséges intézkedéseket megteszi. Mindez lehetőséget teremthet arra, hogy a program működését, finanszírozását és intézményi kereteit átfogóan értékeljék és - ahol szükséges - megerősítsék.
A Gondosóra-programot felügyelő Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. tulajdonosi jogainak gyakorlója jelenleg a Tudományos és Technológiai Minisztérium. Kérdezem ezért miniszter urat: hogyan értékeli a minisztérium a Gondosóra-program társadalmi jelentőségét és jelenlegi működését? Milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy a felmerült kérdések megnyugtatóan tisztázódjanak, a program működése a jövőben átlátható, hatékony és szakmailag megalapozott legyen? Tervezi-e a minisztérium, hogy átfogó vizsgálatot indít, és átvilágítja a KSZK működését és a program megvalósításával kapcsolatos ügyleteit?
Végül: hogyan biztosítják, hogy a vizsgálatok és az esetleges változtatások alatt a gondosóra-szolgáltatás zavartalanul működjön, és az érintett idősek, valamint családjaik továbbra is számíthassanak rá. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárt soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés