SZEKERES PÁL (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Az ön tétlenkedésének köszönhetően gyárak zárnak be, növekszik a munkanélküliség, ezrek veszítik el állásukat, és további több tízezer ember jövője válik bizonytalanná. Így van ez sajnos a megváltozott munkaképességű dolgozók tekintetében is, ahol információim szerint 8-9 ezer megváltozott munkaképességű dolgozó megélhetése kerülhet veszélybe. Sajnos ez megmutatkozik az önök költségvetési terveiben is, amely nem más, mint egy munkahely- és vállalkozásellenes költségvetés: 929 milliárd forintnyi többletet rónak a munkáltatókra, és ez az adóemeléssel érintett vállalatoknál becslések szerint 900 ezer főt érinthet. Ez 900 ezer munkahely. Nem segít ezen a helyzeten a csökkenő beruházási kedv és az építőipar hanyatlása sem. A sorozatos gyárbezárások miatt már 5700 munkahely van veszélyben, és most már a megváltozott munkaképességűek munkahelye is veszélybe került.

Több megkeresés is eljutott hozzám az ön minisztériuma alá tartozó Kézmű-ERFO-Főkefe cégcsoporttal kapcsolatban. Ez a vállalat 9 ezer munkavállalóval országszerte 122 telephelyen szolgálja ki a megrendelői és piaci igényeket. A kollégák 83 százaléka, tehát körülbelül 7500 munkavállaló megváltozott munkaképességű. Azonban olyan hírek láttak napvilágot, hogy néhány héten belül akár valamennyi érintett dolgozó elveszítheti a munkáját, mert a cég fizetésképtelenné vált.

Egy másik cégtől is kaptam ilyen hírt, ott pedig a jövő évi pályázatot nem írták még ki. Október 31-éig szokott kiíródni ez a pályázat, ez pedig 534 akkreditált munkahelyet és 1441 telephelyen foglalkoztatott megváltozott munkaképességűt érint. Itt a 2026-ra elnyert támogatások időszaka december 31-én lejár, és bizonytalanok, hogy mi a folytatás. Ez már több, mint adminisztratív csúszás. Ez egy méltatlan helyzet.

Tisztelt Miniszter Úr! A kormány feladata nem az, hogy utólag magyarázkodjon, amikor már emberek ezrei veszítik el a munkájukat. Ezek az emberek dolgozni akarnak, biztonságos és kiszámítható jövőt akarnak.

(16.50)

Ön is tudja ‑ és én magam is ‑, hogy egy megváltozott munkaképességű ember munkájának elveszítése súlyos következményekkel jár, nehezebben tudnak elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon.

A kérdésem tehát egyszerű: a TISZA-kormány megvédi ezeket a munkahelyeket, vagy hagyja, hogy a bizonytalanság és a tétlenség újabb családok megélhetését sodorja veszélybe? Várom szíves válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu