31 felszólalás
T/405 A megye és a kormánymegbízott elnevezés alkalmazásával összefüggő egyes törvények módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Ha jól értettem, akkor önök most Lázár Jánost tapsolták meg kétszer is egymás után. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Az első alkalom az új Országgyűlésben, hogy Lázár János vastapsot kapott önöktől. Önök mélyre…
T/405 A megye és a kormánymegbízott elnevezés alkalmazásával összefüggő egyes törvények módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Önök mélyrepülésben vannak. (Derültség a TISZA soraiban.) Önök hetet-havat összehordanak ebben a vitában, döccen a logikájuk. Egyik alkalommal az egyik felszólalásban az hangzik el, hogy csak az elnevezés változik…
T/385 Egyes törvényeknek az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Köszönöm. Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Ház! Azért kértem szót, mert bár itt képviselőtársaim már többször és többen is elmondták pártoktól függetlenül, hogy tele van igazságtalan rendelkezéssel ez a javaslat, hiszen olyanok is kapnak pénzt, akik…
T/385 Egyes törvényeknek az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Önök szándékosan nem akarják megérteni azt a hibát, ami ebben a javaslatban benne van, és amire már a társadalmi egyeztetés szakaszában is megpróbáltuk felhívni a figyelmet, hogy próbálják módosítani. Arról beszélt a miniszter úr, u…
H/394 A Közszolgálati Közalapítvány alapító okirata visszavonásáról, valamint a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásáról, induló vagyona megállapításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Sehol egy Micimackó? Sehol egy százholdas pagony? Csalódnom kell önökben! Semmi személyeskedés? (Tárkányi Zsolt: Várjál! ‑ Tompa Enikő: Várd ki a végét!) Vagy…
A/401 Önkény a médiában!
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az önök kormányzása nem szól másról, mint az önkényről, és ez igaz a média átalakítására, különösen a közmédia átalakítására is. Ahhoz, hogy valaki maradhasson, szükséges, igaz, nem elégséges, hogy a TI…
A/401 Önkény a médiában!
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Különösen jók ezek a viccek az ülésteremben. Lehet, hogy ha nem olvasta volna, akkor még jobb hangulatot teremtett volna itt. Így annyira nem jött át ez a poén. Nem szól bele a kormány, azt mondja, a közmédia átalakításába? Képzelje el, van egy olyan tö…
T/387 A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Koncz Áron képviselő úr itt említette, hogy a törvényjavaslatban benne van a NAV-elnök személye és az azzal kapcsolatos változások. Kellemetlenül éreztem magam Kármán András nevében is itt néhány órával ezelőtt, a…
Személyes érintettség
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Az önök miniszterelnöke azzal vádolt minket kollektíven, így személyesen engem is, hogy bármikor sértő kijelentést tettem volna a kormány egyik tagjára testi fogyatékossága miatt. (Magyar Péter: Ez nem személ…
T/357 A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt TISZA-s Képviselő Hölgyek és Urak! Az önök jelenléte ebben a vitában abszolút hiteltelen. (Derültség a kormánypárt soraiban.) Az önök tudtával vagy az önök tudta nélkül a haveri cégek már talicskázzá…
T/357 A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm szépen. Csak egy mondat Melléthei-Barna Mártonnak: sajnálom, hogy nem reagált az általam felvetettekre (Melléthei-Barna Márton elindul a kijárat felé.), de menjen nyugodtan. Értettük, hogy miért nem reagált. Mül…
T/324 Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Továbbra is nagy népszerűségnek örvendek ott, a túloldalon, köszönöm szépen. Lesz majd még hosszabb felszólalásom is (Közbeszólások a kormánypárt soraiból.), próbálok majd szót kérni az ÁVH-ügyben, mert tegnap, látt…
T/324 Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem tudtam, hogy nincs más a frakciónkból, aki bejelentkezett két percre, de jó is így, hogy közel… ‑ ó, sajnos a frakcióvezető asszony elment. Igazából személyes érintettség miatt szerettem volna szót kérni. Jó lenne lezárni sokadjára azt a vitát, hogy…
T/324 Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igazából Sasi-Nagy Edit hozzászólása közben nyomtam meg a gombot, de most is érvényes, mert vadul elmúlttizenhat-évezett ő is meg sokan önök közül az elmúlt néhány órában. Gaztettek voltak, az elmúlt 16 évben nem volt jogáll…
T/324 Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen. Arról vitázunk ma itt most már nagyon sok órája, hogy önök önkényuralmat építenek‑e ki. Önök önkényuralmat építenek ki. Kiváló bizonyíték erre, hogy az önkényúr úgy döntött, hogy le kell kapcsolni a köztévé és a közrádió…
T/324 Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Láttuk már, körbement a hír, hogy a TISZA-sok nem szólhatnak hozzá, pedig most kezdődik a tánc az alkotmánymódosítás ügyében is, meg úgy egyébként is itt a vitában. Tulajdonképpen arról vitázunk, hogy önök al…
T/304 A közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvénymódosításokról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Rövid leszek, mert csak műkedvelő vagyok; csak ha az ember meghallja azt, hogy Brüsszel kérésére, parancsára, követelésére történik valami, akkor mindig motoszkál a fejében, hogy biztos‑e, hogy a magyar utasoknak,…
T/303 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem akartam már hozzászólni, de Ujvári képviselő asszony olyan jó poént mondott, hogy gondoltam, akkor még ezt a két percet kihasználom. Sorra mondták itt el önök, hogy egyre szélsőségesebb az időjárás. Ehhez képest, áll…
I/312 Önkényuralom készül?
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen. A témánk tehát az önkény, ha tetszik ez önöknek, ha nem, ha a tagadás fázisában vannak, ha nem. (Moraj és derültség a TISZA soraiban.) Megdöbbenve láthatta minden magyar a nemzeti vagyonviss…
I/312 Önkényuralom készül?
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön más javaslatot olvasott, ha ezeket olvasta ki belőle. Az önök által benyújtott törvényjavaslat nem nyújt jogállami garanciát, nincs garancia az ártatlanság vélelmére, a védelemhez való jogra, a jogorvoslathoz való jogr…
A/301 Az önkény ötven napja!
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Megkönnyítené a dolgomat, ha tudnám, hogy ki fog válaszolni. (Tanács Zoltán jelentkezik.) Miniszter úr, szuper! (Derültség.)
A/301 Az önkény ötven napja!
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon szépen köszönöm a válaszát. Sokszor láttuk az elmúlt 50 napban, hogy a TISZA-val visszaköltözött az SZDSZ ide az Országházba (Derültség a TISZA soraiban.), most is, hiszen ön Kuncze Gábornak a teljesítményét utánozta le a válaszának az első…
T/253 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Akkor szigorúan tárgynál maradva: vannak frissen megválasztott polgármesterek, akikre érvényes lesz ez az önök által most elfogadásra ajánlott jogszabály és a fizetésbefagyasztás, és szeretném megragad…
T/245 Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény és a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 2013. évi XXIII. törvény módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen. Önök ferdítik a valóságot, miniszter úr és képviselő úr. (Közbeszólások és derültség a TISZA soraiban.) Arról beszél, és érdekelne majd a véleménye, egymást is becsapják azzal, hogy 50 milliárd forintba vagy több tí…
Személyes érintettség
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Ön pánikban van. Ön feszült, üvöltözik, vagdalkozik, kiabál, maffiózózik személyesen felém is, meg úgy kollektíve a Fidesz-KDNP-frakció felé. Ön pánikban van, mert szorul a hurok. (Derültség a TIS…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Hadd kezdjem a rövid reakciókkal! Ha 13-án lekapcsolták volna a közmédiát, akkor a fél ország nem nézné most a közmédia csatornáin a foci-világbajnokságot például. (20.40) Egyébként…
H/170 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a lehetőséget. Remélem, örülnek, hogy én itt vagyok, és folyamatosan meghallgatom önöket. (Taps a TISZA padsoraiból. ‑ Bicskei László: Nagyon!) Baj lesz ebből! Baj lesz ebből, mert egy héten belül kétszer kaptam önök…
H/170 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon szépen köszönöm a szót. Azt mondja Porcher Áron, hogy munka, munka, munka. Örülök, ez a mottóm nagyon régóta. (Derültség a TISZA soraiban.) Úgyhogy ezért is van az, hogy az ülések kezdetétől a végéig szerintem sokszor fogunk itt t…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Látom, hallom, hogy nagy népszerűségnek örvendek. Lesz szó mesecsatornáról is majd. Köszönöm szépen Tanács miniszter úrnak is, jó menedzserem volt a múlt héten, úgyhogy ez a népsz…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem lesz kettő perc, csak egy költői kérdésem lenne. Amikor sajátjának tekinti a közmédiát ‑ behívjuk, leadjuk, megmondjuk ‑, akkor az már a független közmédia az új TISZA-s rendszerben, vagy az Nagy Ervin közmédiáj…