NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Visszatérnék a tárgyhoz, ha megengedik, és igazából a jegyzőkönyv kedvéért álltam fel, mert ugyanilyen stílusban, ugyanígy a vélt igazuk tudatában, ugyanilyen felindultsággal támadtak ránk, meg az elmúlt 16 évre, meg a korábbi gazdaságpolitikára akkor, szeptemberben, amikor a 2026-os utolsó négy hónap költségvetési javaslatáról vitatkoztunk. Én emlékszem rá ‑ nem tudom, önök még emlékeznek‑e rá ‑, hogy akkor pénzügyminiszter úr kiállt ide elénk, és azt mondta, hogy 2 százalék lesz a növekedés 2026-ban, én pedig szót kértem, és nyugalomra és türelemre intettem mindannyiunkat azzal kapcsolatban, hogy majd akkor beszélhetnek olyan stílusban a múltról, mint ahogy most ön is beszél, és abban a vitában is önök beszéltek, hogyha valamit letesznek az asztalra, például ha ezt a 2 százalékot elérné a gazdaság, a magyar gazdaság 2026-ban, amit önök augusztus utolsó napjaiban, szeptember első napjaiban megjósoltak, tehát nyolc hónap elteltével a 2026-os évre.
Hát, most ott tartunk, hogy egy 0,1-es negyedéves növekedés után a másfél százalék… (Bujdosó Andrea Anna: 4,1 százalék volt az eredeti!) Ha a másfél százalékot elérjük 2026-ban, akkor az már egy jó hír az elemzők szerint. (Bujdosó Andrea Anna: Önök 4,1-et mondtak, 4,1-et!) Ön nem sok héttel ezelőtt még 2 százalékról beszélt. Ugyanígy az én állításom az (Bujdosó Andrea Anna: Ön pedig 4 százalékról!), az én állításom az, hogy ez a javaslat, amiről most itt vitázunk, egy életszerűtlen javaslat, nem fog belőle összejönni a 200 milliárdos bevétel, és kárt fog okozni a magyar gazdaságnak. Ez most az én állításom. Majd megnézzük egy év múlva, hogy kinek lesz igaza. (Bujdosó Andrea Anna közbeszól.)
Csak még annyi adalék, hogy egy-két héttel ezelőtt egy pénzügyminisztériumi háttérbeszélgetésen önök még arról beszéltek, hogy 25 ezer adóalany lesz. Két héttel vagy három héttel ezelőtt még azt sem tudták, hogy hány adóalany van, most 15 ezerről beszélnek, nemrégen még 25 ezerről. Ennyire labilis ez a dolog. Mi tartunk attól, hogy nem fogja sem a 200 milliárdot behozni, sem pedig nem lesz életképes és működőképes a vagyonadó-javaslat. (Bujdosó Andrea Anna: Önnek hány dohányboltja van?) Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés