DR. BÓDIS PÉTER igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az ügynökakták megnyitása egy nagyon fontos téma, nemcsak fontos, hanem aktuális is. Láthattuk, hogy a napirend előtti felszólalások során is, akár miniszterelnök úr is több mint tíz percen keresztül részletesen beszélt a november 4-én ránk váró ügynökakták megnyitásával kapcsolatos fontos tudnivalókról. Ezen túlmenően Toroczkai képviselő úr, frakcióvezető úr is említést tett róla, illetve Melléthei-Barna Márton képviselőtársunk is napirend előtti felszólalásában az ügynökakták megnyitásának fontosságáról beszélt. Ez egy olyan témakör, amelyben ‑ ahogyan Toroczkai képviselő úr is, frakcióvezető úr elmondta ‑ egyetértenek a TISZA törekvéseivel.

A kampány során mi világosan és egyértelműen elmondtuk, hogy amint a kormány megalakul, törvénytervezetet fogunk benyújtani, és az ügynökaktákat meg fogjuk nyitni. Ez egy adósság a múlttal kapcsolatban, 1990 óta ugyan többször is volt törekvés az ügynökakták megnyitására, azonban mégsem sikerült ezeket megnyitni.

(18.40)

Most, 36 évvel később a TISZA-kormány megnyitja. A miniszterelnök úr említette, hogy két lépésben fog történni. Az első november 4-én, ahol a 6-os karton megismerhetővé válik. Ahogyan azt Melléthei-Barna Márton képviselőtársam is mondta, a 6-os kartonnak meg fogjuk ismerni az adatait, de ez nem egy ítéletet tartalmaz. Több tízezer személyről és ezáltal családról fognak kiderülni olyan múltbeli dolgok, amelyekre fel kell készülniük. Úgyhogy ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, amit Melléthei képviselő úr is mondott, és lejegyzeteltem, hogy jobb a valósággal vitatkozni, mint a titkokkal együtt élni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu