DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután én is esküdt ellensége vagyok az alvásnak (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.), kifejezetten nem szeretek aludni, ezért támogatnám Simicskó képviselőtársam kezdeményezését, ha bármilyen reális esély lenne ennek a végigvitelére.

Félretéve a tréfát, nekem egy harmadik mondás is eszembe jut, egy harmadik szólásmondás, tisztelt miniszter úr. Ez úgy hangzik, hogy aki sokat markol, keveset fog, és ez most az államra vonatkozik. Igaz, hogy a 200 milliárd viszonylag szerény vállalásnak tűnik vagy szerény kalkulációnak, de nem biztos, hogy ennyi is be fog folyni az államkasszába.

De mielőtt ehhez hozzáfognék, Simicskó István képviselő úr félig-meddig elvette a kenyeremet (Dr. Simicskó István nevet.), ami ehhez a napirendi ponthoz kapcsolódik. Igen, a mi programunkban, a Virradat-programunkban is szerepel a vagyonadó oligarchaadó formájában. És ha arról lenne szó, hogy a klasszikus értelemben, a szó szoros értelmében vett oligarchák megadóztatásáról szólna, akár ennél lényegesen jelentősebb adómértékkel sem feltétlenül lenne problémánk, de természetesen akkor nemcsak a magyar, hanem itt is jelen lévő külföldi oligarchákra is vonatkozzon, mert azért az mégsem jár, hogy ha akár még oligarchának minősül valaki, akkor a saját hazájában hátrányba kerüljön külföldiekhez, adott esetben nála tőkeerősebb oligarchákhoz képest.

Azonban ismerjük ennek a társadalmi lélektanát. Sajnos mindig sokkal több lesz a szegény ember, mint a gazdag, vagy mindig sokkal kevesebb lesz a tehetős, mint a kevésbé tehetős, ezért nagyon könnyű erre a vonalra rácsatlakozni, és nagyon könnyű hergelni a társadalmat. Ezt a miniszterelnök úr meg is szokta tenni, egyetlen alkalmat sem hagy ki, sokszoros önellentmondásba keveredve. Korábban egy gyújtó hangvételű beszédében épp kifogásolta az elmúlt 16 vagy 36 évvel kapcsolatban, hogy a falut a várossal, a vidéket a fővárossal meg egyes társadalmi réteget hogy fordítottak szembe. Ő pontosan ezt csinálja, csak a gazdag, szegény, tehetős, kevésbé tehetős tengelyen, és aki akár csak józan, észszerű kritikákat fogalmaz meg például az önök vagyonadó-javaslatával szemben, az már biztos a NER-lovagokat meg a fideszes oligarchákat védi.

Erről szó sincs, hiszen akár kötelező társadalmi felelősségvállalás előírásával, ahogy az előbb említettem, ennél lényegesen jobban meg lehetne terhelni azt a kört, amely szinte kizárólag politikai kapcsolataiból gazdagodott meg az elmúlt 16 évben, de ha lehetséges, akkor még jobban vissza lehetne menni az időben, akár egyébként 1990-től kezdve. Persze ezt jogi normába, normaszövegbe önteni már sokkal nehezebb, mint ilyen egyszerűen elmondani egy vezérszónoki felszólalásban, de az egy egész más kávéház lenne, hiszen ha most akár csak a 25 ezres vagy a 15 ezres vagy a 37 ezres sarokszámot vesszük alapul, ennyi lovag talán Mátyás idejében volt Magyarországon. Tehát semmiképpen nem tekinteném a 37 ezer vállalkozót, de lehet, hogy ettől sokkal többet egyébként, bármilyen szintű lovagnak, NER-lovagnak sem. Az elenyésző töredék, a 37 ezer elenyésző töredéke az számszakilag vagy számszerűen, aki az elmúlt 16 évben vagy az elmúlt 36 évben politikai kapcsolataiból gazdagodott meg, ez szent meggyőződésem.

Épp emiatt nagyon jelentősen túlszalad ez a képzeletbeli kés, tisztelt miniszter úr. Lehet azt mondani, most visszautalva az ön kezdő mondatához vagy az ön indító gondolatához, hogy a legszélesebb vállakat kell a legjobban megterhelni, csak megint nem mondta végig ön sem a mondatot. A széles váll nagyon ritkán veleszületett tulajdonság. A széles váll attól lesz széles, hogy nagyon komoly munka van mögötte, nagyon komoly edzésmunka van mögötte, nagyon komoly lemondás, nagyon sok fájdalom, nagyon sok edzés, nagyon sok kudarc és nagyon sok újraindulás. Akkor mondjuk végig, mert szerintem így korrekt!

Tehát ahhoz, hogy valaki, főleg, ha nincsenek politikai kapcsolatai, és a döntő többségnek nem voltak, nyertesnek mondhatja magát, akkor annak ellenére, hogy több munkahelyet tart fenn, folyamatosan béreket fejleszt, anyagokat vásárol, abban minden létező adót megfizet, ha ingatlan vagyont vásárol, 4 százalék, korábban egyébként magasabb, most jellemzően 4 százalékos visszterhes vagyonszerzési illetéket fizet meg, akkor őt még meg lehet terhelni ezzel is, csak azért, mert ő kitartóbb volt, élelmesebb volt, valamiben jobbak voltak a képességei, akkor ő vállaljon nagyobb szerepet a közteherviselésből. Holott már így is nagyobb szerepet vállal, így is oroszlánrészt kanyarít ki, hiszen azért számára nem ér véget a nap, mondjuk, délután 3 vagy 4 órakor, nem leértékelve azokat a honfitársainkat sem, akinek 3-4 órakor véget ér a munkanap, még mielőtt félremagyaráznák a szavaimat, ezt szeretném hangsúlyozni. Tehát ez nem fekete vagy fehér, tisztelt miniszer úr, ennek nagyon sok árnyalata van. Ahogy a székelyek mondanák, ennek nagyon sok ága-boga van, amit végig kellene elemezni.

Ha nekem nem hisznek vagy a Mi Hazánknak nem hisznek, nézzék meg a nemzetközi példákat, különös tekintettel az osztrák és a német példára, azért, mert a mi jogfejlődésünk nagyobbrészt történelmi okokból általában Ausztria és Németország jogfejlődését vagy gazdasági folyamatait követte le. Nem véletlenül szüntették meg ezekben az országokban. Úgy gondolom, Szalai Piroska képviselő asszony elmondta, hogy már csak Norvégia, Spanyolország és Svájc az európai kontinensen, három olyan ország, amely a társasági részesedésekre is kiterjedő, úgymond komplex vagy teljes körű vagyonadót tart fenn. A franciák is rájöttek, hogy ez messze van az igazságosságtól, és 2018-ban ezt visszavették egy ingatlanadóra.

Azzal együtt, hogy felhívnám arra az önök szíves figyelmét, hogy jellemzően, de nem kizárólagosan a budapesti agglomerációban számos település önkormányzata az elmúlt években már bevezette az ingatlanadót, és úgy vezette be az ingatlandót, hogy elég kevés mentességi szabályt adott. Tudok olyan önkormányzatot, amely a 2025-ös bevezetés után 2026-ban 40 százalékkal emelte meg ennek az adónak a mértékét, amellyel egyébként főleg időskorú, nyugdíjaskorú honfitársainkat hozta nem gyengén nehéz helyzetbe, főleg azokat a honfitársainkat, akik annak idején ma már nagynak számító vagy talán feleslegesen nagynak számító ingatlanokat vettek, és miután a gyerekek kirepültek, elhagyták a családi fészket, ezek úgy ott maradtak, de az adóalap számításába beszámítanak. Tehát itt nem arról van szó, hogy a luxusvagyont, sok esetben akár ép elmével elképzelhetetlen, teljesen értelmetlen luxust adóztatják, hanem bizony a vállalkozások működő vagyonát.

Egy kérdést hadd tegyek most föl önnek, miniszter úr, mert ez számomra nem teljesen világos, kérem, tartson egy látótérbővítő válaszadást, ha lehet. Főleg, jellemzően családi cégek, gazdasági társaságok, vállalkozások esetében a közeli hozzátartozók tulajdoni hányada egybeszámít, tehát beleszámít az adott személy tulajdoni hányada, amikor mondjuk, a gazdasági társaság esetleges vagyonadóalapját számítják. Ugyanez a tulajdoni hányad, amikor természetes személyként vesznek elő valakit, beleszámít majd a természetes személyként meglévő vagyonába, összeszámít‑e ez a tulajdoni hányaddal, mert akkor kétszer számítják bele ugyanazt, vagy a tulajdoni hányad csak a gazdasági társasággal kapcsolatos vagyonadó-számításnál számít?

(22.00)

Nem tudom, világos‑e, hogy mit akarok kihozni, mert ennek is a kétszeres számítása azért bizonyos aggályokat vetne fel. Azzal együtt, hogy különös tekintettel a visszterhes vagyonszerzési, vagyonátruházási illeték korábban magasabb, differenciált és magasabb, most már jellemzően 4 százalékos mértékére valóban felmerül a kétszeres vagy többszörös adóztatás tilalmába való beleütközés. De, gondolom, van erre is egy intergalaktikus magyarázat, hogy akkor végül is ez mégsem számít bele. Tehát hiába fizetnek ugyanazon adótárgy után többször is adót, csak éppen illetéknek hívják, díjnak, vagy bármilyen más kreatív megnevezéssel látják el a jogcímet, azért megadóztatják a folyamatot nemcsak az elején, hanem a végén is.

De végig kell gondolni azt is, hogy jellemzően nincs annyi likvid pénze ‑ megint mondom, nem a NER-lovagokról beszélek ‑ a legtöbb vállalkozásnak. Mi az életszerű? Az az életszerű, hogy a legtöbb vállalkozás a vagyonát gépekben, berendezésekben, eszközökben, épületekben tartja, jellemzően a likvid pénz ‑ számlapénz vagy készpénz ‑ viszonylag korlátozott. Az sem baj, ha van nekik tartalékuk. Miért lenne az baj, hogy olyan helyzetben voltak vagy kerültek, hogy kemény munka és kockázatvállalás árán fel tudtak halmozni ilyen értelemben javakat, de nem azért, mert fényűző életmódot akarnak belőle élni, hanem azért, hogy kevésbé szerencsés gazdasági években legyen miből finanszírozni az esetleges túlélésüket.

Önök kalkuláltak‑e azzal, hogy hány helyen fog ez, mondjuk, munkahelyek megszűnésével, elbocsátásokkal járni, bérfejlesztések elmaradásával, a legkülönbözőbb fejlesztések elhalasztásával, vagy azzal, hogy a magyaros lelemény, na, itt fog aztán csúcsra járni? Erről beszéltem az előbb, csak a kisebb gazdasági szereplőknél, a katásoknál említettem ezt meg. Arról a magyaros leleményről beszélek, tisztelt miniszter úr, amely nagyobbrészt lehetővé tette azt vagy biztosította azt, hogy mi ma este is ebben a gyönyörű szép ülésteremben magyar nyelven beszélhetünk, tehát túléltük az elmúlt évezredeket és évszázadokat. Az a lelemény, amely a túlélésünk egyik záloga volt, hát, most itt könyvelői és értékbecslői kreativitással megfűszerezve valami egészen elképesztő hungarikum lesz, csak szólok önöknek.

Valóban igaz, amit az előttem felszólaló elmondott: itt az ingatlanforgalmi értékbecslői szakma jelentősége felértékelődik, és azért igen jelentős különbségek vannak akár leginkább, mondjuk, az ingatlan vagyonok felértékelésében. Mennyire fognak elhúzódni ezek az eljárások? Tehát itt bőven lehet, hogy 2028-ban, ’29-ben vagy ’30-ban fogunk járni, ha bíróságra viszik az ügyet azok a szereplők, akik mondjuk, a NAV értékbecslését vagy egy számukra kedvezőtlen saját ingatlanforgalmi értékbecslő értékbecslését túlzásnak tartják. Tehát már a ’30-as választásokra fogunk készülni, amikor még a ’27-es adót akarják majd bevasalni rajtuk, ha egyáltalán lesz ott jogerős bírói ítélet.

És mi van, ha a következő egy-két-három évben, mondjuk, az ingatlan vagyonok inkább leértékelődnek, mintsem emelkedne az értékük? Nagyon könnyű ezzel hergelni, hogy egymilliárd forint. Ez még keményebb, ezt nem így kell mondani: ezermillió! Az úgy még durvábban hangzik, még jobban lehet hergelni vele az embereket.

Mennyi NAV-os kapacitást fog ez lekötni? Hány olyan NAV-os munkatárs lesz, aki semmi mással nem tud foglalkozni, csak ezzel? Mennyi ennek a bérigénye? Mennyi lesz majd aztán a behajtási költség? Tehát ha a 200 milliárd egyáltalán befolyik, az az egyik sarokszám. De mennyi a ráfordítás? Tudom, hogy nehéz kiszámolni, és objektíve nehéz, hogy pontosan mennyi a ráfordított munkaóra és hány ember esetében, de azért mégis valami közelítő pontosságot érdemes lenne ezzel kapcsolatosan mondani. Az elhalasztott fejlesztések, adott esetben a több éve elhalasztott fejlesztések pedig szintén komoly problémákat jelentenek.

És igen, van bennem egy természetes elfogultság a mezőgazdaság iránt. A föld értéke, eddig úgy tűnik, hogy az elmúlt 36 évben arányaiban az egyik legnagyobb mértékben emelkedő vagyontárgy. De azért ebben általában több generáció kemény munkája van benne. Tehát nem a lottón nyerték az esetek nagy többségében az ehhez szükséges pénzt, hanem valóban lépésről lépésre, tábláról táblára, helyrajzi számról helyrajzi számra nagy nehezen összegereblyézte több generáció.

A mezőgazdasági gépek, a mezőgazdasági technológiák olyan mértékben megdrágultak, főleg a Covid nevű világprojekt óta, amelyek egyszer visszaütöttek akkor, amikor ki kellett fizetni az árukat, most majd visszaütnek akkor, amikor ez egy hamisan megállapított komoly vagyontárgyként fog jelentkezni. Hány embert fognak majd emiatt adott esetben elbocsátani?

És miért nem megfelelő, mondjuk, az önöknek ‑ hozok két különböző megközelítést ‑, hogy azok a vállalkozók ‑ és megint nem a NER-kategóriáról beszélek, nem a sok száz milliárdos vagy ezermilliárdos magánvagyonokról ‑, akik 2027. január 1-je után új munkahelyeket létesítenek, bérfejlesztéseket hajtanak végre, és egyébként fejlesztik, korszerűsítik a vállalkozásukat, és megtartják a régi munkahelyeket, az ezzel kapcsolatos költségeikkel csökkenthetik vagy az adóalapot, vagy a befizethető adó mértékét. A kettő nem ugyanaz, én tudom, ezért mondok egyik vagy másik változatot. Tehát hogy ösztönözzük, hogy ne fojtsuk el a vállalkozókedvet, hogy a korábbi ‑ megint nem a NER-esekről beszélek, tehát ezért ne támadjanak vissza, nagyon kérem önöket ‑ nyertesek ne érezzék magukat vesztesnek.

Mert kik a nyertesek? Lehet ez egy filozófiai kérdés is. Szerintem a nyertesek valójában azok a vesztesek, akik eggyel többször álltak fel a padlóról, mint ahányszor odakerültek. És akkor ezeket kell kikiáltani első számú közellenségnek? A nyakukba kell akasztani egy táblát, hogy viszonylag sikeresek voltatok, és akkor fizessetek még többet? Holott, ha mindent objektíven megnézünk, ők már, ahogy én mondtam, eddig is sokkal nagyobb mértékben járultak hozzá a közterhek viseléséhez.

Nagyon sokfajta módon, sokfajtaképpen lehet számolni, de mondjuk, az a vállalkozó, aki soha életében nem volt állami alkalmazott, nem az államtól vett fel fizetést, és lehet számolni a fizetésének a nettóját vagy lehet a szuperbruttó összegét is. Ez is egy trükk, hogy egy állami alkalmazott mennyibe kerül, hogy számoljuk, szóval, ez sem feltétlenül egy objektív számítási modell.

De az, aki világéletében betermelt a közös költségbe, a közteherviselésbe 30, 40 vagy 50 éven keresztül, mert olyan volt a személyisége ‑ szerencsére, remélem minél több ilyen ember lesz a jövőben is ‑, mondjuk, élete vagy pályafutása vége felé, 50-es, 60-as vagy 70-es éveiben elért valamit, akkor az érezze úgy, hogy ő mintha nem járult volna hozzá, mintha ő kivonta volna magát a közteherviselésből (Az elnök csenget.), és akkor most majd jól megbüntetik ezzel a fajta intézkedéssel.

Úgyhogy nagyobb átgondoltságot kérek önöktől, miniszter úr, és életszerűbb gondolkodást. Köszönöm szépen. (Novák Előd tapsol.)

Forrás: parlament.hu