658 felszólalás
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezúttal egy picit hosszabb leszek. Ennek oka az, hogy az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról rendelkező törvényjavaslathoz közel háromszáz módosító indítvány érkezet…
H/1108 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról szóló 108/1999. (XII.22.) OGY határozat módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Köszönöm a szót. A kormány nevében a javaslatot támogatom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
A/1151 Hány munkahelybe kerülhet majd a Dunaferr tervezett privatizálása?
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! A Dunaferr cégcsoport jelenleg kritikus gazdálkodási és pénzügyi helyzetben van. Meg kell jegyeznem, hogy ezért a kritikus helyzetért nem a Medgyessy-kormányt terheli a felelősség. Nyilvá…
A/1151 Hány munkahelybe kerülhet majd a Dunaferr tervezett privatizálása?
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látom, olyan nagy vita nincs közöttünk. Egy piacgazdaságban természetes, hogy cégek nehéz helyzetbe kerülnek, adott esetben megszűnnek, vagy leépítésekre kerül sor, és az is természetes, hogy aktív foglalkoztatáspolitikáv…
A/1148 Konyhát 209 millióért
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! A kérdéseire a következő válaszokat adom, de mielőtt ezt megtenném, engedje meg, hogy egy-két szót szóljak a Magyar Posta helyzetéről, annál is inkább, mert a Magyar Posta valóban nincs könnyű helyzetb…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A 2001. év költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat elfogadása előtt már csak nagyon röviden reagálnék a vitában érintett néhány kérdésre. Kitérnék egy-két ga…
H/1027 A Magyar Köztársaság és Kuwait Állam között a kettős adóztatás elkerülésére, a jövedelem- és vagyonadók területén a gazdasági kapcsolataik előmozdítására Kuvaitban, 1994. január 17-én aláírt Egyezményt módosító, Kuwaitban, 2001. december 9-én aláír
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kuvaittal 1994. január 17-én írtuk alá a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt. Az egyezmény módosítását a Kuvaitban kialakult, a magyar cégek számára hátrányos adóztatási gyakorlat indokolja. A…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Font Sándor Képviselőtársam! Két kérdést feszegetett, kezdjük először is a minimálbérrel. Nem tudhatjuk a jelen pillanatban, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban erre vonatkozóan milyen megállapodás születik.…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Örülök, hogy a részletes vitában újra és újra előkerülnek az átlagkeresetek, az az adótábla, amely ehhez a viszonyhoz próbál segítőleg vagy ártólag, valamilyen módon hozzányúlni. Örülök,…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Tállai Képviselő Úr! Nem én változtam, sőt még a véleményem sem változott, egy kicsit a helyzet változott, és erről elég komoly mértékben tehetnek önök. (Tállai András: Így van!) Ha összeadja a javaslatainkat anno, had…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, hogy néhány szót szóljak az áfaváltoztatások természetéről. Ezt több módosító indítvány is érintette, ezért átfogóan szeretnék egy-két gondolatot erről elmondani. (18.20) Nem egyszerűen arról van szó, hogy…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy éppen egy volt államtitkárt kell kiábrándítanom, rosszul tudja, hogy a kormány, még az önök kormánya miben állapodott meg az Európai Unióval. Szó nincs arról, hogy egyetlen termékről folyt volna a vita,…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársam! Akkor kezdjük a legvégén. Szó nincs arról, hogy az evát kiröhögték volna az Európai Unióban, már csak azért sem, mert az Európai Unió országaiban, az ott alkalmazott adórendszerekben is vannak olyan…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ellentmondásos, de örömteli helyzetben érzem magam, ugyanis egy új adónem bevezetését rögzítő törvényjavaslatot kell előterjesztenem a Medgyessy-kormány nevébe…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Markáns szemléletkülönbség volt a mai vitában kormánypárti és ellenzéki képviselők között, sőt némi markáns szemléletkülönbséget véltem felfedezni ellenzéki képviselőtársaim korábbi é…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Különleges helyzetben érzem magam akkor, amikor a kormány 2003-as, illetve 2004-es évre vonatkozó adó- és járulékrendszerben tervezett módosítása…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Azért jelentkeztem szólásra, mert több hozzászólás is foglalkozott a munkajövedelmekkel és a tőkejövedelmekkel, és úgy gondoltam, hogy nem árt, ha ezen a téren tiszta vizet öntünk némileg a pohárba. Először kez…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Sokadszor hallottam a mai ülésen hozzászólását, amely tárgyi tévedéseken alapult. Úgy gondoltam, hogy miután sokadszorra mondta el, most már illene hozzászólnom, és helyére tennem néhány…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Megint foglalkozni kell néhány tévedéssel és téveszmével. Kezdjük először is a reálbérek alakulásával! Egyetértek ugyan abban Révész Máriusz képviselőtársammal, hogy ragaszkodni kell a r…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Úgy látom, hogy néhány ellenzéki képviselőtársunk gondolkodását két szokatlan dolog megzavarta. Az egyik szokatlan, bár örvendetes dolog, hogy van egy kormány, ez történetesen a Medgyess…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. Ezen a késői órán a vita kezd lassan szakmaivá válni, legalább részben, és ennek szívből örülök. S ha már itt az elosztásról beszélünk, picit szakmailag próbáljuk meg ezt a képet árnyalni! A statisztika többféle számmal dolg…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm elnök úr, majd később.
Napirend előtti felszólalások
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Őszintén szólva frakcióvezető-helyettes úr hozzászólását hallgatva... (Dr. Kovács Zoltán: Frakcióvezető!) - elnézést! -, frakcióvezető úr hozzászólását hallgatva (Közbeszólás a Fide…
I/999 Tízmilliárdos adócsalás Magyarországon, avagy megússza-e a szocialista kormány tevékenysége alatt a börtönt a volt vecsési MSZP elnök?
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Először is szeretném megnyugtatni önt: Magyarország a jövőben nem lesz az adócsalók paradicsoma. Erről biztosíthatom. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Mert már most az!) A múlttal kapcso…
K/966 Kinek hihetünk? A választás előtti szocialista politikusoknak, vagy a jelenlegi pénzügyminiszternek?
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! A kérdésére könnyen megtalálhatja a választ, nem is kell feltétlenül a parlamentben feltennie, a kormány különböző dokumentumait figyelmesen olvasva a megfelelő választ megtalálhatja. Örülök…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném bejelenteni a jegyzőkönyv számára, mivel több invitálást is kaptam: a kormány nevében a vita későbbi szakaszában egyben kívánunk reagálni az észrevételekre. Köszönöm szépen a figyelmet.
Napirend előtti felszólalások
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! A kérdése, a felvetése, amelyet nem először mond el, valóban érdekes: több elvi és gyakorlati problémát vet fel. (Az ülésteremben folyamatosan szólalnak meg mobiltelefonok.) Először is s…
Napirend előtti felszólalások
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Napirend előtti felszólalásában az imént arról beszélt, hogy a Széchenyi-terv megmozgatta több tízezer vállalkozó fantáziáját. Meglehet, hogy ez igaz, sőt valószínű. A baj az, hogy a Széchenyi-te…
H/576 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal működése és felügyelete során felmerült aggályok kivizsgálására irányuló parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. A kormány támogatja a képviselői önálló indítványt. Köszönöm szépen.
Napirend utáni felszólalások
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Való igaz, hogy a megváltozott helyzetben a sport finanszírozása is átalakulóban van. Az is tény, hogy több állami vállalat az ezzel járó kötelezettségeket közpénzekből vagy azok rovására a…