SZALAI PIROSKA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a katával folytatnám most első körben, de mielőtt elkezdenék katázni, szeretnék reagálni képviselőtársam két-három gondolatára. Az első az, hogy emlegeti ön is és még egy csomóan azt a 8,3 százalékot. Ez az önök számítása. Azt kell tudni, hogy a KSH hivatalos adatai most már nyilvánosságra kerültek. A hiány Magyarországon 2026 második negyedévében 6,2 százalék volt, és az elmúlt négy-öt évben nem volt olyan esztendő, amikor az év végére a hiányérték nem csökkent volna ‑ de most lesz. 2026 lesz az első olyan esztendő, amikor önök a következő harmadik és negyedik negyedévben, aminek még nincsenek meg a KSH-adatai, nem csökkentik a GDP-arányos hiányt, hanem növelik.

A másik az államadósság. A KSH szerint is, de az Államadósság Kezelő Központ hivatalos statisztikája szerint is a maastrichti szemléletben számolt, mért államadósság 2026 második negyedévének a végén, június 30-án 75,1 százalék volt.

(17.30)

Ez a 75,1 százalék az elmúlt négy-öt év júniusi adatához képest alacsonyabb, mint a korábbiak, és önök ennek ellenére az év végére olyan mértékben fogják az államadósságot megemelni, hogy 77,5 százalék van a költségvetésükben. Ezt egyébként nem ehhez a törvényhez szerettem volna hozzámondani, de ha már szóba hozta, akkor gondolom, itt a jegyzőkönyvben is éppen helye van, és majd esetleg holnap újra szóba kerülhet.

A másik konkrétum még itt a katával kapcsolatban, hogy ahogy a teljes költségvetésről, a jövő éves költségvetési javaslatról is tudjuk, hogy szinte mindenkitől elvesz, és nagyon-nagyon keveseknek sokkal kisebb összeget juttat, így itt a katások esetében is ez pont egy jó példa rá. Önök most 26 adónemet emelnek meg a jövő évtől, és én mindössze hármat találtam, amelyben csökkentés van. A három adónem közül az egyik éppen az adójóváírás története a minimálbéresek esetében, a másik meg a tűzifa ‑ mint tudjuk, a tűzifa áfájának csökkentése hatására a tűzifa fogyasztói ára emelkedett ‑, a harmadik meg a gyógyszeráfa. A gyógyszeráfa, azt hiszem, hogy két gombóc fagyit hagyott a családoknak.

Na, akkor elkezdünk gyorsan katázni, ha megengedik. Ugye, katázni egyéni vállalkozók tudnak, egyéb más kisvállalkozó nem tud, és az egyéni vállalkozóknak is egy kis része tud a kata alá bejelentkezni, így a jelen pillanatban is katás vállalkozók károsultjai lesznek a módosításnak mindenféleképpen, önök mégis végigerőltetik ezt az emelést. Igazából a költségvetés számára nem jelentősen nagy összeg, ha egy katás vállalkozó az eddigi 50 ezer forintja helyett 75 vagy 100 ezer forintot fizet be, ettől nem fog a hiány jelentősen csökkenni, vagy az államadósság csökkenni, önök mégis ezeket a nagyon kicsi vállalkozásainkat is sújtják adóemeléssel. Tehát mondhatjuk azt ‑ amint ezt a Facebookon sokszor láttuk, olvastuk ‑, hogy ez az egész törvényjavaslat egy átverés valójában. Egyetértek a kommentelőkkel ebben a témában.

Azzal kampányoltak, hogy visszaállítják a régi katát. Ez nem a régi kata. Szent igaz, hogy a régi katával, a 2022 előtti katával azért nekem is voltak gondjaim. Ahogy pénzügyminiszter úr említette, a bújtatott foglalkoztatás azért elég sok problémát okozott ott akkor. Ezért annak a részének örülök, hogy azt a részét, a bújtatott foglalkoztatást megengedő részét nem tették bele ebbe a módosításba. De azért annyit mondjunk mindenféleképpen, hogy a katát legjobban az ételfutárok hiányolták, és úgy gondolom, az ételfutárok most sem fognak tudni katázni az új katarendszerben sem.

Viszont a nagy számokat is gyorsan nézzük meg! A katás adózóktól önök jövőre több mint háromszor annyi pénzt terveztek be elvenni a költségvetésben, mint amennyit idén, vagy mint amennyit a pontos érték szerint, a NAV adatai szerint ismerünk már a múlt esztendőre. A NAV hivatalos adatai szerint 2025-ben a katások 71,276 milliárd forintot fizettek be, idénre 72 milliárd van betervezve, és önök a pótköltségvetésben ezt ugyan 75 milliárdra megemelték, de a jövő évi költségvetésben ‑ és akkor most egy egészen más számot mondok, nem hetessel kezdődik ‑ 238 milliárd forinttal számolnak. Ez nem annyira adócsökkentés, mint amennyire önök ezt korábban szokták emlegetni mindenféleképpen.

Azért azt érdemes tudni, hogy a katával, a kata bevezetésével annak idején két célja volt az Orbán-kormánynak. Egyrészt, hogy a legkisebb vállalkozóktól egy alacsony, méltányos összeget vonjanak el valójában, pontosan azért, mert ezek az önfoglalkoztató vállalkozók, akik nem munkanélküli-segélyért meg egyéb más segélyekért állnak sorban, hanem saját maguknak megteremtik a bevételüket, és elég speciális területeken szoktak ezek az egyéni vállalkozók, önfoglalkoztatók működni. A másik ‑ és ezt a másikat is nagyon fontos hangsúlyozni ‑ az, hogy legyen egy nagyon egyszerű dolog, nagyon könnyen számolható, és minimális adminisztrációval, nagyjából ugyanannyival el lehessen intézni, mintha egy rezsiszámlát fizetnénk be, ne kelljen könyvelőt fogadni, ne legyen pluszköltsége a vállalkozónak. Így sikerült megemelni az önfoglalkoztató egyéni vállalkozók számát folyamatosan, de ezt az Eurostat adatai mutatják valójában.

Ezzel a mostani változtatással sem egyszerű nem lesz, sem könnyen számolható nem lesz, így az egyéni vállalkozók, akik katázni szeretnének, az új kata kapcsán mindenféleképp könyvelőre szorulnak, tehát pluszköltségeket kell vállaljanak magukra. Nemcsak az a baj ezzel tehát, hogy költségesebb, hanem sokkal bonyolultabb, mint a mostani szabályozás vagy bármelyik korábbi kataszabályozás volt.

Ha most önök olyan szabályozást szeretnének alkotni, amellyel nem félrevezetik a vállalkozókat, akkor az egész társadalomban is, azt gondolom, sokkal jobb híre lenne ennek az adóváltoztatásnak. Ezt azért merem mondani, mert önök is nagyon sokszor szoktak a kommentekre hivatkozni. Na, most itt végtelen mennyiségű kommentet tudnánk mondani ezzel a témával kapcsolatban.

Nézzük meg akkor a részleteket! A 2026-os NAV-évkönyvben a ’25-ös évről azok az adatok szerepelnek, hogy Magyarországon van 2,2 millió adóalany, és ebből 655 ezer egyéni vállalkozó, de ebből a 655 ezer egyéni vállalkozóból összesen 138 ezer volt katás. Tehát az egyéni vállalkozók 21 százaléka volt katás, a másik nagy részük átalányadós volt. Továbbra is igaz, hogy lesznek olyan egyéni vállalkozók, akiknek sokkal jobban megéri az átalányadó. Önök azt említették, hogy leszűkítettük 2022-ben a katások körét, és hogy a katásokat kiszorítottuk ebből az adózástípusból, de mellette ’22-ben az átalányadót olyanná alakítottuk, amely most is, még az új kata témájában is számos szegmensnek, például a másodállásúaknak kisebb adóterhelést fog jelenteni ‑ az átalányadó ‑, mint akár a kata.

Nézzünk egy-két konkrét példát a kata kapcsán! Most azokat a részeket kihagyom, amiket miniszter úr elmondott, hogy miket tud majd az új kata, magamnak én is kiírtam. De akkor nézzünk egy-két konkrét példát! Akkor, ha van egy olyan vállalkozónk, aki vagy pályakezdő kistelepülési fodrász, vagy az őrségi fazekasok, vagy egy csomó olyan szakma vivői, akik egyéni vállalkozóként eddig is katáztak, és a bevételük nem olyan mértékűek, mint mondjuk, a budapesti Körúton lévő szalonnal bíró fodrászoké értelemszerűen, ezek azok, ezek a nagyon kicsi vállalkozások, amelyek folyamatosan azt kommunikálják, hogy számukra a kata emelése is egy nagyon nehezen kezelhető összeg lesz. Láttam bőrdíszműves, gyertyakészítő, csipkeverő, kézi hímző, szőtteskészítő és számos olyan vállalkozót, aki pont arról beszél, hogy neki a havi bevétele 300-400 ezer forint közötti összeg, és ebből a 300-400 ezer forintból ‑ mivel ez komplett bevétel ‑ az összes költségét is állnia kell, és nagyon nehéz lesz ezzel a havi bevétellel menedzselni a nagyobb adót, amit neki fizetnie kell.

(17.40)

Tehát az ő részükről semmiféleképpen nem arányos ez a közteherviselés. Az alacsonyabb bevételű, jellemzően rurális térségekben dolgozó, tehát 5 ezer fő alatti településeken élő vagy pályakezdő egyéni vállalkozóknak jelentős teher ez a katamódosítás. Ha konkrét példát nézünk, akkor például a pályakezdő fodrász, aki egy kistelepülésen, a szüleinek a garázsában elindította a vállalkozását, amikor még nem tudta, hogy a kata duplázódni fog alapvetően, neki van egy 300 ezer forintos bevétele; eddig fizetett 50 ezret, az összesen 600 ezer forint egy évben, tehát összesen két hónapot kellett az adóért dolgoznia. Neki most meg fog emelkedni, és előbb három, aztán négy hónapot is kell dolgoznia az adó kifizetéséért. Nála ezek a pluszterhek alapvetően nem háríthatók át áremeléssel a vendégeire. Neki két útja lenne: vagy bezárni ott, és esetleg elmenni a szomszéd nagyobb városba és ott indítani vállalkozást, de ott akkor a bejárás és egyéb más pluszköltségek, meg a bérlet, az üzletbérlet is megjelenne, tehát számára az az út sem igazán járható.

A másik pedig az, hogy neki mindenféleképpen körül kell nézni, hogy mi mást tud tenni a bezárás után. Van még más nem kívánt mellékhatása is ennek a módosításnak. Én azt gondolom, hogy a rejtett foglalkoztatás és a szürkegazdaság emelkedése ezeknél az egyéni vállalkozóknál mindenféleképpen kockázat, és nőni fog ennek a kockázata.

Az adminisztráció nagyon egyszerű volt, ők eddig minden könyvelő nélkül tudták ezt kezelni, de most nem fogják tudni kezelni. És térjünk át esetleg egy olyan véleményre, amit nem én írtam, de mondom, hogy mi maga a vélemény: azt mondták, hogy a kata-előterjesztés azért különösen kínos, mert miközben egyszerűsítést és kisvállalkozói könnyítést ígér, párhuzamos katatörvényeket, új korlátokat és tényleges adóemelést okozna, és szembemegy a TISZA saját adócsökkentés plusz programjával.

Azt is mondta ez a szervezet ‑ mindjárt el fogom mondani, hogy kit idézek ‑, hogy kapkodó a javaslat, túlbonyolított, önellentmondó, következetlen, toldozgatott, bürokratikus, igazságtalan, hiteltelen, programellenes és részleteiben vállalkozóellenes is. Nos, ezt a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete írta meg önöknek is, és javasoltak egy nem módosítást; azt javasolták, hogy ezt vonják vissza, és amit ők írtak, azt figyelembe véve terjesszék elő az új katát. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Én messzemenőkig egyetértek a Magyar Könyvelők Egyesületének véleményével. Remélem, hogy vagy módosításokat (Az elnök újból csenget.), vagy valami egészen mást fogunk látni, amikor meg kell majd szavazni a törvényt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu