PÓSFAI GÁBOR belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt Ház elé terjesztett, a sport területén működő szervezetekben való részvétellel kapcsolatos egyes összeférhetetlenségi szabályok megállapításáról szóló, T/914. törvényjavaslathoz: ennek célja nem más, mint hogy a magyar sport világától távol tartsuk a mindennapi politikát, és a magyar sport szervezeti működése a lehető legtisztább és minden szempontból transzparensebb legyen.

Az Eurostat 2024-es adatai szerint Magyarország az uniós tagállamokhoz képest is kiemelkedően sokat fordított sport- és szabadidős szolgáltatásokra. A GDP-arányos költést tekintve 2024-ben Magyarország fordította a második legnagyobb összeget erre a területre. Magyarország ezen adatok szerint a GDP-hez viszonyítva kétszer akkora arányban fordított államháztartási forrásokat sport- és rekreációs szolgáltatásokra, mint Németország vagy Olaszország. A magyar 0,6 százalékos arány megegyezik Finnországéval és Luxemburgéval, és mindössze 0,1 százalékponttal marad el az Európai Unióban élen álló Svédországétól.

Ezek a tények önmagukban egyáltalán nem kellene hogy problémát jelentsenek, hisz azt is jelzik, hogy a sport számunkra, magyarok számára nagyon fontos ágazat. A baj inkább azzal van, ha ennek az összegnek az elosztását nagymértékben befolyásolja a mindenkori politika, és a támogatások jó része nem transzparensen kerül elköltésre.

(13.40)

És az is baj véleményem szerint, bár ez az előterjesztés erre nem tér ki, ha ekkora támogatás elköltése nyomán a magyar lakosság sportolási szokásai és egészségügyi állapota nem javulnak.

A törvénytervezet fontosságát a fenti számokon túl az is alátámasztja, hogy a társadalmi egyeztetés során közel 700 észrevétel érkezett a javaslat szövegére vonatkozóan. A véleményezők jó része is fontosnak tartotta a sport és a politika szétválasztását, ugyancsak sokan támogatták az állami, sportcélú támogatások átlátható felhasználásának erősítését, a közpénzek védelmét.

A sport társadalmi jelentősége, közösségteremtő ereje és nemzeti értéke mindannyiunk számára egyértelmű. Sajnos az elmúlt évtizedekben ‑ tehát nem csak az elmúlt 16 évben ‑ a sport gyakran a politika játékszerévé vált, sőt, ki kell mondani, hogy rengeteg közpénz úgy került elköltésre, hogy az nem a sportolók vagy sportot kedvelők érdekét szolgálta. A sportot ‑ még ha függ is az állami támogatásoktól ‑ véleményem szerint el kell választani a napi politikától.

Már a TISZA-programban is vállaltuk, hogy a sport finanszírozását átláthatóvá tesszük. Rámutattunk arra is, hogy a helyi és országos politika egyértelműen rátelepedett a sportra. Elmondható, hogy az elmúlt 16 évben nagyjából 20, a politikában vagy ahhoz közel dolgozó személy volt elnök a különböző sportágak szövetségének élén, hogy az elnökségi tagokról már ne is beszéljünk. És finoman szólva sem egyértelmű, hogy ez jót tett volna a szövetségi működési rendszernek.

Ha a klubvezetőket is belevesszük ebbe a körbe, akkor az érintettek köre még szélesebb. Olyan helyeken lett hirtelen első osztályú csapata egy-egy településnek, ami inkább az adott település országgyűlési képviselőjének, mint az egyesület évtizedes sportszakmai és utánpótlás-nevelő teljesítményének volt köszönhető.

A szektorban a források elosztása esetenként korrupcióval terhelt, átláthatatlan és egyenlőtlen volt, miközben az elszámoltatás nem működött, nem működik megfelelően.

Ahogy az Állami Számvevőszék „Közpénzek a kezdőkörben” elnevezésű 2026-os vizsgálata is megállapította, az államháztartási forrásokból, közvetlen és közvetett költségvetési támogatásokból, önkormányzati támogatásokból és egyéb támogatásokból származó sportcélú támogatások egészéről nincs egységes nyilvántartási rendszer. A magyar sportba való nagyfokú pénzbeáramlást nem követte le egy egységes, átlátható ellenőrzési rendszer. Ezt is pótolni kell a jövőben.

A transzparens működés felé vezető úton fontos állomás a taotámogatások nyilvánossá tétele, vagy akár a hazánkban rendezendő világversenyek költségvetésének nyilvánossággal való megosztása, de a közeljövő költségvetés vitája is jó lehetőség lehet majd mindannyiunk számára, hogy őszintén beszéljünk a sporttámogatásokról, a sportfinanszírozási rendszer részleteiről és arról, hol van az állam szerepe ebben a folyamatban a sport finanszírozása tekintetében.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat egyik célja tehát, hogy az állami sporttámogatások felhasználása transzparens és számonkérhető legyen, hiszen a közpénzek felhasználásának tisztasága és a sportszervezetek vezetőinek felelőssége kéz a kézben kell hogy járjon. A sport az egyik nemzeti büszkeségünk, amelynek támogatása érdekében hatalmas összegek kerültek megmozdításra. Fontos, hogy ezek elköltése nyomon követhető és számonkérhető legyen.

Kihasználva az alkalmat, néhány szót szólnék arról, mekkora összegekről is beszélünk a magyar sport állami támogatása kapcsán. A kormány 2027-ben is megtartja a sport állami támogatását 453 milliárd forint értékben. Ez lényegében megegyezik azzal az összeggel, amelyet 2026-ban költött erre a területre az előző kormányzat, és ez az az összeg, ami direktben a Sport Államtitkárságon keresztül került kifizetésre.

A sportfeladatokhoz kapcsolódó fejezeti kezelésű előirányzatokból hozzávetőlegesen 197 milliárd forint jutott a sportági szakszövetségeknek, versenysportszövetségeknek, sportköztestületeknek 2022-2026 között. Ezenfelül a taorendszerben 11 év alatt összesen 1408 milliárd forintnyi támogatásigazolást adtak ki azóta, mióta elektronikus rendszer került bevezetésre, de ha a teljes időszakot nézzük a taorendszert illetően, ez az összeg meghaladja az 1800 milliárd forintot. A pénz közel fele, 48,5 százalék, összesen 100 szervezethez került, 81 százaléka az első 500-hoz. Összesen 3119 szervezetnek van kiadott igazolása.

És még egy szám: a 2025-26-os támogatási periódusban kiadott igazolások ‑ tao szempontjából ‑ összege 172,5 milliárd forint, a vizsgált időszakban a legmagasabb. Az éves keretösszeg, évek óta ugyanannyi volt, 125,2 milliárd forint, ezt egészítette ki egy szezonban, a ’25-26-os idényben az akadémiák felülről nyitott, azaz felső korlát nélküli támogatási formája. 2022-26 között mintegy 500 milliárd forint taotámogatás érkezett közel 2500 sportszervezethez. Sajnos ezt nem mindenki használta fel a jogszabályoknak megfelelően. Az eddigi elszámolások alapján több mint 21 milliárd forintot követeltek már vissza.

Az elmarasztaló záróhatározat után több mint félezer esetben nem tudták, vagy nem akarták visszafizetni az állami forrást. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárásainak eredményeként eddig közel 2 milliárd forint került vissza az államkasszába jogosulatlan támogatások miatt. További 10,3 milliárd forint visszaszerzése érdekében jelenleg is végrehajtási eljárások folynak közel 500 szervezet kapcsán, miközben több mint 7 milliárd forint esetében a végrehajtás eredménytelen maradt.

Ezek az óriási számok világosan mutatják, hogy nem elegendő a támogatások felhasználását utólag ellenőrizni, hanem a sportszervezetek vezetésében is érvényesíteni kell az elszámoltathatóság követelményét.

Tisztelt Országgyűlés! A magyar sport jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt években. A KSH adatai szerint míg 2010-ben valamivel több mint 7500 sporttevékenységű nonprofit szervezet működött Magyarországon, addig 2024-ben már közel 10 500. Ez csaknem 40 százalékos növekedést jelent. A sporttevékenységű szervezetek 2024-ben a hazai nonprofit szervezetek közel 17 százalékát tették ki. A KSH adatai szerint a 2024-ben működő 10 500 sporttevékenységű nonprofit szervezet éves összbevétele meghaladta az 500 milliárd forintot. Ez az összeg nem tartalmazza a gazdasági társaságként működő professzionális sportklubok önálló bevételeit, így a magyar sport teljes gazdasági súlya ennél is nagyobb.

Ezek az adatok jól mutatják, hogy a sport ma már nemcsak társadalmi, egészségmegőrzési és közösségépítési szempontból meghatározó terület, hanem több száz milliárdos támogatásokat és gazdasági erőforrásokat megmozgató intézményrendszerré fejlődött.

Ezt a hatalmas változást a jogszabályi környezet nem követte. Az elmúlt másfél évtizedben hiába jutott jelentős közpénz a magyar sportra, ez nem feltétlenül járt együtt a sport szakmai működésének megújulásával. A közpénzek felhasználásának átláthatósága, szabályszerűsége és ellenőrizhetősége ugyanakkor minden területen alapvető követelmény, és ez alól a sport sem jelenthet kivételt.

Tisztelt Országgyűlés! A most benyújtott javaslat lényegében két elkülöníthető részre épül. Egyik része határozza meg azokat az eseteket, amikor valaki korábbi sportvezetői tevékenysége miatt nem tölthet be meghatározott tisztségeket. Ez érinti azokat, akik olyan sportszervezet vezetői voltak, amelyek az állami támogatás igénylésekor valótlan vagy hamis adatokat szolgáltattak, illetve a támogatást nem a szerződésben meghatározott célra használták fel.

A személyi kizárás akkor is alkalmazandó, ha a szervezet a jogosulatlan vagy szabálytalan támogatás felhasználása miatt keletkezett visszafizetési kötelezettségének a törvényben meghatározott határidőn belül nem tesz eleget. A szabályozás célja, hogy az állami támogatások felhasználásával kapcsolatos szabálytalanságoknak a sportvezetői tisztségek betöltése szempontjából is következménye legyen, ezzel erősítve a közpénzek felhasználásába és a sportszervezetek működésébe vetett közbizalmat.

A törvényjavaslat célja nem a sportszervezetek működésének megnehezítése, hanem az egyértelmű keretek megteremtése. A világos szabályok kiszámíthatóbb működést tesznek lehetővé, hiszen minden érintett számára egyértelművé válik, milyen követelményeknek kell megfelelnie, milyen összeférhetetlenségi helyzeteket kell elkerülnie és milyen felelősséggel tartozik az állami támogatások felhasználásáért.

Pontosan ezért kezdeményeztük a sportvezetőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok szigorítását. Világossá kell tennünk, hogy aki közpénzek felhasználásáról dönt, annak nemcsak jogai, hanem felelőssége is van. A magyar sportnak nem politikai összefonódásokra, hanem tisztességes, szakmailag felkészült, elszámoltatható vezetőkre van szüksége, többé ne árnyékolják be korrupciós ügyek egyetlen sportszervezet működését sem.

(13.50)

Amennyiben az Országgyűlés elfogadja, a törvénymódosítás hatálybalépését követően a módosítás négyéves vezetői kizárást határoz meg súlyos támogatási szabálytalanság esetén. Ha a támogató a hamis adat vagy a nem szerződésszerű felhasználás miatt visszavonta a támogatást vagy elállt a szerződéstől, illetve a visszafizetés a határidőt követő 30 napon belül sem teljesül, akkor a szervezet vezetői nem tölthetnek be a továbbiakban vezető tisztséget sportszervezetnél négy évig. Ha a kizáró okok bármelyikét a támogató megállapította, akkor erről a támogatott szervezetet írásban, igazolható módon kell értesítenie.

Természetesen ez a kizárási szabály csak azokban az esetekben alkalmazható, amikor a vitatott követeléssel, támogatási jogviszonnyal kapcsolatos közigazgatási vagy polgári per már jogerősen lezárult, vagy a jogorvoslat igénybevételére vonatkozó határidő már eredménytelenül eltelt. Mivel ebben az esetben közpénzekből biztosított pénzügyi támogatások nem megfelelő felhasználásáról van szó, ezért ez a szigorú szabályozás az összes sportegyesületre vonatkozik.

A törvényjavaslat másik fontos eleme az állami döntéshozatallal és a sport területén betöltött egyes vezetői pozíciókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályok egységes rendezése. A sportági szakszövetségi funkciók 1990-ig visszamenő vizsgálata azt mutatta, hogy a szakszövetségi funkciók közel negyedéhez kapcsolódik vagy kapcsolódott valamilyen politikai, közjogi vagy állami vezetői szerepkör.

A politikai és sportvezetői pozíciók összekapcsolódása nem egyetlen politikai korszak jellemzője, hanem különböző kormányzati időszakokban is előfordult. Az új szabályozás nem kizárólag egy adott párt vagy kormányzati ciklus kritikájára épül, hanem egy hosszabb ideje fennálló intézményi összeférhetetlenségi kockázat rendezésére. Ezzel egy régi adósságot rendez a TISZA-kormány.

Az elmúlt évtizedekben sportági tisztújító közgyűlések előtti külön sportággá vált, hogy a tagság közül ki melyik politikust ismeri, kit lehetne megnyerni az adott sportszövetség vagy sportegyesület számára. Nem különösen számított, hogy az adott politikus tisztában van‑e az adott sportág viszonyaival, egyáltalán a szabályaival. Így fordulhatott elő sok esetben, hogy olyanok lehettek elnökök, elnökségi tagok, akik megválasztásuk előtt nemhogy a tagsággal, de az adott sportág alapjaival sem találkoztak. Ebből aztán sok esetben alakultak ki egészen elképesztő jelenetek, és egyes sportági érdekcsoportok sokszor a politikus mögé bújva évekre, évtizedekre túszul tudták ejteni ezzel a taktikával a különböző sportágakat, meggátolva az igazi fejlődést.

Az elmúlt 16 évben, de ahogy mondtam, az elmúlt két-három évtizedben magától értetődőnek tűnt, hogy a sportban a politikai kapcsolatok pénzt fialnak. Sokszor kormányközeli politikusok kerültek a sportszövetségek élére, ők jelentették a garanciát a tagság számára, hogy egy-egy fejlesztéshez vagy rendezvényhez megérkezik majd az állami támogatás. Szerepük szerint ők voltak azok, akik képesek voltak költségvetési forrásokat szerezni, beruházásokat elindítani, nemzetközi eseményeket Magyarországra hozni vagy egyszerűen biztosítani a működés pénzügyi feltételeit. Sok szövetség meg sem próbált saját lábra állni, saját vezetőket kinevelni.

Itt az idő, hogy ennek véget vessünk, és minden sportág kinevelje a saját vezetőit, akik szakmai alapon, nem politikusi ismeretség alapján kerülnek megválasztásra.

A javaslat ezen része tehát a személyi összeférhetetlenség kapcsán meghatározza, hogy az állami vezetői tisztséget betöltő, illetve állami tulajdonú gazdasági társaságok vezető pozícióiban dolgozó személyek a tisztségük fennállása alatt és annak megszűnését követő négy évig nem tölthetnek be meghatározott vezető tisztségeket a sport területén.

Fontos, hogy a jelölteknek a tisztség vagy munkakör betöltése előtt nyilatkozniuk kell az összeférhetetlenségi és kizáró okok fennállásáról vagy hiányáról, illetve a négyéves időszak elteltéről. Emellett a hatálybalépéskor már hivatalban lévőknek az összeférhetetlenség fennállásáról 30 napon belül nyilatkozatot kell tenniük. Amennyiben az összeférhetetlenség fennáll, az érintetteknek a hatálybalépéstől számított 60 napon belül le kell mondaniuk a tisztségükről.

Az összeférhetetlenségi szabályok érintik a miniszterelnököt, a minisztereket, az államtitkárokat, a helyettes államtitkárokat, a kormánymegbízottakat vagy a korábbi főispánokat, a kormánybiztosokat, a miniszterelnöki biztosokat és a miniszteri biztosokat, a szakmai felső vezetőként kormányzati szolgálati jogviszonyban állókat, az országgyűlési képviselőket, az európai parlamenti képviselőket, a megyei közgyűlések elnökeit, a közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok vezető tisztségviselőit és vezető állású munkavállalóit, a bírósági nyilvántartásba vett párt első számú vezetőjét.

Az érintett sportágvezetői tisztségek: sportegyesület, sportszövetség vagy sportfióktelep elnöke, alelnöke, elnökségi tagja, sportvállalkozás vezető tisztségviselője, elnökségi vagy igazgatótanácsi tagja, sportiskola igazgatója, utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány kuratóriumi tagja vagy elnöke, sportszövetség vagy sportszervezet által létrehozott gazdasági társaság vezető tisztségviselője.

A cél olyan szabályok kialakítása, amelyek biztosítják, hogy a sportszervezetek döntései elsősorban szakmai szempontok alapján, külső befolyástól mentesen szülessenek meg. A sport autonómiájának és hitelességének alapja ugyanis az, ha a sport szakmai döntéseit a sport érdekei határozzák meg. A tiszta és átlátható rendszer egyszerre szolgálja a sportolókat, a sportszakembereket, a sportszervezeteket, a támogatókat és végső soron a teljes magyar sportközösséget.

A törvényjavaslat tehát nemcsak az összeférhetetlenségi szabályokat rögzíti, hanem azt is biztosítani kívánja, hogy a sport működését ne befolyásolják külső érdekek és a sportszervezetek döntéseibe vetett közbizalom is erősödjön.

A közbizalom különösen fontos a sport esetében. Miközben imádjuk a sportot, büszkék vagyunk sportolóink, csapataink sikereire, Magyarországon sajnos a sporttámogatások felhasználását ma komoly bizalmi deficit jellemzi. Ezen változtatnunk kell, ez mindannyiunk érdeke.

Meggyőződésünk, hogy a sport értékének megőrzéséhez nem elegendő a pályán biztosítani a tisztességes verseny feltételeit. Ugyanilyen fontos, hogy a sport szervezeti és vezetési rendszere is világos, kiszámítható és átlátható keretek között működjön. A sport integritásának ugyanis a sportpályán kívül is érvényesülnie kell.

A törvényjavaslat az arányosság követelményére is figyelemmel van. A jogalkotói cél nem lehet az, hogy olyan szervezetek működését nehezítse meg, amelyek méretükből és működési sajátosságaikból adódóan eltérő helyzetben vannak. Ezért a javaslat az új személyi, politikai összeférhetetlenségi szabályok egy részét azon sportegyesületek esetén alkalmazza, amelyeknél az igazolt sportolók létszáma eléri az 500 főt. Nem vonatkozik tehát a politikusi összeférhetetlenségi szabály azon sportegyesületre, amelynél a tárgyévet megelőző naptári évben a sportszervezetnél leigazolt sportolók összlétszáma az 500 főt nem érte el, azaz jelenlegi adataink szerint az összesen 6887 egyesületből összesen 157-et érint a módosítás ezen része.

Azonban a sport jelentős szerepére való tekintettel a nagyobb szervezeti és társadalmi súllyal rendelkező sportszervezetek esetében kifejezetten indokolt a szigorúbb integritási követelmények érvényesítése.

Ez a javaslat minden oldalra, minden pártra, minden képviselőre, minden jogalanyra vonatkozik, pártállástól függetlenül. Ugyanúgy nem tölthet be tisztséget az, akinek például országgyűlési képviselői mandátuma idén tavasszal járt le, de ugyanez igaz lesz a parlament jelenlegi képviselőire, igen, a TISZA-sokra is, mandátumuk alatt és annak lejárta után még négy évig.

Csak hogy saját példámat mondjam, én 2025-ben lemondtam a Fogyatékosok Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnökségi tagságáról, amikor a TISZA operatív vezetője lettem. Idén tavasszal lemondtam a Budaörsi Sport Club elnökségi tagságáról, amikor miniszteri tisztségemet elfoglaltam. És ugyanígy még 2025-ben operatív vezetőként nem folytattam elnöki munkámat egy amatőr egyesület élén, mert összeférhetetlennek tartottam ezt. Ugyanúgy igaz ez az igazságügyi miniszter asszonyra, aki amikor miniszter lett, lemondott elnökségi tagságáról a Szegedi Vízisport Egyesületben, anélkül, hogy ilyen törvényt hoztunk volna.

Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a törvényjavaslat megfelelő időt biztosít az új szabályok alkalmazására. A már fennálló jogviszonyok esetében a törvény hatálybalépését követően nyilatkozattételi kötelezettség segíti az esetleges összeférhetetlenségi helyzetek feltárását. A politikához köthető tisztségek esetén a hatálybalépéstől számított 30 napon belül kell felmérni az érintettséget és beszerezni az összeférhetetlenségi nyilatkozatokat. 60 napon belül meg kell szüntetni a jogszabályellenes helyzeteket.

(14.00)

Az első kritérium ‑ azaz a támogatási szabálytalanságokra vonatkozó összeférhetetlenségi rendelkezések ‑ pedig az új választásokra, kinevezésekre és jogviszonyokra vonatkozik majd. A munkakör betöltése előtt a vezetői tisztséget betöltő személyeknek nyilatkozniuk kell a kizáró okról, illetve annak hiányáról, valamint a kizáró ok négy éven túli meglétéről. Ennek megfelelően módosul a sportról szóló törvény mellett az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló törvény, az államháztartásról szóló törvény, az Országgyűlésről szóló törvény, valamint a kormányzati igazgatásról szóló törvény is. A szabályozás így egységes rendszerben rendezi az érintett jogviszonyokat.

Tisztelt Országgyűlés! A sportintegritás a gyakorlatban is érvényesülő követelmény kell hogy legyen, azt kell jelentse, hogy a sportolók tisztességes és kiszámítható feltételek között versenyezhetnek, a sportszakemberek szakmai teljesítményük alapján kapnak lehetőséget és elismerést, a sportszervezetek pedig egyértelmű keretek között működhetnek. Emellett a társadalom számára is biztosítani kell, hogy az állami támogatásokat szabályszerűen, ellenőrizhetően és a sport céljainak megfelelően használják fel. A tiszta és követhető működés nem korlátozza a sportot, hanem erősíti annak autonómiáját és a közbizalmat. A külső befolyástól mentes működés a sportszervezetek érdekeit is szolgálja. Az integritási szabályok célja, hogy biztosítsák a sport hitelességét, védjék a sportolók érdekeit és erősítsék a magyar sport iránti közbizalmat.

A magyar sport értékeinek megőrzése közös felelősségünk. A pályán elvárjuk a tisztességes versenyt, a szabályok tiszteletét és a fair play-t. Ugyanezeknek az alapelveknek kell érvényesülniük a sport szervezeti működésében és vezetésében is. Azt gondolom, e céllal mindenki egyetérthet. Megígértük, hogy szakmai és politikamentes sportirányítást vezetünk be, valamint azt is, hogy a politikus sportvezetőket a sportban járatos szakemberek váltják. Ennek első lépése ez a törvényjavaslat. Amit ígértünk, azt teljesítjük. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassák ezt az előterjesztést. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu