309 felszólalás
T/15558 Egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy az előterjesztés logikailag kapcsolódik az előző témához, a költségvetéshez, a gazdaságpolitikai irányokhoz, és egy olyan javaslatról van szó, amely min…
T/15558 Egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Néhány alkalommal a kormány is megszólíttatott, ezért engedjék meg, hogy röviden reagáljak néhány fölvetésre. Az első dolog az, hogy a benyújtott javaslatot nem a kormány…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, reagálok Tóth Csaba képviselő úr felvetésére, ezt megelőzően hadd idézzem fel azt az eszmecserét, azt a véleménykülönbséget, amelyet láthattunk a kormányzat részéről, Soltész…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Az egészségügy kapcsán sokszor elmondtuk már a mostani költségvetési vitában, de a korábbi évek költségvetési vitáiban is, hogy az ágazat többletforrásokkal rendelkezik. Azt is mindig elmondtuk, hogy egy olyan ága…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök Úr! Azért tartottam szükségesnek, hogy Nagy István miniszterhelyettes úr mellett reagáljak, hiszen a miniszterhelyettes úr, azt gondolom, egyértelműen cáfolta Legény Zsolt képviselő úr állításainak eg…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen vagyok vitatkozni Mirkóczki Ádám képviselő úr több megállapításával, és remélem, hogy pontosan idézem vissza képviselő úr állításait, amelyek a kezemben l…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Ígérem, rövid leszek, hiszen nem akarom elvinni a hangsúlyt a jövő évi költségvetési törvényjavaslat vitájáról, de azt gondolom, nagyon veszélyes az a javaslat, ami arról szól, hogy egyenlő munka, egyenlő bér. (Z.…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Alelnök Úr! Ha megengedi, az egyik idézetével kezdeném a hozzászólásomat. Ha jól írtam fel, ön azt mondta, hogy a szakmai hitelességnek költségvetési hatása lehet. Azt gondol…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy azzal a véleményemmel kezdjem, hogy bízzuk a szavazókra, hogy bizalmat adnak-e a Fidesz-KDNP-kormánynak. Bízzuk a szavazókra, hogy két nyolcéves…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Burány Sándor képviselő úr ismeri a gazdasági dolgokat, és ha az ismerete mellé odateszi az elmúlt években a jogszabályokat, akkor azt fogja látni, hogy az Alaptörvényben került előírásra az a szabály, amel…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki hozzászólásokban nagyon sok állítás fogalmazódott meg, amelyek, azt gondolom, a tisztelt Országgyűlés előtt lévő 2018. évi költségvetés számaival egyszerűen ni…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Felzárkózás, illetőleg területi különbségek kérdése merült fel több hozzászólásban. Erről beszélt Schmuck Erzsébet képviselő asszony, korábban területi külön…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselő asszony észrevételei kapcsán azzal vitatkoznom kell, hogy a gazdasági teljesítmény mögött kizárólag a kedvező nemzetközi folyamatok vagy az európai uniós források és a külföldiek forrás-hazautalás…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ikotity István képviselő úr első mondatával, amely arról szólt, hogy az egyén érvényesülését az oktatási rendszer alapvetően meghatározza, egyetértek, viszont ezt k…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előző hozzászólásban képviselő úr azt mondta, hogy a költségvetés értékválasztást is tükröz. Ezzel maximálisan egyetértek. A jövő évi költségvetés fókuszában a munka, a család és a biztonság áll. Azt gon…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Röviden reagálnék Szabó Sándor képviselő úr fölvetésére. Először is azt mondta, hogy a leszakadás növekszik. Ezt már nem először halljuk a mai nap vitájában, csak konkrét tényekkel, s…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy érzem ismét, hogy ezekre az észrevételekre reagálnom kell, amiket Pintér Tamás képviselő úr fogalmazott meg. Igyekszem pontosan idézni képviselő urat, azt mondta, hogy virtuális képet rajzol a kormány a lakoss…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kiemelt területek között a jövő évi költségvetés felzárkóztatásra, ami több területet magába foglal, 80,7 milliárd forinttal több forrást szán, mint 2017-ben.…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! E hosszú nap végén az emberben sok gondolat fogalmazódik meg a 2018-as költségvetés kapcsán az elhangzottakról. Én ezeket három csoportba gyűjtöttem. Az első az, hogy én úgy látom, az alapve…
T/15429 Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat célja, hogy megteremtse azon jogszabályi és szabályozási k…
T/15429 Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy azzal kezdjem a hozzászólásomat, hogy abszolút egyetértek azokkal az észrevételekkel Hargitai János képviselő úr részéről vagy Schmuck Erzsébet képviselő asszony…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kiszámíthatóság és a tervezhetőség jegyében a 2017. évi költségvetést az Országgyűlés tavaly a tavaszi időszakban fogadta el. Ez lehető…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igyekszem azzal a higgadtsággal reagálni a fölvetésekre, amit Latorcai képviselő úrtól láttam, és amit Hargitai képviselő úr is követett. A vitában elhangzott egy-két dologra reagálnék. (Bangóné Borbély Ild…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A fasisztoid propaganda jelző ezek szerint az Európai Bizottságot illeti. (Dr. Józsa István: A hazugságot… ‑ Bangóné Borbély Ildikó: Ilyenkor mindig az EU-ra hivatkoznak, utána meg kö…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igyekszem a tárgyban, a 2017-es költségvetési törvényjavaslat vitájában elhangzottakra reagálni, bízva abban, hogy talán néhány kérdést tudunk tisztázni, és jó lelkiismerettel fogják a tisztelt Országgyűlés…
Napirend előtti felszólalások
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A frakcióvezető úr a kormány által a tegnapi napon beterjesztett 2018. évi költségvetésitörvény-javaslat főbb prioritásait emelte ki. Engedjék meg, hogy…
Napirend előtti felszólalások
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek a képviselő úr megállapításaival mind a gazdaság helyzetét illetően, mind a jövő évi költségvetés prioritásait illetően. Engedjék meg, hogy a képviselő úr…
T/12736 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül rövid leszek, hiszen Salacz László képviselő úr ismertette a javaslat lényegét. Azt gondolom, hogy egy olyan indítványról van szó, amely tartalmaz egyszerűsítő, adminisztrác…
T/12740 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek, hiszen Vantara Gyula képviselő úr pontosan ismertette a tisztelt Országgyűlés részére benyújtott javaslatot. Azt gondolom, hogy csak olyan módosításokról van szó, amelyek a kormány alapvető cé…
T/12740 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget szem előtt tartva, az Országgyűlés a tavalyi évhez hasonlóan a tavaszi ülésszakon tárgyalta meg…