PERTICSNÉ KÁCSOR ANDREA, a Közlekedési és Beruházási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a Közlekedési és Beruházási Bizottság a 2026. szeptember 16-án tartott ülésén tárgyalta a T/571. számon benyújtott, az egyes budapesti ingatlanok fejlesztésével és vagyonkezelésével, valamint közúti közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. országgyűlési határozat 44-45. §-a alapján folytatta le a törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottság a törvényjavaslatot megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel a házszabályi rendelkezéseknek.
A bizottság a részletes vita során megtárgyalta a jelentés mellékletében szereplő módosító javaslatokat. A bizottsághoz két egyéni módosító indítvány érkezett a Planetáriummal kapcsolatban. A törvényjavaslat egyik célja a Népligetben található Planetárium újbóli működtetésének intézményi és vagyongazdálkodási előkészítése. Kiemelten rendezi a planetáriumi ingatlan és az ahhoz tartozó planetáriumtechnológiai ingóságok sorsát, amelyeket egységként kezel, mivel a Planetárium érdemi működése a speciális eszközpark nélkül nem biztosítható. A javaslat elfogadása esetén a vagyonkezelői jog a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumhoz kerülhet, ami megnyithatja az utat az épület felújítása és újranyitása előtt.
Az ellenzéki módosító javaslat törölné a planetáriumtechnológiai ingóságok közvetlen, 2026. október 1-jei MMKM-vagyonkezelésbe adását, mert abból indul ki, hogy a berendezések a TIT tulajdonát képezik. Ehelyett a benyújtó szerint az államnak az összes, a Planetárium rendeltetésszerű működéséhez szükséges TIT-tulajdonú ingóságot független értékbecslő által meghatározott áron meg kellene vásárolnia, majd azokat legkésőbb 2027. január 1-jével kellene az MMKM vagyonkezelésébe adni.
A bizottság többségi álláspontja szerint a hatályos törvény alapján maga az ingatlan egyértelműen állami tulajdon, és a TIT-et csak vagyonkezelőként jelöli ki. Tehát a korábbi szabályozásból nem vezethető le automatikusan az, hogy az ingóságok a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tulajdonában lennének. A módosító javaslat semmilyen érvelést nem ad meg az indoklásában, hogy miért gondolja a benyújtó, hogy az nem a Planetárium jogutódjának, tehát az állam tulajdonában áll. Ezért a bizottság az egyéni képviselői módosító indítványt elutasította.
Az egyéni módosító indítványon kívül a bizottság a kormánypárti tagok javaslata alapján bizottsági módosító javaslatot nyújtott be, melyek többnyire jogtechnikai pontosításokat tartalmaznak. A bizottság többsége a bizottsági módosító javaslatot elfogadta. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2026. szeptember 16. napján lezárta.
És még egy megjegyzést szeretnék tenni Latorcai képviselőtársamnak. A bizottsági elnöki jogkörömnél fogva napirendre tűztem az önök határozati javaslatát, azonban önök nem jöttek el, és kérték a törlését a napirendi javaslatról, csak hogy a fontosságát az önök szempontjából meg tudjam mutatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés