SZEKERES PÁL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok dolog elhangzott, sok kérdésre már választ is kaptunk ‑ ugyan kérdést nem tettünk fel.

Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy szigorúbb ellenőrzést, nagyobb transzparenciát és szigorúbb követelményeket kívánnak bevezetni. Ezeket a célokat mi is támogatjuk. Nagyon sok mindenben egyetértettem azzal, amit miniszter úr mondott, és itt is szeretném megköszönni a FODISZ elnökségi tagjaként végzett munkáját.

Tehát a magyar sport közös kincsünk. A sport közösségteremtő ereje, egészségre gyakorolt pozitív hatása, a nemzeti identitásunkra való hatása, azt gondolom, hogy mindenki számára ismert, sőt, a világban sokan egyes sportolókról azonosítanak be minket. Hogy a sport gazdasági tényező és sok embernek egzisztenciát is jelent, ezt is megemlítette miniszter úr.

Ezeket a változásokat a patrióta kormányzások idején értük el: a Fidesz-KDNP kormányzása alatt nőtt meg jelentősen az igazolt sportolók száma, világszínvonalú sportinfrastruktúra épült, új egyesületek és új szakosztályok alakultak országszerte; miniszter úr mondta a számot, hogy milyen mértékben növekedtünk. A nemzetközi eredményességünk látványosan javult, különös tekintettel az olimpiai sportágakra. Nézzük csak meg a hasonló méretű, lakosságú országokat, főleg a szomszédainkat meg a volt szocialista országokat, hogy ők hol tartanak ebben a kérdésben.

Az akadálymentesítésnek köszönhetően nőtt a sportoló fogyatékos emberek száma, és a sport sokat tett a társadalmi integrációért, a társadalmi befogadásért is. Javult a sportegészségügy, a sporttudomány és a sportszakemberképzés helyzete is ebben az időszakban. A mindennapos testnevelés bevezetésével nemzetközi összehasonlításban is eredményeket tudtunk elérni, máshol jelentősen romlottak az egészségügyi mutatók, nálunk ez nem történt meg. Fantasztikus világversenyeket rendeztünk, az egész világ elismeri ezt a teljesítményt. A sporttársadalom önszervező ereje közismert, sok erős és határozott, komoly képességekkel és lehetőségekkel rendelkező ember van a rendszerben.

A sporttörvény módosítása kapcsán szeretnék több észrevételt tenni, először a jogi háttér tekintetében. Az egyesülési szabadság tartalma nem merül ki a szervezet létrehozásában és az ahhoz való csatlakozásban, az a szervezet működésére is kiterjed. Ez egy alkotmánybírósági határozat. Ez a szervezeti autonómia: a szervezet saját ügyeiben önállóan dönt, ez vonatkozik a tisztségviselők megválasztására és a működést biztosító apparátus tagjaira is. Ez volt egy alkotmánybírósági határozat.

Mit mond erről az Emberi Jogok Európai Bíróságának állásfoglalása? ‑ ők azok, akik az Emberi Jogok Európai Egyezményének betartására figyelnek. Ennek az egyezménynek egyébként része is, az egyesületek szervezeti autonómiájának fontos részét képezi az egyezmény által védett egyesülési szabadság. Ez azt jelenti, hogy ezek a szervezetek saját maguk választhatják meg a tisztségviselőiket. Ugyanez a helyzet van a Ptk.-ban is, ahol a tagok döntési körébe tartozik a tisztségviselők megválasztása.

Én azt gondolom, hogy az a cél, amit önök megneveztek célként, az nem jó eszközrendszert használ. Egyrészt több diszkriminatív megkülönböztetés is van benne.

Az egyik az, hogy a választhatóság tekintetében korlátozást vezet be, megmondja, hogy kik választhatók, kik nem. Van benne visszamenőleges hatály is, ami szintén nehezen értelmezhető. A versenysportban a Forma-1-en kívül ilyen típusú szabály nincsen, ott egy vagy két év időtartamig nem mehet át az egyik vezető a másik istállóba, és ott ennek a Forma-1-ben technikai okai vannak.

Az egyesületi létszámhoz való kötés is egy érdekes helyzet. Mi van abban az esetben, ha egy 499 tagú egyesület leigazol két sportolót, és abban a pillanatban máris tisztújító közgyűlést kell összehívni? Azonkívül a kizárásban érintett munkakörök, tisztségek szubjektíven lettek kiválasztva.

Most hadd mondjak egy-két dolgot a sportszakmai koncepcióban is. Nem tudom, hogy tudják‑e, én ’76 óta vagyok a sportban, és jelenleg is hazai és nemzetközi szinten is sportvezetői szerepet töltök be, és néhány versenyen is indultam, hasonlóan az előttem szólóhoz. Én azt látom, hogy nem az a probléma, hogy egyébként az az adott személy milyen pozíciót tölt be, hanem az a probléma, hogy alkalmas‑e vagy nem, elegendő időt tölt‑e és elegendő felkészültsége van‑e ahhoz, hogy sportvezető legyen, nem pedig az, hogy milyen tisztséget tölt be.

Sportszakmai szempontból azt azért szeretném jelezni, hogy az olimpiai ciklus felénél tartunk. Ilyenkor a tisztújítás, a rendkívüli közgyűlés összehívása nem lehet fő feladat, hiszen ilyenkor mindig van egy kis belső egymásnak feszülés, hanem a lehető legtöbb olimpiai és paralimpiai kvóta megszerzése.

(14.20)

A sportszervezetek képesek maguk eldönteni, hogy milyen vezetőt szeretnének, és ezt demokratikus alapon, a többség döntésével szeretnék megtenni, a lehető legszabadabb módon. A magyar sportélet ernyőszervezetének a véleményét is, azt gondolom, külön ki kellene kérni, meghallgatni, mert az ernyőszervezetek fogják össze a magyar sport közösségét.

Én arra kérem önöket, hogy gondolják át ezt a jogszabályt. A szigorításokkal abban a tekintetben, hogy legyen szigorúbb ellenőrzés, nagyobb transzparencia és szigorúbb következmények, egyetértünk, de azzal nem, hogy korlátozzuk az egyes személyek választhatóságát, olyanokat is kizárva az ilyen lehetőségekből, akik egyébként erre alkalmasak lennének, akár sportmúltjuk is van. Ezzel nem értünk egyet, ennek kapcsán egyébként több jogi álláspontot is ismertettem, akár európai, akár hazai szinten, úgyhogy kérem, gondolják át. Mi ezt ebben a formában nem tudjuk támogatni. Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu