HORVÁTH NÁNDOR ZSOLT (TISZA): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A történelem utolérte a pillanatot, és a Jóisten is úgy szerette volna, hogy végül is ez a felszólalás november 4-én szülessen meg, és hangozzon el a nemzet templomában. Így még nagyobb felelősség és megtiszteltetés az 1956-os hősökről beszélni.

1956. november 4-én hajnalban Nagy Imre rádióüzenetben szólt a magyar néphez, amelyben tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a szovjet csapatok támadást indítottak a főváros ellen azzal a szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes, demokratikus kormányt. Emellett azt is bejelentette, hogy felvették a harcot a szovjet hadsereggel szemben. Néhány óra múlva azonban a Szabad Kossuth Rádió elhallgatott, miközben a pesti utcákon a lánctalpak csikorgása és a fegyverek ropogása hallatszott.

Megkezdődött a forradalom és szabadságharc leverése. A beavatkozásról már október 31-én, Moszkvában döntöttek, miközben a szovjetek tárgyalást színleltek. Ennek egy szomorú példája volt, amikor november 3-án éjjel Tökölön, a tárgyalóasztal mellett tartóztatták le Maléter Pált. A Kádár János vezette új kormány a szovjet tankok védelme alatt jutott hatalomra. A magyar emberek azonban, akik a szívükben hordozták a nemzet szabadságvágyát ‑ úgy, mint Iván Kovács László, a Corvin köziek első parancsnoka, vagy a Szabó bácsiként emlegetett Szabó János, a Széna téri felkelők parancsnoka ‑, akkor is fegyvert ragadtak, amikor a világ egyik legnagyobb hadseregével kellett szembenézniük.

1956 azonban az egész ország forradalma volt. A fővárostól a legtávolabbi vidéki településekig mindenütt a szabadság és a függetlenség eszméje mellett sorakozott fel a magyar nép. Az október 25-én történt tragikus Kossuth téri sortűz után Mosonmagyaróváron, október 26-án több mint ötven fegyvertelen embert lőttek agyon, a Mecsekben pedig bányászok és diákok harcoltak a szabadságért. Vas megyében is a forradalom mellé állt a lakosság: 1956. október 28-án Vasváron gyűlt össze a környék népe, Oszkóról, Pácsonyból, Alsóújlakról diákok, munkások és parasztok százai érkeztek.

A népgyűlés megválasztotta a Nemzeti Bizottságot, amelynek elnöke Puskás Sándor tanító lett, aki az alábbiakat mondta, idézem: „Olyan kormányt támogatunk, amely a szovjet katonaságnak az országból eltávolítását követeli, az ÁVO-t feloszlatja, a vérontást megszünteti, a beszolgáltatást eltörli, szabad választásokat készít elő, a legteljesebb egyéni szabadságot biztosítja, a politikai foglyokat a hercegprímással együtt szabadon bocsátja, biztosítja a vallásszabadságot, szabaddá teszi az ipart, a kereskedelmet és a mezőgazdaságot.” Horváth István orvosgyakornok elszavalta a Nemzeti dalt, a tömeg vele együtt mondta a sorokat. A gyűlés a Szózattal zárult, és az emberek a független Magyarországot éltetve rendben hazamentek, még mit sem sejtve arról, hogy néhány nappal később szovjet tankokkal fojtják vérbe a magyar szabadságot.

Tisztelt Országgyűlés! A forradalmat és szabadságharcot leverték, és a résztvevőit kivégezték vagy meghurcolták, de az eszméit soha, de soha nem tudták megölni. A hatalom 33 évig mindent megtett, hogy elfeledtesse őket: jeltelen sírba temette a testüket, hallgatásra kényszerítette a nevüket, és elfojtotta az emlékezetüket. Ezért ma minden kimondott hősi név egy igazságtétel, legyen szó Nagy Imréről, Maléter Pálról, Gimes Miklósról, Tóth Ilonáról, Angyal Istvánról vagy éppen a jánosházi Kapocsi Józsefről, Vas megye egyik ’56-os mártírjáról, akit 17 évesen, 1957. január 12-én este egy karhatalmista járőr géppisztolysorozata ölt meg.

Miközben fejet hajtunk hőseink emléke előtt, a magyar társadalomnak bátran szembe kell néznie saját múltjával, mert csak a történelmi terhek feldolgozása után nézhet tiszta tekintettel a jövő felé. Ezért fogadta el az Országgyűlés a titkosszolgálati múlt feltárásáról szóló törvényt, amely holnap lép hatályba. Németország már 1992-ben megnyitotta a Stasi-aktákat, Csehország és Lengyelország is régen szembenézett a titkosszolgálati múltjával. Nálunk ugyan kutatók és érintettek betekinthettek az iratok egy részébe, de az iratanyag jelentős része a szolgálatoknál maradt, és a teljes nyilvánosságra 36 évet kellett várni.

A törvény alapvető követelményként rögzíti az emberi méltóság, a magánélet és a kegyeleti jog védelmét. Célja nem a bosszú vagy a megbélyegzés, hanem az első lépés egy nemzedékeken átöröklött seb begyógyítása felé, vagy ahogy tegnap Melléthei-Barna Márton képviselőtársam fogalmazott: a transzgenerációs traumák feldolgozása felé.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Honfitársaim! Az ’56-os hősök áldozata és eszménye bennünk él tovább. Emlékezzünk méltósággal Budapest és a vidék hőseire, nyugodjanak békében! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu