SZALAI PIROSKA (Fidesz): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr, és tisztelt képviselőtársaim! Mielőtt még holnap lenne, azelőtt azért azonkívül, hogy szeretném folytatni azt a mondókámat, ami nem demagógiai alapokon nyugszik, hanem nemzetközi elemzésekből írtam, de azért az önök két gyönyörű hozzászólásához egy-két másik számot is szívesen mondok.

Először is, a magyar munkaerőpiacon van körülbelül a harmadik-negyedik, de sokszor a második legnagyobb arányban a high-tech szférában foglalkoztatottak aránya. Írországban magasabb csak a nők esetében ez az arány, mint nálunk. Tehát lehet lesajnálni az innovációt alapvetően, és ehhez az innovációhoz kellettek a magyar kkv-k is, a magyar startupok is. 2019-ben Bujdosó képviselőtársunk még a fővárosban is hallhatta tőlem: Budapest volt a startupok számára természetesen a legjobb hely. És most, 2025-ben pedig az AI-ban a világ negyedik legjobb helyezést elért országa lett Magyarország.

Csak azért mondom, hogy ezeket az értékeket nem kellene talán összetörni. Én nagyon örültem volna annak, ha önök akkor, amikor átvették a kormányzást, akkor a már bejött vállalkozói pályázatokat, amelyeket az előző kormány nem bírált el, azokat kicsit gyorsabban elbírálták volna, és megkaphatták volna azok a vállalkozások, akik az idegenforgalomból élnek, az idegenforgalmi szezon előtt azokat a támogatásokat. Nos, ez csak pár ilyen apróság, ha ilyet éjszaka szabad.

Ott tartottunk, hogy alapvetően a nemzetközi elemzések szerint, ha 1 százalékos komplex vagyonadót kivet egy ország, akkor ott a GDP 4-5 százalékkal csökken. Ezt az ökölszabályt, ezt az ilyen hüvelykujjszabályt, azt hiszem, hogy érdemes szem előtt tartanunk. Magyarország már volt olyan helyzetben, Gyurcsány Ferencnek hívták akkor a minisztert (sic!), akiről kimutatták azt, hogy a világ vezetői közül az egyik legrosszabb volt ‑ hol negyedik, hol nyolcadik helyen ‑, legrosszabb volt annak tekintetében, hogy hogyan járult hozzá a GDP-növekedéshez. Remélem, még egyszer erre a gyönyörűséges listára nem akarunk fölkerülni. Egyébként ezt is amerikai kutatók vizsgálták meg.

A vagyonadóval kapcsolatban sok minden elhangzott közben, miután én befejeztem az előző részét a mondókámnak, a lényeg az, hogy milyen káoszokat, milyen buktatókat tud produkálni. Az értékelési káoszról volt szó, a likviditási csapdáról volt szó. Az elvándorlás akkor is kockázatot jelent és jelentős kockázatot. Nem hiszem, hogy mi ki tudjuk kerülni vagy meg tudjuk előzni ezt a kockázatot, ha exit taxokat vezetünk be, hisz más országokban is az elvándorlás, a vagyon elvándorlása és a működő vagyonnak az országon kívüli, más országokba történő átköltöztetése az egyik legkomolyabb kockázatot jelentette. És továbbra is igaz, úgy, ahogy Hegedűs Barbara képviselőtársam mondta, hogy Magyarország szomszédai, sőt a távoli szomszédai sem használnak ‑ egyik sem ‑ vagyonadót.

És akkor én megfordíthatom ugyanazt a kérdést, amit az előbb itt hallottunk, hogy ugyan már, a csehek, a lengyelek miért nem vezették be a vagyonadót, nekik sem volt soha. És most nemcsak arról beszélek, hogy a németek miért vezették ki 1995-ben, igazából, ahogy itt az előbb mondtam, meg az osztrákok, szintén a 90-es években.

Ha példákat nézünk, akkor értelemszerűen a legkockázatosabb, a leginkább nehéz helyzetben a családi üzemek lesznek: nem jut új gépekre, új technológiára forrás, mert abból kell az államnak odaadni a pénzt, és nem beteg gyermeknek, meg olyan célokra, amiket látunk igazából, hogy milyen célra adjuk oda a pénzt, hanem az államnak a nagy kasszába adjuk. Azért az egy picit más motiváció, mint amikor charityről beszélünk.

A másik a nyugdíj előtt álló tulajdonos, akinek pont a vállalkozás átadása lenne az egyik legfontosabb feladata. Most még megfejeljük egy jó kis vagyonadóval, ő valószínűleg hitelfelvételre vagy valami más egyéb pénzügyi megoldásra kényszerül, és akkor természetesen az örökösök hitelestül, mindenestül öröklik a vagyont.

A harmadik az a szervezet vagy az a csoport ‑ nem szervezet, az a csoport ‑, akiket még inkább figyelnünk kellene, ezek a startupok, startuprészvényesek. Pont az a gond, hogy a startupvilágban, az innováció világában Magyarországon sokkal kisebb a hajlandóság, a lehetőség és a gyakorlat is a befektetésekre. Mi ezeket a csoportokat ütjük meg valójában. És akkor megint ott leszünk, ahol 2010 előtt voltunk, hogy a műegyetemi meg a Semmelweis egyetemi legjobb fiatal orvosaink nem Magyarországon fognak adószámot váltani, és nem Magyarországon fognak utána évtizedekkel akár Nobel-díjat kapni, mint ahogy az egyik, Budapesti Műegyetemen végzett tudósunk nemrégiben megkapta.

Tehát, ha összegezzük a történetet, akkor lehet, hogy úgy tűnik első körre, hogy ez egy igazságos megoldás lenne, mint ahogy önök mondták, de alapvetően látjuk azt, hogy mivel nemcsak a luxusvagyonok tulajdonosaira szól az adó, ezért nem mondhatjuk sem tisztességesnek, sem igazságosnak azt a közteherviselést, ami ilyen módon van megfogalmazva.

És igenis, a középosztályt üti meg legjobban. Beszélt arról az egyik képviselőtársunk, hogy a magyar társadalom 10 százalékának van nagyobb megtakarítása alapvetően, de ők azért 1 millióan vannak, jó, 950 ezren. Körülbelül 1 milliós számot becsülünk arra is, hogy közvetlen módon ezeknek a cégeknek, ezen adóalanyok cégeinek a munkavállalói hányan vannak. Azért ez az 1 millió nem olyan kevés, hogy azzal ne foglalkozzunk mélyebben, megérdemlik azt, hogy egy precízebb, pontosabb előterjesztést vagy vagyonadótervet kapjunk mindenféleképp.

És az adópolitika, ha lehet, akkor ne demagógiákkal, meg mindenféle, morálisnak látszó mondatokkal legyen alátámasztva, hanem mindenféleképpen a gazdaság fejlődését elősegítő módon nézzünk rá az adókra, objektíven, ha lehet. A bosszúkormányzás most sem vezet semmi jóra, és úgy emlékszem, ezt Lengyelországban már többen megfogalmazták. Úgyhogy köszönöm a megtisztelő figyelmüket ilyen későn is. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu