MAGYAR PÉTER miniszterelnök: (Mikrofon nélkül:) Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Hadd mondjam el ‑ megismétlek egypár dolgot ‑, lehet, hogy ön azt az adatot kapta, hogy 6,6 százalékkal nőtt az utolsó évben… (Közbeszólások: Mikrofon! ‑ Miközben feltűzi a mikrofonját:) Akkor újrakezdem, elnézést kérek.
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Egypár dologra hadd reflektáljak. Ön azt mondja, hogy 6,6 százalékkal nőtt az utolsó évben a lakások ára. 2010 óta 231 százalékkal emelkedtek a lakásárak az 53 százalékos uniós átlaggal szemben. 2015 és 2025 között 124 százalékkal emelkedtek a lakásárak.
Azt tudom önnek mondani, ahogy tegnap is elmondtam, hogy 22 919 15 és 39 év közötti magyar fiatal vándorolt egy év alatt külföldre, ez a kivándorló magyarok 58 százaléka volt. A legtöbben a lakhatási válságot, a lakáshoz jutás nehézségeit jelölték meg. Tehát ha sikeres lett volna az önök lakhatási programja ‑ ez egy csomag, mert rengeteg eleme volt, és ebből sok meg is maradt ‑, akkor valószínűleg nem így jártak volna el a fiatalok.
(9.40)
Ténybelileg nem mond igazat, amikor azt mondja, hogy a CSOK például nem kombinálható, hiszen a CSOK-nak van a vissza nem térítendő része, amely akár lehet 10 millió forint is, az kombinálható a Wekerle Plusz programmal. Úgyhogy azt szeretném kérni ‑ ha megteszi ‑, hogy ne vezesse félre a magyar fiatalokat, ugyanis kombinálható a CSOK vissza nem térítendő támogatási része.
Az ön által elmondottakból azért hiányzik egy-két tény. Egyrészt nem véletlenül állapítottuk meg ezeket a határidőket a kivezetésre. Nem véletlenül állapítottuk meg, hogy október 31-éig lehessen megkötni a szerződéseket. Tudtuk, észleltük azt, hogy vannak folyamatban szerződések, ugyanakkor, ha egy jóval hosszabb határidőt szabtunk volna, akkor akár több ezer vagy tízezer olyan szerződés is bejött volna, ami befektetési célú. Bármit is állít ön, kedves képviselő úr, ha beszél a bankokkal, beszél ingatlanpiaci szakértőkkel, akkor elmondják, hogy ötből négy Otthon Start-os szerződés befektetési célú szerződés volt, ahol egyébként esetlegesen szülők a gyerek nevére vettek lakásokat, egyet, kettőt, hármat, négyet vagy ötöt, attól függően, hogy hány gyerek van.
Segítek, képviselő úr! Tehát akinek öt gyereke van, minden gyerek vehet egyet a saját nevére, és a szülő fizeti ki saját magának befektetési célra, merthogy ahogy elmondtuk, és ismét megismétlem, a felső 10-15 százalék vette igénybe az Otthon Start-hiteleknek a 70 százalékát. Erre egyébként a magyar adófizetők több tíz, vagyis inkább százmilliárd forintot fizettek ki kamattámogatásra, amit végül minden magyar kifizet, azok a kistelepülésen élő fiatalok is, akiknek esélyük sem volt arra, hogy ezt a rosszul célzott, vagyis inkább nem célzott lakástámogatási programot igénybe vehessék.
Az önök barátai itt, Budán vagy bel-Pesten igénybe tudták venni, és akár 5-6 ingatlant is tudtak venni mindenféle állami kamattámogatással. November 15-éig lehet benyújtani, tisztelt képviselő úr, tisztelt frakcióvezető-helyettes úr, a bankokban ezt a szerződést. Tehát volt egy kifutási idő, több nap arra, hogy lezárják, hogy megtalálják az ügyvédjüket. Tudom, hogy ez néha nehéz, okozott kellemetlenséget, de sok ezren, ahogy a mellékelt ábra mutatja, meg tudták oldani, és egészen november 15-éig van lehetőségük benyújtani a hitelkérelmet a kereskedelmi bankokhoz, és ezt nagyon sokan meg fogják tenni.
Nem igaz az, hogy a Wekerle Plusz program, amit a TISZA összeállított, egyébként szakértőkkel, érintettekkel közösen, rengeteg embert meghallgatva, hogy az nem fog működni. Igenis fog működni. Higgye el, a kereskedelmi bankoknak is érdeke az, hogy elérhető legyen a Wekerle Plusz program, ami nem csak egy otthonteremtési program, mert ahogy ön is volt szíves említeni, van ennek egy lakástakarék lába is, ami nagyon fontos. Ugyanis az egyik fő probléma az volt az önök által bevezetett, nem célzott, ámde az adófizetőknek nagyon drága lakásszerzési programmal, hogy nem tudták a fiatalok letenni az önerőt. Lehet, hogy ez önnek elképzelhetetlen, de nagyon sok olyan kistelepülésen élő fiatal van, aki nem tudta letenni. Ha le tudta volna tenni, akkor, tisztelt Panyi Miklós, nem ment volna külföldre, és akkor nem a felső 10-15 százalék vette volna igénybe.
Volt egy jól működő lakástakarék Magyarországon, önök kinyírták. Ugyanúgy kinyírták, mint a minimálbér adómentességét, ugyanúgy kinyírták, mint a kata-adózást. Ezt tették önök a magyar fiatalokért és a magyar vidékért. Mi ezt most visszavezetjük, és jelentős állami támogatást kaphatnak, több mint százezer forintot is évente a fiatalok, akik félretesznek, és így lesz önerejük. Akkor is, ha nem olyan tehetős családból származnak, mint ön vagy én. Mert nagyon sok ilyen ember van, és mi értük is dolgozunk.
Ne feledkezzünk meg egy több száz milliárdos otthonfelújítási programról, amit önök szintén nem tudtak adni. Önök eltörölték a panelprogramot, sőt nem is csináltak semmit. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnézést, az elején nem tudtam beszélni. Nem csináltak semmit 16 éven keresztül. Mi ezt most elindítjuk. 120 ezer lakást fogunk ennek segítségével minimum felújítani, nagy többségében egyébként uniós forrásoknak köszönhetően, olyan uniós forrásoknak köszönhetően, amit önök leszavaztak, és el akartak venni a magyar emberektől. Köszönöm szépen, hogy most nem teszik ezt. Köszönöm. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés