KAPRONCZAI BALÁZS oktatási és gyermekügyi minisztériumi államtitkár: Képviselő Úr! Egy olyan választókerületből érkezem, ahol 174 település van. Nagyon sok olyan település van egymáshoz közel, kettő kilométerre ‑ van olyan, ami két kilométerre van egymáshoz ‑, mind a kettőben fenntartanak egy-egy általános iskolát. Tudom azt, hogy valamelyikben idén már nem indult első osztály, van, amelyikben heten indultak el. Valóban, ezt meg kell néznünk tehát ilyen távolságban lévő iskoláknál, hogy vajon ez a fenntarthatóság valóban megéri‑e és hogy érdemes‑e, főleg ilyen kicsi távolságból. Nagyobb távolságból persze már más a kérdés.
Remélhetőleg, közösen a képviselőkkel és önökkel együtt is tudunk majd munkálkodni azon, hogy ezeket a kérdéseket megvitatjuk, miután meglesznek a felmérések, az eredmények, és együtt tudunk dolgozni egy gyermekközpontú, méltányos és előremutató XXI. századi oktatás keretéért. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés