923 felszólalás
T/8355 Népi kezdeményezések illő megtárgyalásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt, amit Gruber képviselőtársam elmondott, minden tiszteletem ellenére azt kell mondanom, ismerjük, mármint, ami a módszert illeti: fontos a probléma, de ez a javaslat speciel nem alkalmas ennek a kezelésére, és majd a ko…
T/7990 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, ma már nem sok olyan ember van, aki számára nem nyilvánvaló az, hogy a bírák nyugdíjkorhatárával kapcsolatban egy politikai döntés született. Azt gondolom, erről most itt, ebben a vitában kár beszél…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Örülünk annak, hogy a Fidesz eljutott oda, hogy végre nem kíván nyíltan házszabályellenes módon és törvényellenes módon elfogadni vagy elfogadtatni egy olyan jogszabályt, amely a demokrác…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is felhívnám Vejkey képviselő úr figyelmét arra, hogy valószínűleg rosszul informálódott, mert egy ellenzéki párt nem szavazta meg a választójogi törvényt (Taps az ellenzéki oldalon.), és nem fogja megszavazni az e…
T/8879 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy picit más szempontból, bár ilyen tekintetben is érintve volt már ez a javaslat, de én a benyújtás motívuma, a motiváció oldaláról közelíteném meg ezt a kérdést. Mondhatnám azt is, hogyha egyszerűen és talán legk…
T/8879 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen Rogán képviselő úrnak, hogy felhívta erre a hibára a figyelmet, bár azt is elmondom, hogy csak félig hiba, mert ha a törvényhozás visszamenőleges hatállyal alkot jogszabályokat, akkor sajnos a törvénykezés is visszam…
T/8879 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Nagyon köszönöm, elnök úr. Befejezem az előző gondolatot. Azért örültem volna jobban, ha ez a javaslat úgy szól, hogy bankban kell elhelyezni, mert akkor valóban az az állítás, amely szerint is azért lenne jó, hogy ezek az emberek idejöjjenek, merthogy itt esetleg befekte…
T/7757 Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én értem azt, hogy a jobbikos képviselőtársaim minden ilyen jellegű törvényjavaslatot kihasználnak egy jó kis kommunistázásra, de megmondom őszintén, van egy olyan színvonal és egy olyan szint, ami alá az ember az Országgy…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy itt a részletes vitában az ellenzéki pártok képviselőinek talán elégséges kétperces felszólalásokkal élni, hiszen 6 vagy 7 órás vitában mondtuk el a véleményünket az általános vita során. Nyilván,…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először én is az előző kérdésre válaszolnék, folytatván azt, amit Varga képviselőtársam elmondott: az alkotmányügyi bizottságnak a mai ülésén tárgyaltuk meg azt a javaslatot, amelyben felvetődött az, hogy esetleg levélben is lehessen a regisztrá…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az a baj, hogy olyanról vitatkozunk, amiről egyszerűen nem lehet. Hát a jogszabályszerkesztésnek, azt gondolom, azért vannak alapvető szabályai, ezt Papcsák képviselő úr is ismeri. Amikor valamit taxatíve meghatároz vagy fölsorol az alapt…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy unalmas, de én még egyszer föltenném ezt a kérdést Papcsák képviselő úrnak vagy Vas Imre képviselő úrnak, hiszen Vas képviselő úrtól szokott leginkább származni a bizottsági mó…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Elnézést kérek, megpróbálom a komoly ábrázatom magamra erőltetni, mert nehéz ez után a felszólalás után. Szakács képviselő úr, komolyan arra az öt percre gondol, ami a záróvitában frakciónként rendelkezésre áll? Ne vicceljünk már egymással! Arra való a részletes vita, hog…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is Vécsey képviselőtársamtól kérdezem, hogy nem tévedett-e a Velencei Bizottság véleményét illetően, mert én úgy emlékszem, hogy ez a választójogi törvényről mondott vélemény, és nem az eljárási törvényről. Úgyhogy…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyetértek azzal a felvetéssel, hogy érdemes lenne több dologról is beszélni, hiszen ez a törvény ezer sebből vérzik, és ezt is fogom tenni, ha végre eljutunk oda, hogy a felszólalásomat elmondhatom, de persze, ez a műfaj…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hát akkor azt gondolom, hogy egy picit beszéljünk olyanról, amiről picit kevesebb szó esett. Esett szó, de lényegesen kevesebb a többes jelölésről, többes ajánlásról. Szeretném azt megkérdezni - és vegyünk ilyen életszerű,…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is köszönöm Vécsey képviselő úrnak, hogy megpróbált válaszolni arra a kérdésre, amit feltettem. Azt gondolom, ez újdonság volt a mai vitában. Jó lenne, ha ebbe az irányba folytatnánk a mai parlamenti beszélg…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A választási eljárási törvénynek sok olyan pontja van, amely a nyilvánosság előtt - egyébként úgy hiszem, hogy okkal és joggal - sok figyelmet kapott, és talán ebből a legtöbbször itt a parlamenti vitában szerintem…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én ismét kormánypárti képviselőtársaimhoz és államtitkár asszonyhoz fordulnék. Szóval önök, akik olyan szívesen papolnak az Országgyűlés tekintélyéről és az Országgyűlés tekintélyének a megóvásáról, helyénvalónak tartják a…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha jól tudom, akkor ez volt az utolsó hozzászólás, amit képviselőtársam elmondott, már ami a rendszert illeti. Azt is látom, hogy az előterjesztő a zárszóra készülődik, én még egyszer tisztelettel kérem önt, képviselő úr, hogy nyomjon rendes fel…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Istenigazából nem értem, amit ön mond, meg kell hogy mondjam. Azt mondja, hogy a Fidesz már válaszolt a kérdésekre. A vezérszónoki körben, ha jól tudom, még mindig úgy zajlik a dolog, hogy elő…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kúriai Elnök Úr! Kozma képviselőtársam felszólalásához egy-két megjegyzést engedjenek meg. Először is, amikor az ember rendszerkritikát fogalmaz meg, és azt mondja el, hogy egy rendszer miért alkalmas arra, hogy a bír…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Hát meglehetősen farizeus módon védi ön a bírói függetlenséget. Ha már idézeteknél tartunk, akkor hadd idézzek én is egy másik dokumentumból, amit nemcsak a Bírói Egyesület elnöke írt alá annak ide…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem szeretnék elmenni a mellett az idézet mellett sem, amelyet ön idézett, és nem csak egy másikkal kívánok válaszolni. Tisztelt Államtitkár Úr! A Bírói Egyesület ezt azonnal kiadta, tehát valóban, az egyesület 1600 bíró…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Aradszki képviselőtársamnak mondom azt, hogy azt ne kívánja, hogy itt a bírói függetlenségről ne essen szó, és már csak azért se, mert az Alkotmánybíróságtól idéznék egy mondatot, ami, azt gondolom, ezt kizárja. Nos, ez íg…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr egyébként tulajdonképpen most érvelte meg azokat a mondatokat, amiket korábban én is és még sokan mások mondtunk. Nem hiszem, hogy nálam többen érveltek volna az ellen a nyilvánosság előtt, hogy miért nem sz…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyrészt szerettem volna arról beszélni, amiről Schiffer képviselőtársam, ezt nem teszem meg, csak visszautalok rá, hogy azt gondolom, hogy az úgynevezett láthatatlan alkotmány még mindig sokkal jobban követhető volt, mint a mostani történeti al…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyetértek azzal egyébként, amit Horváth képviselőtársam mondott, amit úgy tudok összefoglalni, hogy attól, mert valaki fölött eltelt az idő, még nem lesz okosabb. Ugyanakkor azt gondolom, hogy azokról a bírákról, akik a K…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Iván László professzor úrnak mondanám, hogy persze, nem ideologizálni kell, de azért az alkotmányos szabályokat meg kell tartani, akárcsak a ránk kötelezően alkalmazandó nemzetközi szabályokat. És bár professzor úrnak abba…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy tanulságos vita volt bizonyos szempontból az, ami most, legalábbis eddig a kétperces párbaj során zajlott, de bizonyosan nem olyan szempontból, hogy közelebb jutottunk volna egy jó megoldáshoz. Novák Elő…