DR. BILISICS ZITA, a TISZA képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az állami vagyon nem a mindenkori kormányzat magánvagyona, nem politikai szereplők és nem gazdasági érdekcsoportok és még nem is kiválasztott vállalkozások rendelkezésére álló erőforrás. Az állami vagyon a magyar emberek közös vagyona, amelynek megőrzése, gyarapítása és felelős kezelése minden kormányzat alapvető kötelessége. Az államnak nemcsak arra kell figyelnie, hogy milyen vagyont birtokol, hanem arra is, hogy milyen módon, milyen feltételekkel és kockázatok mellett használja fel ezeket a közpénzeket. A közvagyon védelme ugyanis nem ér véget a tulajdon megőrzésénél. A közpénzekből vállalt közvetlen és közvetett pénzügyi kötelezettségek, állami garanciák és a befektetések sorsának átláthatósága ugyanilyen fontos.

Az itt tárgyalt törvényjavaslat célja éppen ezért az állami vagyon védelmének, az állami finanszírozással kapcsolatos kockázatok csökkentésének és a pénzügyi működés átláthatóságának megerősítése. A törvényjavaslat hat törvényt módosít és négy fontos szakterületet érint. Az első az állami pénzintézetek tulajdonosi irányításának és kockázatkezelésének megerősítése. A második a zárt körű befektetési alapokban megjelenő állami befektetői érdek és befektetői jogok védelme. A harmadik a szövetkezeti hitelintézeti integráció intézményrendszerének rendezett, szervezett kivezetése és az állami vagyon visszarendezése. A negyedik pedig a tőkepiaci befolyásszerzés szabályainak pontosítása az európai uniós jogi keretekkel összhangban. Ezek a módosítások különböző területeket érintenek, de egy közös célt szolgálnak: ez az állami források felhasználásának követhető, ellenőrizhető és a köz érdekében történő megvalósítása.

Engedjék meg, hogy elsőként röviden az Eximbankról, az állami pénzügyi intézmények szabályozását érintő változásokról szóljak. A törvényjavaslat az Eximbankban és a Magyar Exporthitel Biztosítóban fennálló állami tulajdonosi jogok gyakorlását a megváltozott kormányzati struktúrához igazítja. Gyakorlatilag ez a májusi statútumrendelethez való hozzáigazítása vagy ahhoz való hozzászabása volt. A szabályozás az állami felügyeletért felelős miniszterhez rendelte ezt a feladatot, az új szabályozás pedig a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős miniszterhez telepíti. Tehát csak áttelepítés történt. Ez a változás magát az intézmények alapfeladatait nem írja át, hanem a tulajdonosi felelősség helyét rendezi. A tulajdonosi joggyakorlásnak a pénzügyi intézmények működéséért viselt szakpolitikai felelősséggel összhangban kell állnia.

A javaslat emellett megszünteti az Eximbanknál és az MFB-nél bizonyos állami készfizető kezességgel biztosított kötelezettségekhez kapcsolódó további biztosíték alóli törvényi mentességet. Ez nem jelenti azt, hogy minden ilyen ügyletnél automatikusan újabb fedezetet kell előírni, hanem azt, hogy a pénzügyi intézmények az adott ügylet kockázatai alapján mérlegelhessék a szükséges biztosítékokat. Az állami garancia fontos gazdaságfejlesztési eszköz, de nem helyettesítheti a felelős kockázatkezelést. A vállalkozások finanszírozásának támogatása és a közpénzek védelme nem egymással szemben álló célok.

A törvényjavaslat legjelentősebb változásai azonban a zárt körű befektetési alapok, különösen a kockázatitőke-alapok és a magántőkealapok működését érintik. A befektetési alapoknak fontos szerepe van a gazdaságban. Olyan vállalkozások fejlődését és növekedését segíthetik, amelyek jelentős finanszírozási vagy beruházási igénnyel rendelkeznek. Éppen ezért fontos hangsúlyozni, hogy nem a befektetési alapok működésével vagy a magántőkealapok bevonásával van a probléma. A jogszerűen és átláthatóan működő piaci szereplők tevékenységét nem szabad indokolatlanul korlátozni, és nem büntethetjük az egész piacot azért, mert bizonyos szereplők esetében felmerült némi, az eredeti céloktól eltérő, öncélú felhasználás kockázata. A szabályozásnak tehát egyszerre két követelménynek kell megfelelni: meg kell védeni az állami vagyont, és biztosítani kell a tisztességesen működő piaci szereplők számára egy kiszámítható jogi környezetet.

Maga a törvényjavaslat több fontos problémára ad választ. Egyrészt az alapkezelő leváltásával, az együtt nem működő alapkezelő kezelésével, magának a kezelési szabályzatnak a megváltozásával foglalkozik. Előfordulhat az, hogy az állam többségi tulajdonnal rendelkezik egy befektetési alapban, és mégsem tudja megfelelően érvényesíteni a befektetői érdekeit. A tulajdonosi többség önmagában ugyanis nem jelent feltétlenül döntési lehetőséget is, néha szükség van az alapkezelő leváltására, és a szabályok ezt indokolatlanul megnehezítik. Az alapkezelő leváltását néha a kisebbség meg tudta akadályozni. Az azonban nem fogadható el, hogy az állami vagyon sorsáról a többségi befektető akarata ellenére egy kisebbségi szereplői kör vagy egy együttműködésre nem hajlandó alapkezelő döntsön. A jelenlegi szabályozás szerint az alapkezelő leváltásához bizonyos esetekben a befektetési jegyek tulajdonosainak legalább 75 százalékos jóváhagyása szükséges volt; ez a törvénymódosítás 60 százalékra csökkenti ezt a küszöböt. És még egy ennél fontosabb változást is bevezet: lehetővé teszi, hogy a befektetők legalább 60 százaléka kezdeményezhesse az alapkezelő leváltását. Ez egy érdemi változás. A többségi befektetői akaratnak ugyanis nemcsak elvi lehetőséget kell biztosítani, hanem tényleges, gyakorlatban érvényesíthető döntési jogot is.

A javaslat arra az esetre is megoldást talál, ha az alapkezelő ellenállna vagy nem működne együtt ennek a döntésnek a végrehajtásában.

(12.50)

Ha az alapkezelő-váltás kezdeményezésétől számított 20 napon belül nem jön létre az alapkezelés átadásáról szóló szerződés, akkor a befektetők a Magyar Nemzeti Bankhoz fordulhatnak, amely felügyeleti hatósági eljárás keretében egy határozattal új alapkezelőt jelölhet ki. Ez azért is különösen fontos, mert a többségi befektetői döntés nem maradhat pusztán papíron létező jogosultság. Ha egy döntés végrehajtását az alapkezelő akadályozza, akkor a befektetők törvényben biztosított joga valójában nem érvényesül. A javaslat ezért a kezelési szabályzatok módosításáról is rendelkezik. Az alap működését és döntéshozatalát meghatározó szabályzatot összhangba kell hozni az új rendelkezéssel. Erre 30 napon belül sor kerülhet úgy, hogy az ellenálló alapkezelőt a felügyelet leváltja és az új szabályzatot pedig módosítottnak tekinti, tehát az új verziót tekinti alapkezelési szabályzatnak. Ez a szabályozás egyértelmű üzenetet közvetít: a befektetői többség döntési jogát nem lehet különféle eljárásjogi akadályokkal kiüresíteni.

A javaslat még egy további fontos garanciát is bevezet: a befektetők legalább 60 százalékának hozzájárulásához köti a vagyoni hozzájárulás teljesítésének kezdeményezését a meghatározott 90 napos átmeneti időszakban. Az előbb pénzügyminiszter úr elmondta azt, hogy itt főleg az állami hátterű befektetőknek kell hogy lehetőségük legyen arra, hogy mérlegeljék a befektetési döntéseiket, a vállalt kötelezettségük pénzügyi kockázatát mérlegeljék. Tehát ez egy lehetőséget teremt arra, hogy körültekintő és megalapozott döntést hozhassanak az állami hátterű befektetők.

A közpénzek felhasználásakor különösen fontos, hogy a befektetési döntések mögött megfelelő információk, ellenőrizhető folyamat és egyértelmű felelősségi viszonyok álljanak. A törvényjavaslat kidolgozásakor az Európai Unió szabályozási környezetét is figyelembe vettük. A befektetési alapokra és az alapkezelőkre vonatkozó magyar szabályozás alapvetően az uniós keretekre épül, a mostani módosításoknak ezért egyszerre kell szolgálniuk az állami befektetői érdekek védelmét és a jogszerűen működő piaci szereplőknek a kiszámítható működését hazánkban és hazánkon túl.

A következő fontos terület, amelyet a törvényjavaslat szabályoz, a szövetkezeti hitelintézeti integráció intézményrendszerének kivezetése. Ez a folyamat 2013-ban indult el. A takarékszövetkezeti integráció viszonylag rövid idő alatt valósult meg, és számos vidéki kis pénzintézetet, kis bankot, takarékszövetkezetet érintett. Az integráció idején a részjegyek tulajdonosai azt a víziót látták vagy azt az ígéretet kapták, hogy az átalakulás számukra is érdemi előnyökkel jár majd. Azonban az eltelt időszakban ezek az előnyök nem minden érintett számára váltak kézzelfoghatóvá, és az integráció eredményei, valamint a felhasznált állami források sorsa sem váltak kellően átláthatóvá. Az állam jelentős összeggel támogatta ezt az integrációt és a takarékszövetkezeti integráció utáni szektorstabilizációt. Ez azonban önmagában nem kifogásolható, hiszen a pénzügyi rendszer stabilitása magyar közérdek. A közpénzből nyújtott támogatások esetében azonban elengedhetetlen, hogy világosan látható legyen, milyen célra, milyen feltételekkel és milyen eredményekkel használták fel ezeket a forrásokat. A támogatásnak a közösség érdekét kellett szolgálnia, és a közösségnek joga van tudni, hogy a befektetett közpénz milyen eredményt hozott.

Gyakorlatilag a törvényjavaslat a 2024-ben megkezdett intézményi kivezetés lezárását szolgálja. Az integráció megtörtént, most már csak arra kell törekednünk, hogy mind anyagi jogi, mind eljárási oldalról ezt prudens módon lezárjuk. Úgyhogy a jelenlegi törvényjavaslat magát az integrációs tagsági jogviszonyt megszünteti, az integrációs szervezetet jogutód nélkül megszünteti, a szervezet vagyonát átszállítja a magyar államra, azon belül is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. veszi át a meglévő vagyont. Ez nagyon fontos változás, hiszen az állami vagyonkezelésnek az állam erre kijelölt és elszámoltatható szervezeténél van a helye.

A korábbi intézményrendszer eredeti feladata az integráció megvalósítása volt. A rendelkezésre álló háttéranyag szerint ez a folyamat teljes mértékben lezárult, a takarékszövetkezetek korábbi széttagolt működése megszűnt, külön integrációs szervezet fenntartása már nem indokolt, sőt önmagában e szervezet fenntartása magát a közpénzt emészti fel, tehát gyakorlatilag egy pénzkiáramlást is meg tudunk azzal állítani, ha ezt a szervezetet végre felszámoljuk. Maga a törvényjavaslat a megszűnés folyamatát is rendezi, tehát eljárási oldalról is lezárja a folyamatot úgy, hogy elszámolási biztost jelöl ki, szabályozza a hitelezői igények bejelentését, kielégítését, valamint a munkajogi és az egyéb lezárási folyamatokat is lezárja. A cél az, hogy a szervezet kötelezettségeit teljesítve, teljesen prudens módon szűnjön meg, a vagyon pedig visszakerüljön az állami vagyongazdálkodás átlátható keretei közé.

Ennek a törvényjavaslatnak az utolsó, negyedik lába, negyedik pillére a tőkepiacról szól, azon belül is a tőkepiacról szóló törvény módosításáról, amely az európai uniós 2004/25/EK irányelven alapul. Ez a takeover bid angolul, amely szabályozza a nyilvános vételi ajánlatokat, illetve foglalkozik a kisebbségi részvényesek védelmével. Az irányelv alapelve, hogy a társaság feletti irányításszerzés esetén a részvényeseket egyenlő bánásmód illesse meg, a kisebbségi tulajdonosok pedig megfelelő védelmet kapjanak.

Az irányelv ugyanakkor a tagállamok számára bizonyos szabályozási mozgásteret is biztosít, feltéve, ha ezek a fenti alapelvek maradéktalanul érvényesülnek. Ez esetben a törvényjavaslatunk a befolyásszerzés egyes eseteit pontosítja; egy konkrét esetet nevesít, amikor a befektető, amely akár maga az állam is lehet, nem szándékosan és nem irányításszerzési céllal jut egy meghatározó részesedéshez. Ilyen esetben indokolt lehet, hogy a befektető meghatározott időt kapjon arra, hogy a részesedését csökkentse. Alapvetően ez egy automatikus és nyilvános ajánlattételi kötelezettség alkalmazásával történne meg, azonban itt az irányelv, tehát a törvényjavaslat egy kedvezőséget biztosít, mégpedig azt, hogy hat hónap alatt szüntesse meg ezt a többségi tulajdont egy felügyeleti kontroll mellett, szabályozottan. A javaslat szerint az érintett befektetőnek a Magyar Nemzeti Bank kontrollja felett kell ezt a tőkerészesedési csökkentést végrehajtani.

A módosítás célja az, hogy a szabályozás különbséget tegyen a valódi tényleges irányításszerzési szándék és a nem szándékos, például a biztosítási jog érvényesítéséből eredő befolyásszerzés között, miközben a kisebbségi részvényesek védelme továbbra is érvényesül.

A törvényjavaslat emellett a hitelintézeti törvényben is tartalmaz az integrációs rendszer megszüntetéséhez kapcsolódó módosításokat, valamint több kapcsolódó jogszabályi rendelkezést is összehangol az új intézményi helyzettel.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat valamennyi eleme ugyanarra az alapvető kérdésre ad választ: hogyan tudjuk biztosítani, hogy az állam ne csak pénzt adjon, garanciát vállaljon vagy befektessen, hanem a közösség nevében felelősen és átláthatóan járjon el? Az állami vagyon védelme nem jelentheti a gazdaság indokolatlan korlátozását. A cél nem az, hogy a tisztességes piaci szereplők működését megnehezítsük, hanem hogy a közpénzekkel való gazdálkodásban egyértelmű szabályok, érvényesíthető tulajdonosi jogok és ellenőrizhető döntések legyenek.

(13.00)

A befektetési alapok esetében a többségi befektetési akaratnak valóban érvényt kell szerezni. Az integrációs intézményrendszer, a takarékszövetkezetek esetében az állami vagyon kezelésének vissza kell kerülnie az arra kijelölt állami szervhez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Képviselőtársak! Azok a kiskapuk, amelyekben korábban a közpénzek elszökhettek, ezzel a törvénnyel is zárulnak, sőt a mögötte lévő kertkapuk is. Ez a törvényjavaslat illeszkedik a TISZA programjához és ahhoz a célkitűzéshez, hogy az állami vagyonnal átláthatóan, felelősen és a közérdeket szolgálva gazdálkodjunk. A működő és emberséges ország megteremtéséhez olyan erős, szakmailag felkészült pénzügyi intézményre, intézményekre van szükség, amelyek a magyar vállalkozásokat, a hazai beruházásokat és a munkahelyteremtést szolgálják.

Az állami vagyon nem önmagáért van. Azért kell megőriznünk, gyarapítanunk, hogy a következő generációk számára is értéket, biztonságot és fejlődési lehetőséget teremtsen. Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák az előttünk lévő törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu