DR. MÁTHÉ ZSUZSA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hát, körülbelül én is ismételni tudom magam: az általános vitához képest nem igazán változott semmi ebben a benyújtott javaslatban.

Itt is elmondtam azt, hogy valójában nem egy névváltoztatásról beszélünk, hanem egy jelentős vagyoni szerződésállomány, vezetői jogkörök és munkavállalói életpályák sorsáról kerül sor döntésre, és az előterjesztés ugyan hiteles tájékoztatást és átlátható gazdálkodást, szakmai függetlenséget ígér, de ezt önmagában az intézményrendszer szétverése nem garantálja.

(21.20)

Sajnálattal kell azt is megállapítani, hogy sem a szakbizottsági tárgyalás, sem a Törvényalkotási Bizottság elfogadott összegző módosító javaslatai nem orvosolták ezt a hiányosságot, hogy tudniillik az előterjesztőnek valamiféle érvekkel kellett volna alátámasztania azt, hogy az új rendszer mitől lesz jobb, miért lesz előre- és nem visszalépés akár a közpénzek felhasználása, akár a nemzeti hírszolgáltatás terén.

Itt a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió, valamint az MTI hosszú időn keresztül működött külön struktúrában. Itt felesleges párhuzamosságok voltak. 2010-ben, aztán majd ’15-ben ennek az összeműködésével sokkal hatékonyabbá vált a rendkívül költséges technikai háttérnek az együttes biztosítása, az elérhető archívumoknak a biztosítása. Ezek mind stratégiai erőforrást jelentettek a digitális platformok versenyében. Ez egy kisebb és széttagolt szervezetnek sokkal költségesebb és nehézkesebb lesz.

Épp ezért továbbra is itt a kérdés, hogy milyen működési hiba tette lehetővé azt, hogy az MTI ismét elkülönüljön, illetve van egy 60 napon belüli vagyonelosztási, bizottságfelállítási kötelezettség. Újra itt a kérdés, hogy mi lesz a közös adatbázisokkal, informatikai rendszerekkel, előfizetésekkel, archívumokkal, mi lesz a közös eszközparkkal, ki felel majd a tartalomszolgáltatásnak az ebből fakadó esetleges fennakadásaiért.

Tehát miután ezekre nem kaptunk válaszokat, ugyanúgy maradunk annál az álláspontunknál, hogy ezt a határozati javaslatot nem fogjuk tudni támogatni. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu