237 felszólalás
A/3417 Felkészült-e a Kormány learatni a vihart, amelyet Széllel vet?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány cinizmusa nem ismer határokat. Miközben folyamatosan a nemzeti konzultációt és társadalmi párbeszédet hangoztatják, közben valójában a kormány csak diktál, a másik fél pedig legfeljebb rábólinthat. Legjobb esetben is egy as…
A/3417 Felkészült-e a Kormány learatni a vihart, amelyet Széllel vet?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Államtitkár úr megint a szokásos manipulációs tartalommal élt, ugyanis nem 29 ezer 40 éves nyugdíjasról beszélünk, hanem 29 ezren vannak 57 éves kor alatt. Jelentős részük okkal ment nyugdíjba, és egészségügyileg is alkalmatlanná van minősítve. Ebben az országban százezrek v…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Kénytelen vagyok nagyon komolyan vitába szállni Tapolczai Gergely képviselőtársammal. Ugyanis pontosan így lesz inkonzisztens az alkotmány, egyik helyen adnak jogot arra, illetve biztosítják az alapvető jogot, mondjuk, az özvegyeknek, árváknak és a…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én arról a módosítóról szeretnék bővebben beszélni, amely szeretné a nyugdíjakat érintő módosítást megszüntetni, illetve semmissé tenni. Itt elhangzott, hogy a nyugdíjkassza hosszú távon finanszírozhatatlan. Egyrészt felhívnám a figyelmüket arra, h…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Répássy Róbert államtitkár úrnak szeretnék reagálni. Itt folyamatosan a jogegyenlőséggel dobálózik, de a jogokhoz kötelezettségek is tartoznak. Ha valakik nagyobb kötelezettséget vállalnak, ez egy szerződés volt az állammal, hogy akkor bizonyos jog…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót. Az államtitkár úr merőben új aspektusból közelíti meg ezt a benyújtott alkotmánymódosítást. Most már elhangzott politikai indíttatású magyarázat, elhangzott a 2006 miatti bosszú magyarázat, elhangzott költségvetési magyarázat; tehát itt most már mindennel pr…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót. Államtitkár úrral én azért szállnék vitába, ugyanis ez a javaslat, amit benyújtottak a beterjesztők, nem felülvizsgálatról szól, hanem ezek szerint 30 ezer emberről. Önök folyamatosan kiragadott, szélsőséges példákra hivatkoznak, ami nem a nagy többség, hane…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót. Államtitkár úr és Ivanics Ferenc képviselőtársam figyelmébe ajánlom azokat a tucatjával meglévő közleményeket, jegyzőkönyveket, nyilatkozatokat, amelyekben számszerűsítve mondták el, hogy honnan, hány ezer, tízezer embert akarnak visszahozni a munkaerőpiacra…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Igen, köszönöm a szót. Én Szalay Péter képviselőtársamnak szeretném megjegyezni, hogy a bíróságot nem minősíti az, hogy kik fordulnak oda jogorvoslatért, ezt nem lehet szűrőként beépíteni. Tehát amennyiben önök több tízezer család létbiztonságát fogják veszélybe sodorni, akk…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról T/3200 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Beterjesztők! Önök folyamatosan arra hivatkoznak, hogy a visszaéléseket meg kell szüntetni, mert a korkedvezményes nyugdíjakat, illetve korábban még azt is mondták, hogy a rokkantsági ellátásokat…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról T/3200 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakozni szeretnék Lamperth Mónika azon véleményéhez, hogy nem azokon kell ezt számon kéri, nem azokat kell büntetni, akik éltek a jogszabállyal, hanem azokon, akik ezeket a jogszabályokat meghozták, és ilyen intézkedéseket hoztak, amivel 40 éve…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról T/3200 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót. Én a Herman István képviselőtársam által említett példára szeretnék reagálni. Nyilván vannak ilyen esetek, ez nagyon szélsőséges, amit említett. Biztos van az országban pár száz hasonló ilyen történet, csak ez alapján, ezzel hergelik gyakorlatilag a társadal…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról T/3200 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót. Herman István képviselőtársamnak szeretnék reagálni. Egyetértünk, pontosan ez van benne a mi programunkban is, hogy ezt akarjuk mi is felülvizsgálni, csakhogy ez nem megfelelő módja ennek. Ez olyan, mint hogyha a bolti lopásokat úgy akarnánk megállítani, hog…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról T/3200 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Kormánypárti képviselőtársaimnak szeretném felhívni a figyelmét, hogy azért tegyük már tisztába, hogy az, amit 8 év alatt a szocialista kormány művelt, az tragédia volt, de ez önöket nem mentesíti azért az erkölcsi és morális felelősség alól. Lassa…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról T/3200 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt már többször elhangzott, hogy százezrek ülnek a televízió-képernyők előtt, és nézik a vitát. Sajnos ezt meg kell cáfoljam, ugyanis a kormány, önmagához hűen gondoskodott róla, hogy ez a vita, amely egyébként nagyon komoly társadalmi feszültsége…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról T/3200 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót. Szeretném még azt elmondani, hogy a mérleg másik serpenyőjéből mindig kifelejtik azokat a kockázatokat, amiket vállalnak a rendvédelmi dolgozók a hivatásukkal. Ezúton is szeretném kifejezni részvétem azoknak a családoknak, akiknek fiuk, édesapjuk vagy ki tud…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezt a kormány-tisztviselői döntőbizottságot csak a jogorvoslati eljárás meghosszabbítására és elnyújtására tartjuk alkalmasnak. Nagyon sajnáljuk, hogy semmilyen módosító javaslatunkat nem szavazták meg a bizottságokban. És szeretném bejelenteni, ho…
A/3094 Hajlandó-e teljesíteni belügyminiszter úr a rendvédelmi dolgozók jogos igényeit?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A rendvédelmi dolgozók megélhetésért és jobb munkakörülményekért tartott pénteki demonstrációja komoly társadalmi támogatottságra talált, a kormány minden megosztó politikája ellenére. A kormány is tudja, hogy a rendvédelmi…
A/3094 Hajlandó-e teljesíteni belügyminiszter úr a rendvédelmi dolgozók jogos igényeit?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Államtitkár úr, köszönöm a választ. Az ígéret már nagyon sokszor elhangzott, hogy ki fogják fizetni, csak most már jó lenne, ha lassan el is kezdenék kifizetni. (Puch László: Hosszú az út a kincstárig!) A másik pedig, hogy szakítani kellene végre azzal a gyakorlattal... Mi e…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A probléma a javaslattal az, hogy gyakorlatilag ugyanabban a szellemben készült, mint az indoklás nélküli felmondás, csak jobb a körítés, avatatlan szem számára el van rejtve benne, hogy hol is vannak itt…
I/2915 Hány gyógyszerészt kíván utcára tenni a fülkeforradalmi Kormány?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint azt bizonyára ön is tudja, az Országos Gyógyszerészeti Intézetet rendkívüli gyorsasággal, egy, már a kormányban is vitát generált döntéssel kevesebb mint három hét alatt kívánják megszüntetni, úgy, hogy 2011. május 1-j…
I/2915 Hány gyógyszerészt kíván utcára tenni a fülkeforradalmi Kormány?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Sajnos nem tudom elfogadni, ugyanis olyan rohamos ütemben történt ez az átalakítás, ami arra enged következtetni, hogy itt egyéb dolgok vannak a háttérben. A szakma egyként van felháborodva ezen a döntésen. A munkavállalóknak a közalkalma…
K/2800 Tekintettel a közrend védelmére rendelkezésre álló, valójában annak fenntartásához rendkívül kicsi rendőri állományra, és a szükséges hatáskör hiányára, tervezi-e a Kormány a rendőrség szemléletmódjában változtatásokat végrehajtani, társadalmi káro
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Tisztelt Miniszter Úr! Hiába telt el a két hét a kormány megalakulása óta, ez már nem is kétséges, hogy a rend még várat magára. Ígéretükkel ellentétben, ahogy a helyzet kinéz, nemhogy két hét, de két év alatt sem tudnak rendet tenni az országban. Nem tudják előteremteni a f…
A/2892 Társadalmi pár(t)beszéd: szükségesnek, szükséges rossznak, vagy fölösleges akadékoskodásnak tartja a Kormány a szakszervezeteket?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem számít újdonságnak, hogy az érdekképviseletek, szakszervezetek jogosítványait, tevékenységét, ahol csak lehet, csorbítani igyekszik a kormány. Pedig ezek a szervezetek átfogó ismeretekkel bírnak az adott szakmát illetőe…
A/2892 Társadalmi pár(t)beszéd: szükségesnek, szükséges rossznak, vagy fölösleges akadékoskodásnak tartja a Kormány a szakszervezeteket?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, az a probléma, hogy nem kaptam választ a kérdésre, hogy meg kívánják-e hosszabbítani a határidőt, illetve mikor válik működőképessé a honlap. Ez a kulcsa az egész problémának. A másik probléma pedig az, hogy lehet, hogy a párbeszéd a szavak s…
I/2742 Pest megye beteg, állítsuk meg a kór terjedését!
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A Pest megyei önkormányzat 18 oktatási intézményében közel 3 ezer gyerek március 3-a után hetekig nem kapott ebédet, az ellátás azóta is hagy kívánnivalót maga után. Ennek okaként általában azt szokták megnevezni a híradások, bűnbako…
I/2742 Pest megye beteg, állítsuk meg a kór terjedését!
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Államtitkár úr, sajnos nem tudom elfogadni a választ. Egyrészt nem lehet mindig a szocialistákra mutogatni, ugyanis már egy új költségvetés készült, és bizony ebben sem nagyon bánnak kesztyűs kézzel az önkormányzatokkal. Amit ők elszúrtak 8 éven keresztül és tönkretettek, ne…
K/2681 A Kormány mikor, hogyan, milyen ütemben tervezi kifizetni az elmaradt túlóradíjakat a tűzoltók részére?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Decemberben tettem fel kérdést a kormánynak, amelyben a tűzoltók 2004. május 1-je és 2007. december 31-e közötti időszakban ki nem fizetett túlórapénze kifizetésének szándékáról, módjáról, idejéről kérdeztem a kormányt. Ekk…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt két évtized alatt a foglalkoztatás a figyelem középpontjába került, ugyanis már nem természetes, hogy mindenkinek van munkája, egyre szűkülnek a munkavállalói jogok, a munkahely és a munkavégzés bi…
T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvénymódosító javaslat ismét ékes példája annak, hogy kell salátatörvényeket benyújtani. Tartalmaz jó és rossz elemeket, sajnos ism…