KAPRONCZAI BALÁZS oktatási és gyermekügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! Először is engedje meg, hogy elismerésemet fejezzem ki önöknek azzal kapcsolatban és azért a lelkesedéséért, hogy akár másfél évtizedet is vissza tudnak utazni az időben azzal, hogy egy 2011-es szakmai blogbejegyzésből ollózzanak ki egyetlenegy mondatot. (Moraj az ellenzéki padsorokban. ‑ Dúró Dóra: Nem egy mondat.) A demagógia receptje végtelenül egyszerű: vágjunk ki egy mondatot egy komplex társadalomtudományi elemzésből, majd keltsünk ezzel kapcsolatban morális pánikot. (Zaj az ellenzéki padsorokban.)

Ha ön vette volna a fáradságot, és végigolvassa ezt a szöveget, láthatta volna: az írás nem az élet leértékeléséről, hanem éppen a kényszerpolitikai emberi tragédiáról szólt. A bejegyzés a nemzetközi és a hazai kutatások, köztük akár a Ceauşescu diktatúrának a 770. dekrétuma tanulságait összegezte. Azt a rideg tényt is, hogy amikor a hatalom parancsszóval telepszik a családok legintimebb döntéseire, annak mindig a legsérülékenyebbek isszák meg a levét. Elhanyagolt gyermekek, rideg állami intézetek, generációs traumák és mélyszegénység.

A tudomány feladata az ok-okozati feladatok összefüggéseinek bemutatása, és ez még akkor is így van, ha azok kényelmetlenek az egyszerű propagandaszlogenekhez szokott füleknek. És mi volt a végkövetkeztetés a hivatkozott blogbejegyzésben, amit ön elfelejtett felolvasni? Hadd idézzem ezt szó szerint! (Nacsa Lőrinc közbeszólására:) Nincs, nincs erről szó. „A tanulság ebből, hogy jobb, ha a politikusok a nőkre bízzák, akarnak‑e szülni, vagy sem. Ugyanis ők sokkal jobban felmérik a lehetőségeiket.”

Ez az egyetlen felnőtt és felelős álláspont. Gyermekeink védelme számunkra megkérdőjelezhetetlen érték. Nem politikai kampánytermék és nem rubrika a hatalom statisztikáiban. A különbség köztünk mindössze annyi, hogy mi emberi sorsokban gondolkodunk; abban, hogy minden megszületendő gyermek várt és szeretett legyen és esélyt kapjon a boldog életre.

Hogy hogyan bízhatják ránk a magyar gyermekek és iskoláink jövőjét? Úgy, hogy nem ideológiai inkvizícióként működünk; nem a hálószobákban kotorászunk, hanem olyan országot és iskolarendszert építünk, ahol a családalapítás nem kényszer, hanem örömteli és biztonságos döntés, a gyermekek modern, támogató, versenyképes tudást adó iskolákba járhatnak, felnőve pedig nem az elvándorlás, hanem a valódi jövő várja őket.

Tehát a válaszom az ön kérdésére világos: nem a gyermek a probléma! A probléma az, ha az állam nem képes hozzáigazítani az iskolát, az ellátást és a szükséges kapacitásokat. Az előző 16 év után ezen kell változtatni, változtatnunk.

Ön egy 15 éves bejegyzés fölött ítélkezik. Mi 16 év kormányzásának következményeit kezeljük. Ezt tesszük, és ezt kérje rajtunk számon! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. ‑ Közbeszólás a Fidesz-KDNP padsoraiból: Mellébeszélés!)

Forrás: parlament.hu