DR. DEUTSCH TAMÁS (Fidesz) európai parlamenti képviselő: Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszter Úr! Az úgynevezett sport-összeférhetetlenségi törvényjavaslat kapcsán három kérdést kívánok felszólalásomban érinteni: mit csinálnak önök valójában, hogyan csinálják és miért is csinálják ezt az egészet? Kezdjük azzal, hogy mit is csinálnak önök valójában!

Az Országgyűlés asztalán fekvő tervezet a kicsinyes TISZA-s politikai bosszúhadjárat egy újabb epizódja. Ezzel a törvénnyel is a leszámolás a céljuk; az Akcia Očistec, a szlovák elvbarátaiktól kölcsönvett „Tisztítótűz-akció” 90 fokban elforgatott és szekérderékkal a sportba állított változata a javaslatuk. (Közbeszólások a kormánypárt soraiból.) Beszéljünk világosan! Maguknak egyetlenegy politikai elképzelése van, méghozzá az, hogy őszintén és mélyen utálnak mindenkit, akiről úgy gondolják, hogy nem TISZA-s. Az a fixa ideájuk, hogy az ország másik, nem TISZA-s felének a megvetésére kaptak felhatalmazást, és egyfajta politikai felsőbbrendűségtől vezetve az összes nem TISZA-st meg is akarják büntetni ‑ nem kicsit, nagyon. Ez a törvényjavaslat ezt a politikai elképzelést, a bosszút, a leszámolást hivatott megvalósítani a sportban. Nézzük, hogyan is csinálják mindezt!

A törvényjavaslatuk meglehetősen szuboptimális minőségű, hemzseg az alkotmányellenes megoldásoktól. (Derültség a kormánypárt soraiban.) Kezdjük ott, hogy az önök által benyújtott javaslat egyáltalán nem összeférhetetlenségi törvény, hanem a politikai leszámolást megvalósító személyi sportvezetői tilalmi rezsim. Az összeférhetetlenségi szabályozás ugyanis azt jelenti, hogy ugyanazon természetes személy egyszerre és egy időben nem tölthet be két meghatározott pozíciót, és ezt az összeférhetetlenségi helyzetet az érintett a szabad döntésével tudja feloldani úgy, hogy vagy az egyik, vagy a másik tisztségéről lemond.

A törvényjavaslat azonban nem erről szól, hanem arról, hogy a javaslat személyi hatálya alá tartozókat a törvény erejénél fogva mindenképpen eltávolítják a sporttisztségükből, mindenképpen eltiltják őket a sportvezetői feladatok ellátásától. Ugyanis egy érintett a törvény hatálybalépését követően vagy kényszerűségből lemond a sportvezetői tisztségéről, és akkor így távolították el, vagy pedig, ha a sportvezetői tisztséggel összeférhetetlennek minősített közmegbízatásáról mond le, a törvény akkor is megfosztja őt a sportvezetői tisztségétől négy évre, a törvény akkor is eltiltja őt a sportvezetői tisztség betöltésétől.

A javaslatuk tehát még véletlenül sem összeférhetetlenségi szabályozás, hanem a politikai bosszú jegyében egy általános személyi sportvezetői tilalmi rezsim bevezetése. Ugyanazt csinálják a sportvezetőkkel, mint amit Ókovács Szilveszterrel csináltak tegnap. Le akarnak váltani minket. (Közbeszólások a kormánypárt soraiból.) Csak az a nem elhanyagolható különbség, hogy minket nem önök neveztek ki, minket az egyesületeink tagjai választottak meg, és önöknek semmi joguk nincs minket leváltani. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Bár ahogy figyeljük az eseményeket, önöket vajmi kevéssé érdekli, hogy mihez van joguk és mihez nincs.

Önök szokás szerint a személyre szabott jogalkotás alkotmányellenes módszerét is alkalmazzák. A miniszterelnökük nyíltan el is mondta, hogy erről van szó, és az a céljuk, hogy személy szerint Kubatov Gábort, Szijjártó Pétert és engem is politikai okokból eltávolítsanak a klubelnöki tisztségünkből. És ha már lúd, legyen kövér: a személyre szabott jogalkotás mellett még a visszamenőleges hatályú normaalkotás nyíltan alkotmányellenes eszközét is latba vetik. Egyenesen kodifikációs abszurd, hogy olyan volt közmegbízatást betöltőket büntetnek a sportvezetői tisztségtől való eltiltással, akiknek sem a megbízatásuk kezdetén, sem annak befejezésekor halvány segédfogalmuk nem lehetett arról, hogy ilyen tilalom hatálya alá eshetnek, de önök gondolkodás nélkül visszamenőleges hatállyal büntetik őket.

Önök egyébként a javaslatukkal az unikális bahreini modellt alkalmazzák. A világon egyesegyedül a haladó Bahreinben fogadtak el ilyen törvényt, amely törvényt 2018. április 30-án Hamad bin Isa Al Khalifa király alá is írt. A törvény egyébként egy szélesebb, 2018-ban elfogadott politikai korlátozási intézkedéssorozat része volt ‑ hasonlóképpen, mint most nálunk. A Human Rights Watch 2022-es jelentése szerint, idézem szó szerint (Közbeszólások a kormánypárt soraiból.): „A 2018-as politikai korlátozások az ellenzéki politikusoknak nemcsak a parlamenti választásokon való indulását korlátozták” ‑ nem Budapestről, Bahreinről beszélnek még ’22-ben a Human Rights Watch szakértői ‑, „hanem a civil szervezetek és sportklubok vezető testületeiben való részvételét is. A korlátozások több ezer embert érinthettek.” Idézet vége. Éljen hát a megbonthatatlan TISZA-bahreini barátság! (Derültség.)

Nem tudom, hogy egyébként belegondoltak‑e abba, hogy az önök által javasolt tilalmi szankciók alapján nem lehetne egy sportegyesületnek vagy egy sportági szakszövetségnek még elnökségi tagja sem többek között Nádori László, a Magyar Testnevelési Egyetem korszakos professzora, Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt alelnöke, Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség korszakos elnöke, Fenyvesi Máté 76-szoros válogatott labdarúgó vagy éppen Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó. De nem lehetne önök szerint klubelnök az MTK történelmének első négy elnöke: Nagybudafalvi Vermes Lajos, Barátosi Porzsolt Gyula, Galgóci dr. Heteés Antal és a magyar sportélet nemzetközi hírű alakja, Brüll Alfréd sem. Ja, és ne feledkezzünk el Kálnoki Kis Sándorról, a Magyar Öttusa Szövetség egykori nagyszerű társelnökéről sem! Nem lehet másra gondolni, mint arra, hogy önöknek elment a józan esze, hogy ezeket a nagyszerű sportembereket eltiltanák a sportvezetéstől.

Térjünk ki röviden a törvényjavaslat lex Deutsch rendelkezéseire is! (Derültség a kormánypárt soraiban.) A tervezet általános és automatikus sportvezetői tilalmat kíván bevezetni az európai parlamenti képviselőkkel szemben is. A javaslatuk szükségessége és arányossága ‑ mondanom sem kell ‑ semmivel nincs indokolva, pedig erre azért lenne múlhatatlan szükség, mert az EP-képviselői jogállás per definitionem nem biztosít semmilyen döntési vagy ellenőrzési hatáskört a magyar állami sporttámogatásokkal kapcsolatban. Az európai parlamenti képviselők az európai jog és a magyar jog szerint semmilyen magyar közhatalmi szerepet nem töltenek be, így tehát ha közhatalmi szerepet betöltőket akarnak eltiltani a sportegyesületek vagy sportági szakszövetségek vezetésétől, akkor alkalmatlan tárgyon elkövetett tilalmi rendelkezéseket fogadnak el.

Tisztelt Ház! A modern polgári sport itt Európában ‑ nem régóta; mondjuk, több mint 150 éve ‑ az emberek önszerveződésére épül. Az emberek szabad akaratukból sportegyesületeket hoznak létre, csatlakoznak azokhoz, és ezek a sportegyesületek szabadon döntik el, hogy a saját sportegyesületükben kik a vezetők. A sportegyesület vezetőit a tagok szabadon választják, és a sportegyesületek szervezeti autonómiáját az egyesülési szabadság alkotmányos védelme is garantálja. A törvénytervezet szabályrendszere durva beavatkozást jelent az önszerveződésre épülő sportegyesületek alkotmányos védelmet is élvező autonómiájába.

(15.00)

Ez a javaslat hadüzenet több százezer sportegyesületi tag döntési szabadsága ellen. Ráadásul a tervezet visszaható hatályú, amikor egy korábban jogszerűen létrehozott és fennálló sportvezetői jogviszony erőszakos megszüntetését írja elő.

Tegyük világossá: hogy ki a Ferencváros elnöke és kik az elnökségi tagjai, azt a Ferencváros tagjai döntik el. Az MTK tagjai döntenek az MTK vezetőiről, a BVSC tagjai döntenek a BVSC vezetőiről. Nem Magyar Péter, nem a TISZA-kormány és nem is a TISZA-s parlamenti többség dönti el, hogy kik ezeknek a magyar sportegyesületeknek a vezetői. Önök a sportegyesületi elnökök leváltására nem kaptak, mert nem is kaphattak felhatalmazást április 12-én. Önök nem vehetik el a sportegyesületek tagjainak közösségétől a vezetők megválasztásának szabadságát.

Ma önök Deutsch Tamással akarnak erőből leszámolni, holnap majd valamelyik MTK-s szakosztállyal, aztán egy másik MTK-s szakosztállyal, végül pedig magával az MTK-val. Ebből nem esznek, ezt nem fogjuk engedni! El a kezekkel az MTK-tól!

És végül, de nem utolsósorban: miért is csinálják önök ezt az egészet? Önök egy tőrőlmetszett baloldali sportelképzelést képviselnek. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy nincsenek is a dolog tudatában, de hát, alig vannak valaminek is a tudatában, de attól ez még így van. (Derültség a kormánypárt soraiban.) A baloldal, a liberálisok, a progresszívek, a modernek, a haladárok, egyszóval az ilyen TISZA-szerű politikai szereplők politikai és ideológiai okokból folyamatosan támadják a sportot, nagy hangon sportellenes témákon lovagolnak, és baloldaliként is bizony, önök is ezt csinálják, ezt a borzalmas baloldali gyakorlatot követik, mint ahogy ez a miniszteri expozéból meg a két eddigi TISZA-s felszólalásból is kiderül.

A miniszterelnökük, a sportért is felelős belügyminiszterük és a sportállamtitkáruk is hónapok óta lelkesülten értekezik az überfantasztikus fordulatról, a tömegsport támogatásának kiemelt fontosságáról. Arccal a tömegsport felé! ‑ szajkózzák.

Nos, tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak, különösen tisztelt TISZA-s Képviselő Hölgyek és Urak! A tömegsport teóriája a baloldal klasszikus ideológiai politikai felfogása a sportról. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a baloldal felfogásában a sport vezérlő elve nem a polgári önszerveződés, nem a polgári szabadság eszméje, hanem korábban az osztályharc, ma már pedig a progresszív politikai ideológiai küzdelem.

Másrészt pedig ez az elgondolás a tömegek sport általi politikai mozgósításának elméletét és gyakorlatát fogalmazza meg. A sporttevékenység szervezésének végső célja ebben a baloldali megközelítésben ‑ tömegsport, tömegsport, tömegsport ‑ a politikai mozgósítás. (Derültség a kormánypárt soraiban.) Önök a tömegsportról értekeznek, önök erről a radikális baloldali programról beszélnek.

Fontos még azt is tisztázni, hogy ez a máig élő baloldali felfogás a rekordközpontúnak mondott sporttal, a hagyományos versenysporttal szemben a tömegek sportolását hangsúlyozza ‑ milyen érdekes azonosság az önök mostani nyilatkozataival! ‑, és szembeállítja a tömegsportot az élsporttal. Megint mennyire ismerős gondolat önöktől! „Nieder mit dem Kampf, Rekord, Freibünden, Massensport! (Élénk derültség és taps a kormánypárt soraiban.) „Le a rekordhajszával, szabad utat a tömegsportnak!” Nem véletlen, hogy tapsolnak igazi baloldaliként, ez az 1922-es első, Lipcsében megrendezett Német Munkássport Fesztivál jelmondata volt, és szó szerint így foglalható össze a TISZA-kormány frissnek sajnos véletlenül sem mondható baloldali sportprogramja.

Befejezésül álljon itt egy idézet Szent-Györgyi Alberttől! „A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe. A mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre, az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre és mindenekelőtt a fair play, a nemes küzdelem szabályaira.”

Amit önök terveznek, az unfair, az súlyosan sportszerűtlen. A leghatározottabban felszólítom ezért önöket, hogy vonják vissza ezt az elhibázott törvényjavaslatot! (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu