682 felszólalás
I/7425 A fűtött stadion fontosabb, mint az éhező gyerekek és a nélkülöző családok?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Nem fogadom el, elnök úr. A másfél milliárd forint még mindig feleannyi, mint amit a felcsúti stadion gyepének a fűtésére szánnak. De, államtitkár úr, Selmeczi Gabriella, Révész Máriusz, Harrach Péter, Lázár János, Kósa Lajos és Orbán Viktor gyermekéhezéssel kapcsolato…
A/7508 Orbán Viktornak kisvasút, Önnek különvonat?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! 2010 februárjában hagyta jóvá az MSZP-kormány az európai uniós közlekedési nagyprojekteket, a Szajol–Püspökladány vasútvonal ezen szakaszának felújítását is. A 2010-es kormányváltás után, 2011 májusában Orbán Viktor kor…
A/7508 Orbán Viktornak kisvasút, Önnek különvonat?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Hát, én nem sok polgármesterrel találkoztam, a mieinkkel meg eggyel sem, Dombi Imrénén, a püspökladányi polgármesteren kívül. Amúgy miniszter úr látta-e már a pénteken megjelent menetrendváltozást? De hát hogy is láthat…
H/6724 A Nemzeti Minimum Programjáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát meglátszik, hogy mennyire fontos a kormány számára ez az ügy, a kormány részéről senki nincs itt. (Korózs Lajos: Senki nincs itt. Szégyen!) A Fidesznek, kijelenthetjük, van nemzeti minimuma, bár annak részleteit nem fejtették ki soha. A k…
H/6724 A Nemzeti Minimum Programjáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint, az Eurostat szerint 2014-ben a magyar háztartások több mint 74 százaléka nem tudott egy váratlan kiadást megfinanszírozni. Ez az elmúlt tíz év legrosszabb adata, és utolsók vagyunk az európai uni…
T/6507 Az időskori létbiztonság megteremtése érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Magyar Szocialista Párt arra emlékezteti az elutasítással kapcsolatban a tisztelt képviselőket, hogy az idős emberek iránti társadalmi tiszteletet nemcsak szavakban kell kifejezni, hanem tettekben is. A szavak szintjén a Fidesz-KDNP politik…
Napirend utáni felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A gyermekéhezés felszámolása közös nemzeti ügyünk. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy ezzel minden parlamenti párt egyetért, hiszen az erről szóló civil kezdeményezést, a „Nemzeti minimum” program…
T/6631 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Elnézést kérek, elnök úr, azt hittem, le lettem adva hozzászólónak. Köszönöm szépen a szót, és akkor reagálnék Vas Imrére is. Én nem tudom, képviselő úr, de az, hogy ezt a törvényt a nyáron szavaztuk meg, és alig hogy eltelt a bevezetése után két hónap, úgy döntöttek,…
T/6635 Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Ennek a minisztériumnak a létrehozásáról csak annyit lehet elmondani, hogy ha minden más fontos dologban ilyen gyorsan tudna megoldást találni a kormány, akkor azt gondolom, elmondhatnánk, ho…
T/4907 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2014. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A közszolgáltatás és a közszolgálati média alapfeladata lenne az emberek pártatlan tudósítása. Azt gondolom, hogy képviselőtársam elmondta előttem, hogy ez Magyarországon 2014 után megszűnt, de akkor én párhuzamot vonnék két intézmény között:…
Napirend utáni felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyre kevesebben maradunk a Parlament falain belül. A mai napirend utáni felszólalásomat a nemzeti minimum napja ihlette, ha létrejött volna. A magyar kormány részéről a segélyek szigorúbb feltételhez és közmunkához kötésének az lett a követk…
A/6929 Mészáros Lőrinc lesz a Fidesz földesura?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A keményen dolgozó kisember pártján a Fidesz - hangoztatták egy darabig. Ilyen keményen dolgozó kisember Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, vállalkozó is. De ne feledkezzünk meg Simicska Lajosról, Gattyán György…
A/6929 Mészáros Lőrinc lesz a Fidesz földesura?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Tudja, államtitkár úr, Mészáros Lőrinc azt mondta, hogy a Jóistennek, a szerencsének és Orbán Viktornak köszönheti, hogy gazdagodott. Hát, ehhez sem a szerencsének, sem a Jóistennek semmi köze nincs, maximum Orbán Viktornak és a maguk kormányának. A másik dologban tény…
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha már itt idézetekről beszéltünk, akkor én kettő cikkel készültem, és be szeretném mutatni, hogy hogy is történt ennek az egész földmutyinak a kezdete és mikor a Fidesz részéről. 2011-be térünk vissza, májusba, amikor az én körzetemben egy…
T/6631 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hazánkban továbbra is több százezer család küzd az eladósodással. A jelzáloghitelek egyre növekvő terhei mellett a rezsi- és egyéb lakásköltségek is fizethetetle…
T/6631 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak azért, hogy mindenki el tudja dönteni majd, a tévénézők is, meg a választópolgárok is, hogy a 626 millió forint sok vagy kevés, tételesen fel fogom sorolni: az Igazságügyi Minisztérium fejezetein belül az Igazságügyi Hivatal részére 253,…
T/6631 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, és én is a KDNP-s képviselőtársam által mondottakra reagálnék. A vezérszónoki felszólalásomban is elmondtam, hogy már több mint négy éve egy komplex törvényjavaslatot nyújtottunk be, utána többször be lett ez nyújtva, és folyamatosan lesepert…
T/6631 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Minden ember fontos. Ha két embert tudunk megmenteni, az is nagyon fontos, mert két embert ki tudtunk húzni a bajból. De folyamatos volt a kommunikáció, amikor a törvényt tárgyaltuk meg az előkészítésnél is, hogy 20-25 ezer családot fognak ez…
T/5486 Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során a fogyasztók védelme érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A közvetlen termékértékesítés a hagyományostól eltérő kereskedelmi formák közé tartozik, amelynek lényeges eleme, hogy nem a vásárló keresi fel a kereskedőt az ü…
B/4680 Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről H/6384 A legfőbb ügyésznek az ügyészség 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolójának elfogadásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Én először is szeretnék elnézést kérni öntől azért, hogy a Fidesz-KDNP részéről és a többi párt részéről ekkora érdeklődéssel fordultak a mai napirendi pontok felé. A Kúria, a bíróság és a…
T/6636 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A pálinkaharchoz annyit fűznék hozzá, államtitkár úr: tudja, hogy a nulla és a 700 forint között mennyi a különbség? Az pontosan 700. És ha azt a megadott mennyiséget ‑ most segítsen ki, hogy ötven literről beszélünk‑…
A/6755 Mégis ki a fontos?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Igen, persze.
A/6755 Mégis ki a fontos?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, én háziasszony is vagyok, és az egészséges étel nem egyenlő az ehetetlen étellel. És az a bajom, hogy a rendelet nem veszi tudomásul a magyar konyha specialitásait. Itt nem csak a sóról beszélünk és nem csak a levesporokról. Amúgy lesz…
T/6290 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Államtitkár Úr! Még mindig nem világos számunkra, hogy mit fognak ebben a minisztériumban csinálni a főosztályvezetők, az osztályvezetők, milyen munkát fognak, milyen feladatot fognak ellátni, és pe…
A/6606 Több ezer ember továbbra is kilátástalan helyzetben az ESZOSZ kapcsán
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Először is szeretném megköszönni miniszter úr válaszát, amit levélben elküldött, de sajnos azt kell mondanom, hogy elbeszélünk egymás mellett. Ugyebár kiderült az elmúlt hetekben, hogy két okná…
A/6606 Több ezer ember továbbra is kilátástalan helyzetben az ESZOSZ kapcsán
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, miniszter úr, és elfogadom a meghívását, részt fogok venni a megbeszélésen, de én nagyon remélem, hogy az a hét fő, amit Hajdú-Bihar megyéből jelentettek önnek, nem az a hét fő, amiről a múltkor is tájékoztatást kaptam, akik munkaszerződés felbontásáb…
T/5954 A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény végrehajtásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Legelőször is egy mondattal szeretnék válaszolni államtitkár úrnak: szerintünk nem a kilogramm határozza meg a tartalmat. Lehet kilogrammot mondani, de a tartalom nem egyenesen arányos vele.…
T/5954 A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény végrehajtásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy költségvetési ügyekben mértékadó nemzetközi civil szervezet szerint a magyar költségvetés a legátláthatatlanabb az Unióban, sőt majdhogynem az egész OECD-ben is. 100 pontból 49-et kapott Magyarország a költségvetés átláthatósága szempontj…
T/5954 A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény végrehajtásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én nem tudom, miért csodálkoznak azon, hogy kritikát fogalmazunk meg. Amikor a költségvetési vita volt - ön is pontosan tudja, mert itt ült jó néhány napot -, államtitkárként elmondta, hogy felelőtlenek vagyunk mi, el…
A/6356 Mindenki annyit ér, amennyije van!
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nyíregyháza, Újfehértó, Nagyhalász, Kótaj, Buj, Ibrány, Kemecse, Nyírtelek, Kálmánháza, Vásárosnamény, Debrecen, Bagamér, Nyíradony, Bóly, Nagykereki, Berettyóújfalu, Mezőpeterd, Szentpéterszeg, Tiszabura, Tiszaroff, Ku…