BALOGH MIHÁLY (TISZA): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Németh Balázs Képviselő Úr! Én is egy hasonló példát szeretnék elmondani, mint amit itt képviselőtársam is elmondott. Képzeljék el, hogy a múlt héten a Szabolcs megyei roma nemzetiségi önkormányzat vezetőivel folytattam egyeztetést, és erről a nagyon mocskos kampányról beszéltünk, arról, ami mögöttünk van, és aminek a mozgatórugói egyértelműen önök voltak, és levetítettünk a beszélgetés közben néhány propagandát. Egészen elképesztő volt!
Önök a háborúval riogattak reggel, délben, este. Ezt hallották az emberek a rádióból, ezt hallgatták gyerekek a tévében, ez ment éjjel-nappal. Én nem hiszem el, hogy önök között volt olyan szülő, aki azt mondta a gyermekének, hogy kapcsolj az M1-re, mert ha volt, akkor az nagyon nagy felelőtlenség volt az önök részéről. Közpénzből folytattak politikai kampányt, és erre használták ki az M1-et is. Tényleg nem látták? Vagy nem akarták látni?
Tehát azt gondolom, hogy a magyar társadalom egyértelműen elmondta a közmédiával kapcsolatban is az akaratát. És itt most hazudhat Németh Balázs képviselő úr ‑ és egyébként szeretném azzal megnyugtatni, hogy azért sajnos egy picit továbbra is sugároz propagandát az M1, mert ha jól tudom, akkor hétfőnként 13 órától nézhetik a parlament ülését, ahol az önök felszólalásait is hallhatják (Derültség a kormánypárt soraiban. ‑ Dr. Panyi Miklós: Esetleg tiltsák be azt is!), illetve kedden 9 órától. Szóval nyugodjon meg, mert továbbra is eljut az emberekhez az önök narratívája.
Amiatt meg, legyenek szívesek, ne a TISZA-t okolják, hogy már egyre kevesebb embert érdekel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés