DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A TISZA-kormány vagyonadója kapcsán egy alapvető kérdést szeretnék feltenni: Magyarországon mostantól tehát büntetni akarják azt, aki évtizedeken át dolgozott, vállalkozott, beruházott, és a megtermelt nyereségét nem felélte, hanem visszaforgatta a vállalkozásába? Mert a benyújtott törvényjavaslatban pontosan ez a veszély rajzolódik ki.
A vagyonadó alanya magánszemély, illetve meghatározott elkülönített vagyontömeg is lehet, az adóalapba pedig a vállalkozói részesedések értéke is beszámíthat. Mit jelent ez a gyakorlatban? Vegyünk egy példát, például egy magyar család családi mezőgazdasági vállalkozását. Évtizedeken át dolgoztak, földet vásároltak, traktorokat, kombájnokat, terménytárolókat építettek, fejlesztettek, de például egy aszály miatt alig van nyereségük. Vagy egy magyar termelőüzemet, ahol a tulajdonos a nyereségből új gyártósort, CNC-gépeket, üzemcsarnokokat vásárolt, de adott évben alig van nyeresége, éppen, mondjuk, a nehezebb európai gazdasági helyzet miatt. Ezek az emberek nem kivették a pénzt a vállalkozásukból, hanem benne hagyták, hogy erősebb, versenyképesebb magyar cégeket tudjanak építeni akár évtizedeken keresztül. Most pedig éppen ez a felhalmozott termelő vagyon növelheti a tulajdonos vagyonadó-kötelezettségét, és itt van pontosan a probléma lényege. A vagyonadó nem azt nézi, hogy az adott évben mennyi nyereséget termelt a vállalkozás, hanem a korábban felhalmozott vagyon értékét adóztatja. Akkor is felmerülhet a fizetési kötelezettség, ha a vállalkozásnak éppen rossz éve van, akkor is, ha a tulajdonosnak nincs elegendő likvid tőkéje, akkor is, ha minden forintot egy beruházásra tartalékoltak. Honnan teremtsék elő az adott összeget? Vegyenek ki osztalékot, halasszák el a fejlesztéseket, mondjanak le például egy új gépsorról?
És mindez nem önmagában történik. A kormány közben társaságiadó-emelést tervez a nagyvállalatoknál, növelné az innovációs járulékot, a kiskereskedelmi adót, és változtatna a cégautóadó rendszerén is. Adóemelés adóemelés hátán. Tehát kérdezem: hol marad ebben a gazdaságpolitikában a beruházások ösztönzése? Hol marad a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások versenyképessége? Vajon miért nem kaptak elegendő időt az érintett vállalkozások, a szakmai érdekképviseleti szervek az egyeztetésre?
Önök nem keresték a partnerséget és nem tekintették partnernek a vállalkozókat és a vállalkozói érdekképviseleti szerveket. Több javaslatot is megfogalmaztak a vagyonadóval kapcsolatban, hogy milyen módosításokra lenne szükség. Önök ezt meg sem hallgatták. Bujdosó frakcióvezető asszony az imént nagyon rázta a fejét. Igen, a Shellt nem fogja érinteni például egy ilyen vagyonadó (Derültség a kormánypárt soraiban.), de a magyar kkv-szektort nagyon is fogja érinteni, és azt gondolom, hogy Európa-szerte nem tudnak hasonló példát sem mondani.
Mert Spanyolországot említették, de Spanyolországban például a családi vállalkozások esetében, ahol legalább 5 százalék, ha több családtagról van szó, akkor legalább 20 százalék részesedés esetén számos mentességet kaphatnak, működő családi vállalkozás esetén akár teljes mentességet kaphatnak a vagyonadó alól. Önök semmifajta kedvezményt nem adnak a magyar családi középvállalkozói szektornak itt a vagyonadóból, pedig, ha nemzetközi tapasztalatokat nézünk, valóban volt korábban egyébként számos próbálkozás, sőt, a mai napig próbálnak például Kaliforniában is bevezetni vagyonadót, és ott is számos támadás éri, hiszen egyébként a legnagyobb adózók mindig megtalálják a kiutat, és valahogy átmennek a környező országokba, államokba, azért, hogy mentsék a vagyont.
(22.30)
Tehát pontosan a legnagyobb adózókat nem tudják utolérni. Ezért Magyarországon is… A környező országokban van vagyonadó? Van valamelyik országban? Nincsen. Akkor vajon, aki megteheti, nem fog átmenni Európa bármelyik másik országába? Pontosan az a középvállalkozói magyar családi szektor marad itt ‑ és ezeket a terheket nekik kell viselni a hátukon ‑, amely egyébként a magyar gazdaságnak is az egyik fő pillérét alkotná.
Azt gondolom, hogy nagyon fontos lenne meghallani az ő szavukat, mert például az imént is a közösségi médiafelületen is egy vállalkozó írta, idézem: „A saját vállalkozásomban rendszeresen román, szlovák, bolgár, olasz és német cégekkel kell versenyeznünk ugyanazokért a munkákért. Az árfolyamkockázatok, a bérköltségek és a folyamatosan növekvő működési terhek mellett eddig sem volt könnyű versenyképesnek maradni, de ha a magyar vállalkozásokat a külföldi versenytársaknál lényegesen nagyobb terhek sújtják, előbb-utóbb nem lesz kivel versenyezniük. És felmerül bennem egy nagyon kellemetlen kérdés: vajon átgondolta bárki, hogy mi történik a magyar tulajdonú vállalkozásokkal, ha az euró bevezetésének folyamatával párhuzamosan a hazai cégek versenyképessége tovább romlik? Nem szeretném azt feltételezni, hogy ez tudatos gazdaságpolitikai stratégia.” És még folytatódott a leírás. Valóban, elhangzott például a Pénzügyminisztérium bármely munkatársától egyeztetéseken az, hogy majd amelyik kkv nem képes azt a vagyonadót befizetni, majd adja el a cégét? Akár adja el külföldi vállalkozásoknak? Mert nagyon szomorú, ha ez valóban így volt. Ez volt az a partnerség, amiről beszéltek a vállalkozásokkal vagy az érdekvédelmi szervezetekkel?
Tehát, tisztelt képviselőtársaim, a magyar gazdaságnak nem a felhalmozott termelő tőke újabb adóztatására, hanem beruházásokra, versenyképességre, kiszámíthatóságra és erős magyar tulajdonú vállalkozásokra van szüksége. Aki évtizedeken át építette a vállalkozását, munkahelyeket teremtett és a nyereséget visszaforgatta a termelésbe, az nem büntetést, hanem megbecsülést érdemel.
A TISZA-kormánytól pedig azt kérdezem: hogyan akarnak erős magyar gazdaságot építeni, ha közben éppen a magyar vállalkozások megerősödéséhez szükséges tőkét adóztatják meg? A termelő tőke nem luxus. A termelő tőke munkahely, megélhetés és Magyarország gazdasági jövője.
Köszönöm a figyelmet, és nagyon javaslom, hogy fogadják meg ezeket a tanácsokat, amelyeket a vitán felhozunk, mert a magyar kkv-k versenyképessége közös ügyünk. Önök pedig most egy támadást indítanak a magyar tulajdonú kkv-k, főleg a középvállalkozói szektorral szemben, amelynek nagyon súlyos és hosszú távú következményei lesznek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés