DR. MÁTHÉ ZSUZSA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Megint államtitkár úrra marad ez a hálátlan feladat, hogy erről a témáról beszéljen. Ugye, mi június 22-én már váltottunk erről szót, és akkor azt mondta a kérdésemre, hogy: a főiskoláról álinformációk vannak a köztudatban, amennyiben hivatalos döntés születik, személyesen fogunk itt erről beszámolni önöknek. Hát, ez nem történt meg, sőt azt látjuk, hogy az NKE-s diákok át lettek verve.

Néhány gondolat arról, hogy kik járnak oda. Mondok néhány álnevet, de a történetük valóságos. Egy Virág nevű történelem-angol szakos lány fél évig járt a fővárosi egyetem egyik tanárképző karára, de abba kellett hagynia a képzést, mert dolgoznia kellett, hogy fenntarthassa magát. Az NKE-nek az ösztöndíja segítségével tudta tavaly újrakezdeni a tanulmányait.

Zoltán kárpátaljai magyar-angol szakos hallgató, szüleivel Németországba menekült a háború elől, és ugyancsak a kar kollégiumi lehetőségei tették lehetővé számára, hogy elkezdhesse felsőfokú tanulmányait.

Egy Lilla nevű lány angol-német szakon tanul. Mivel három testvére mellett a szülei nem tudták volna biztosítani számára az albérletet, így a kiemelt ösztöndíj és a kollégiumi elhelyezés tette lehetővé, hogy a tanárképzést elkezdhesse.

Ahogy ezek a történetek valósak, úgy az önöknek írt szülői levél, valamint a közel 3500 aláírásnál járó hallgatói petíció is valós, és az a felháborodás is, amit a hallgatók százai, szüleik és a tanáraik éreznek. A valóság cáfolja azt is, amit önök az NKE-tanárképzésről mondanak. Nem igaz az, hogy azok járnak ide, akik máshová nem kerültek be. A felvettek 80 százaléka ugyanis az NKE-t jelölte meg első helyen. Nem igaz, hogy nincs érdeklődés a kar iránt. A túljelentkezési arány ugyanis a többi egyetem tanárképzésével azonos arányú. Az sem igaz, hogy az NKE elszívná a jelentkezőket másoktól, ugyanis minden tanárképző kar növelni tudta felvett hallgatói számát.

De mondjuk ki az igazságot is: az önök politikai és ideológiai alapú támadása az, amely be akarja szántani ezt a pedagóguskart, ugyanis az nemzeti elköteleződésű tanárképzést valósít meg. Ezek a szikár tények, amelyekről önök nem beszélnek. Legalábbis nem gondolom, hogy a szociális háló zavarná önöket, ami lehetővé teszi a hátrányos helyzetű hallgatóknak, hogy a tanári pályát válasszák, vagy esetleg az, hogy a gyakorlatra és személyes mentorálásra épülő szemlélet, ami egy rendkívül innovatív dolog, ez lenne, ami zavarná önöket. Rendkívül méltatlan az oktatási tárcához, ahogy önök eljárnak. A nyáron azt mondták, hogy a kezdeti feltételek mellett befejezhetik az ide járók és ide felvettek a tanulmányaikat, ehhez képest szeptemberben egy másik egyetemnek az évnyitóján mondták (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és üzenték meg, hogy erre nem kerül sor.

A kérdésem az, hogy igaz‑e a hír, hogy a kar hallgatóinak 2027. július 31-én megszűnik a jogviszonya az NKE-n és az ELTE-re kerülnek át, ahol nem tartják fenn az NKE képzési struktúráját. Köszönöm szépen őszinte válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu