BICSKEI LÁSZLÓ (TISZA): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A magyar tudomány ünnepe nem csupán a kutatók és az akadémiai világ ünnepe. Ez egy olyan ország ünnepe, amely a méretéhez képest kimagaslóan nagy hatást ért el a világ tudományos és technológiai fejlődésében. November 3-a, a mai nap ráadásul két különleges dátumot is őriz. Ahogy elnök asszonytól is hallottuk, 1825-ben a mai napon ajánlotta fel Széchenyi István birtokai egyéves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására.
De pontosan 70 évvel ezelőtt, 1956. november 3-án a Magyar Tudományos Akadémia tagjai összegyűltek, hogy új Nemzeti Bizottságot válasszanak. Kimondták, hogy biztosítani akarják a szabad tudományos munkát, és kiállnak a független és semleges Magyarország mellett. Másnap hajnalban megindult a szovjet támadás. A forradalom leverése a magyar tudományos életnek is nagyon súlyos veszteségeket okozott. Kutatók, mérnökök, tehetséges diákok sokasága kényszerült elhagyni az országot. Köztük például Oláh György, aki 29 évesen emigrált külföldre a családjával, és 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott. Nagyon büszkék vagyunk rá, teljes joggal vagyunk büszkék rá, de a tudományos felfedezéseinek nagy részét már nem Magyarországon érte el. Ahogy Wigner Jenő, Kármán Tódor, Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede vagy Karikó Katalin sem. Vajon hány nemzetközi, világhírű tudományos felfedezés születhetett volna Magyarországon, ha képesek vagyunk megtartani ezeket a tudósainkat?
A tudomány természetesen nemzetközi. Én magam is évekig dolgoztam agykutatóként Londonban, rengeteget tanultam belőle. Nem az a baj, ha egy kutató külföldön dolgozik. Nekünk olyan országot kell teremteni Magyarországon, ahova érdemes hazajönni, ahol biztosítani tudjuk a kutatás szabadságát, a szakmai autonómiát, a tisztességes versenyt. Főleg egy olyan időben, ahol a tudományellenes tévhitek már a politikában is megjelennek.
Kilencven évvel vagyunk az atommaghasadás felfedezése után, több mint fél évszázaddal a holdra szállás után, és valakinek azt kell elmagyarázni, hogy a Föld nem lapos, vagy hogy a védőoltásokkal nem mikrochipeket ültetnek belénk. (Taps a kormánypárt soraiban.) Sajnos nem kell messzire menni, a minap egy ellenzéki képviselőtől érkezett hozzánk egy írásbeli kérdés ‑ idézem -: „Tervezi‑e a kormány olyan fiatalok kiszűrését, akik speciális agyműködésükkel és multidimenzionális gondolkodási képességükkel képesek túljárni a mesterséges intelligencia eszén?” (Derültség a kormánypárt soraiban.) A tudományellenesség legnagyobb veszélye nem az, hogy az emberek téves dolgokat hisznek, hanem az, hogy a társadalom nem fogja tudni megkülönböztetni a bizonyítékokon alapuló tudást a teljesen megalapozatlan véleményektől. Ezzel mindannyiunk kiszolgáltatottabbá válik.
De ennél még nagyobb a felelőssége annak a kormánynak, amelynek a regnálása alatt a tudományos intézményrendszerbe vetett hit nagyon súlyos veszteségeket szenvedett: a HUN-REN átalakítása, a kutatóhálózatok szétverése, a Hankó-féle egyedi kutatási pénzek osztogatása, a Csák János által megnyirbált NKFI Alap és még sorolhatnám. Csak az elmúlt egy évben 65 milliárd forinttal, az elmúlt tíz évben 375 milliárd forinttal kevesebb jutott kutatás-fejlesztés közvetlen támogatására. Ezek meg nem valósult kísérletek, el nem indult kutatói pályák, meg nem alapított vállalkozások.
Széchenyi 201 éve nem tudta, hogy milyen felfedezéseket fognak hozni a jövendő nemzedékek, de azt tudta, hogy a befektetés a tudományba, az befektetés Magyarország jövőjébe, és ez a mi feladatunk most is. (Taps a kormánypárt soraiban.) Nem az a kérdés, hogy lesznek‑e világhírű magyar tudósok. Persze, hogy lesznek! A mi dolgunk egy olyan ország építése, ahol szívesen dolgoznak itthon, ahol szabadon kutathatnak, és ahol a legnagyobb felfedezéseiket már Magyarországon fogják elérni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Nagy taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés