SZALAI PIROSKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azért szeretnék egy kicsit visszatérni a normál, kicsit objektívebb világba ebből a demagógiából, amit az előbb itt hallottunk, mert nem tudom, hogy attól, hogy valaki befizeti a vagyonadót, attól még működő országban leszünk‑e, pedig önök mondták, hogy működő országot szeretnének építeni, és bízom benne, hogy ezt még nem felejtették el.
Először is, miniszter úr arról beszélt, hogy körülbelül olyan 15 ezer adóalanyra számítanak. Ehhez egy számot szeretnék hozzátenni, és csak azért, hogy egymás mellett legyen ez a két szám. Magyarországon az összes működő vállalkozás közül azok, amelyek nem mikrovállalkozások és nem egyéni vállalkozók ‑ az is mikrovállalkozás, mindegy ‑, szóval, a 10 fő felettiek, összesen 37 600-an vannak. Ez a 15 ezer majdnem a fele, igaz, tudom, hogy nem a vállalkozásokat adóztatjuk.
Most egy picit kitekintenék, mielőtt még… ‑ ja, bocsánat, akkor még egy szám, sokszor elhangzott: 200 milliárd forintos bevételre számítanak önök. Azért 200 milliárdnál többet szednek be éves szinten akkor, ha az üzemanyag ugyanezen az áron marad, ahol most van. Nem az egész üzemanyag áfájáról beszélünk, hanem csak a védett ár és a mostani árszint közötti különbözet áfatartalmáról. Tehát azért vigyázzunk ezekkel a számokkal. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ez nem egy olyan hatalmas bevétel, mint mondjuk, az áfa vagy az szja.
Nos, egy pillanatra, ha megengedik, akkor egy kicsit szélesebb kitekintést próbálnék, vagy onnan próbálnám hozni a témát. A világ nagyon sok országában kipróbálták vagy ki akarták próbálni, vagy gondolkodtak már azon, hogy vagyonadót vezetnek be, és nagyon-nagyon sokan rájöttek arra, hogy több a hátránya, mint az előnye. Nagyon sokan kimenekültek már ebből az adófajtából. Ezzel szemben mi most pont be akarjuk vezetni ezt.
Van az előbbi vitában is emlegetett Tax Foundation, amely egy független nemzetközi adópolitikai kutatóintézet, és ő mondta ezt a vagyonadóról ‑ nem a magyar vagyonadóról, általában a vagyonadóról, egyébként fönt vannak az elemzései mindenki által elérhetően ‑, hogy a vagyonadó a valaha létrehozott egyik legkárosabb adó, megreformálása és emelése helyett az országoknak hatályon kívül kellene helyezniük azt. Az önök állításával szemben tehát a vagyonadó bevezetésével a magyar emberek igenis rosszabbul fognak járni, nem az a 15 ezer adóalany, hanem a magyar társadalom nagy része.
(21.30)
Tudom egyébként, hogy az objektív számok sokszor másodlagosak önöknél, de azért mégiscsak mondanék egypárat. És mielőtt még ezt elmondom, szeretném felhívni a figyelmet, hogy az európai uniós országajánlásban, az IMF javaslataiban és az OECD Magyarországról készített anyagaiban is végig az van, hogy javasolják ezek a nemzetközi szervezetek az intézkedés bevezetését. És valószínű, hogy önök ezért is hajtják végre ilyen gyorsan mindezt.
Volt már előzménye hazánkban is, tervként a baloldalon számos alkalommal felmerült a komplex vagyonadó bevezetése. Gyurcsány Ferenc idejében rengeteg szakértői véleményt olvashattunk, hallottunk. Lehet, hogy önöknek is segítenek ezek a szakértők, akik akkor dolgoztak Gyurcsány kabinetje mögött; aztán végül Bajnai akkor, amikor az IMF-hitelt felvettük, rákényszerült arra, hogy bevezessen vagyonadót. Az Országgyűlés 2009. június 29-én fogadta el azt a törvényt, amely eddig a magyar gazdaságtörténet egyetlen vagyonadótörvénye, és ez része volt az IMF-hitelhez kötődő megszorításhullámnak. Ezt a vagyonadót azonban 2010-ben az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette, így szerencsére egy forint vagyonadót nem kellett befizetni Magyarországon eddig még senkinek sem.
A nemzetközi tapasztalatok szerint a vagyonadó kevés bevételt hoz, mindeközben jelentős terheket és gazdasági károkat okoz. A vagyonadó a tapasztalatok szerint az egyik leggyengébben teljesítő adónem, a beszedése és a működtetése jelentős adminisztrációval és költségekkel jár a költségvetésnek is, nem csak a vagyonadó alanyainak vagy potenciális alanyainak, és ezekhez a jelentős terhekhez, adminisztrációhoz és költségekhez képest viszonylag kevés bevételt hoz a költségvetésnek. Ezért nem véletlen, hogy számos ország, ahol korábban alkalmazták, megszüntette ezt az adónemet. Más országok meg, ahol elgondolkodtak vagy tervezték, be sem vezették.
A vagyonadók nemcsak kevés bevételt hoznak és jogbizonytalanságot teremtenek, de az OECD egyik jelentése szerint ‑ ami nem a Magyarországra küldött jelentés, nem ugyanaz az anyag, ez egy elemzésük ‑ rombolják a vállalkozói szellemet, károsítva az innovációt és a hosszú távú növekedést, gazdasági növekedést, plusz-GDP-t, hogy még egyszerűbbre fordítsam.
A vagyonadó Európában 1995-ben érte el elterjedtségének csúcsát, akkor 12 ország alkalmazta ezt az adónemet. A következő évtizedben, tehát a 2008 előtti időszakig azonban az országok többsége sorra eltörölte, tehát nem a pénzügyi válság idején, hanem már előtte eltörölték. A kormányok tapasztalatai szerint ugyanis a vagyonadó adminisztrációja rendkívül költséges, a vagyonelemek pontos és rendszeres értékelése pedig nagyon nehézkes, sok vitát is generál.
További problémát jelentett, hogy az adó ösztönözte a tőke külföldre menekítését, így a gazdasági hatásai messze túlmutatnak a közvetlen adóbevételen. Mint látjuk, Európában 12 országban volt ’95-ben, és számos olyan ország volt, ahol nem, tehát el tudott menekülni a tőke.
2026-ban, azaz most ‑ képviselőtársunk nem említette pontosan, csak beszél róla ‑ van máshol is Magyarországon kívül, tehát nálunk még nincs; tehát Európában, igen, van: Spanyolországban, az Unióban egyedül. És Európában még két másik helyen van: Svájcban és Norvégiában. Norvégiában 1892 óta van ilyen komplex vagyonadó.
Van olyan adó, amely bizonyos vagyonelemeket, többnyire ingatlanokat adóztat Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban és Hollandiában. Ezt részleges vagyonadónak hívjuk. Bizonyos vagyonelemekre vonatkozik csak, nem a teljes vagyonra. Az adó mértéke Norvégiában 1 százalék, Spanyolországban 0,16 százaléktól kezdődik. Egyes helyeken van ennél magasabb. Az egyes régiók szintjén is eltérő Spanyolországban; Svájcban pedig 0,1 százalék és 1 százalék között, kantononként változik.
A tervezett magyar vagyonadó ezzel az 1 százalékos és 1,5 százalékos mértékkel Európa egyik legnagyobb mértékű elvonása lesz. Sok ország korábban alkalmazta és kivezette azt, például Ausztria 1994-ben, Dánia, Németország 1997-ben, Finnország, Izland és Luxemburg 2006-ban, Svédország 2007-ben, és a svédeknél is 2007-re már több mint 100 éves múltra tekinthet vissza ez az adófajta.
Németországban az Alkotmánybíróság kimondta, hogy egyenlőtlen a vagyonelemek értékelése, ezért függesztették fel ezt az adónemet. Svédországban is volt probléma belőle: 2007-ben úgy vezette ki a több mint egy évszázados, előbb említett vagyonadót, hogy a svéd vagyonosok tömegesen külföldre vitték a megtakarításukat, és az innovációs beruházások jelentősen visszaestek. A kivezetés után nőtt a beruházási aktivitás, és stabilabb lett a növekedési környezet is.
Franciaországban történt a legutolsó kivezetés. Az általános vagyonadót ők 2018-ban vezették ki, és helyette egy jelentősen leszűkített ingatlanadót tartanak fenn azóta is. Az általános vagyonadó itt is tőkeelvándorlást és a befektetések visszaesését eredményezte.
Tisztelt Képviselőtársaim! Először is, javaslom, nézzük meg a vagyonadó hatásait! A Tax Foundation 2024-es elemzése szerint Spanyolországban a költségvetésnek a vagyonadóhoz kapcsolódó adminisztrációs költsége 25-50 százalékkal meghaladta a tényleges adóbevételt. A vagyon folyamatos értékelése, az auditok és a jogviták különösen megdrágították a rendszert. A beruházások visszafogása, a munkahelyek és a bérek lassabb növekedése, valamint a tőke külföldre áramlása miatt a vagyonadó még láthatatlan pluszköltségeket is jelentett, és a teljes társadalmat sújtja a pluszköltségek része.
A vagyonadót gyakran azzal indokolják, hogy csak az oligarchákat, a gazdagokat érinti, ezt hallottuk önöktől is. Csakhogy a gazdaság összekapcsoltsága miatt a terhek végső soron minden társadalmi réteget sújtanak. Miért is? A munkahelyek és a keresetek tekintetében sújtják először azokat, akik bőven-bőven nem alanyai a vagyonadónak.
A vagyon jelentős része vállalkozásokban van. Amikor a tulajdonos készpénzben köteles adózni, a legkézenfekvőbb forrás az osztalék- vagy eszközeladás. Ez a beruházások visszaesését okozza, ami kevesebb munkahelyet és alacsonyabb keresetdinamikát eredményez. Értelemszerűen ezek a vállalkozások, ahogy említettem, a 10 főnél nagyobb vállalkozásaink között bármelyek lehetnek. Tehát nemcsak az óriásokról, nemcsak a nagyvállalatainkról van szó, hanem főleg egy mezőgazdasági agrárterületen pillanatok alatt lehet olyan eszközállomány, de akár a föld értéke is, ami vagyonadó fizetésére kötelezi a tulajdonosokat. És ha a tulajdonosnak vagyonadót kell fizetni, akkor értelemszerűen ‑ mivel tényleg nincs likvid eszközben az adó értéke ‑ a beruházási alapból vagy a működtetéshez szükséges alapból tudja ezt finanszírozni. A működtetéshez szükséges alap, ha megfelelő mértékű lenne, adna lehetőséget keresetemelésre. Illetve lehet, hogy oly szinten kell belenyúlni ebbe a működtetési alapba, hogy akár a munkavállalók létszámát is csökkentenie kell.
(21.40)
És már itt vagyunk a likviditási problémánál. Számos családi vállalkozás nemcsak az agráriumban, hanem az ipar területén, a szolgáltatások területén is papíron vagyonos, készpénzben szegény. Hitelfelvételre vagy vagyoneladásra kényszerül, ami bizonytalanná teszi már utána a pénzügyi helyzetét is.
Mi történik ezek után? Életszínvonal-csökkenés nem csak az adó alanyainak. Ha a tőke óvatosabb, a beruházások mérséklődnek, lassúbb termelékenységnövekedést jelent a teljes nemzetgazdaságban, a keresetek stagnálni kezdenek, lehet, hogy nemcsak stagnálnak, hanem elbocsátásokra is kényszerülnek, a munkanélküliség növekszik. Ez egy láncreakciót indít.
A beruházások visszafogása miatt, mivel kevesebb új munkahely jön létre, a meglévők termelékenysége lassabban nő, ami tartósan mérsékli a reálkeresetek emelkedését. Idővel ez a háztartások fogyasztási képességét is gyengíti. Ez egy sokkal lassabb keresetdinamika mellett tud csak megvalósulni, a megélhetési költségek aránya nőni fog a jövedelmen belül. Tehát kis keresetnövekedés, és a kereseten belül a megélhetési költségek aránya is nő. Ezen túl a visszafogott tőkebefektetés az innovációs hajlandóságot is aláássa, így nemcsak a jelenlegi, hanem a jövőbeni gazdasági növekedés kilátásai is romlanak.
A makrogazdasági kutatások azt mutatják, hogy a vagyonadó közvetett módon az oktatási és egészségügyi szolgáltatások finanszírozását is nehezíti, hisz a csökkenő beruházásokból eredő alacsonyabb GDP-növekedés kevesebb állami bevételt eredményez más adónemeknél is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ami végső soron az életszínvonal általános szintjét rontja. A makrogazdasági modellek azt mondják, hogy 1 százalékos vagyonadó hosszú távon 4-5 százalékkal csökkenti a GDP-t.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés