DR. BÓDIS PÉTER igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Szeretném én is megköszönni a történészeknek, a kutatóknak a munkáját, akik lehetővé tették azt, hogy november 4-én megismerhessük az úgynevezett ügynökaktákat. Noha, ahogyan az ma már egyszer elhangzott, a közép-európai országok közül az egyik utolsó lesz Magyarország, amely az ügynökaktákat nyilvánosságra hozza, de jobb későn, mint soha.

Még egy fontos dolgot emelnék ki, ahogyan a miniszterelnök úr is mondta, hogy a gyermekek nem felelősek az édesapjuk és a nagyszüleik által elkövetett bűnökért. Én azt kívánom mindenkinek, hogy november 4-én próbáljanak meg beszélgetni a múltról és közösen továbblépni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu