4 317 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mivel a kormány egyetlen képviselője sem tartózkodik az ülésteremben, ezért nem teszem fel a kérdést, nehogy költőivé váljon, hogy kívánnak-e válaszolni az elhangzottakra. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Imre Zsolt képviselő úr, Fidesz. Megadom a szó…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mádi László képviselő úr, Fidesz. Megadom a szót öt percben.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mai munkánk végére értünk. Az ülésnapot berekesztem. Mindenkinek jó pihenést kívánok! Holnap reggel 9 órakor folytatjuk munkánkat. (Az ülésnap 21 óra 20 perckor ért véget.) Nagy Nóra s. k.Pettkó András s. k.jegyzőjegyzőPodolák György s. k.Szűcs Lajos s. k.jegyzőjegyzőA…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat a televízió, a rádió és az internet nyilvánossága előtt. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 6. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Nagy Nóra és Pettkó András je…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Ilyen jelzést nem látok. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Karsai Péter frakcióvezető-helyettes úr, MDF. Megadom a szót.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Pásztohy András államtitkár úr kíván reagálni az elhangzottakra.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes úr, SZDSZ. Megadom a szót.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. Ilyen jelzést nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Simicskó István képviselő úr, a Fidesz frakcióvezető-helyettese Megadom a szót.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úr kíván válaszolni.
T/14627 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A Házszabály 54. § (2) bekezdéséhez kapcsolódva az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága 1995. március 1-jén - tehát abban a ciklusban, amikor a mostanihoz hasonló kormánytöbbség létezett a parlamentben - a következő általános érvényű…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/14601. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/14601/2. és 4. számokon kapták kézhez. Megadom a szót P…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottságok álláspontjának és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 5-5 perces időkeretben. Megadom a szót Gráf Józsefnek, a mezőgazdasági bizottság előadójának.
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény előadója Czerván György. Megadom a szót.
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Kapás Zsoltnak, a környezetvédelmi bizottság előadójának.
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: A környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének előadója Pap János képviselő úr. Megadom a szót.
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Tóth Sándornak, a költségvetési bizottság előadójának.
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Tóth András képviselő úrnak, aki a költségvetési bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt ismerteti.
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Karakas Jánosnak, az európai ügyek bizottsága előadójának.
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az európai ügyek bizottságában megfogalmazódott kisebbségi vélemény előadója Szabó István képviselő úr. Megadom a szót.
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 15-15 perces időkeretben. Ezek közben szokásainknak megfelelően kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Elsőként megadom a szót Gőgös Zoltán képviselő úrnak, aki az MSZP-képviselőcsoport nevébe…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom szót Czerván Györgynek, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Kis Zoltánnak, az SZDSZ-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek. (10.50)
A/14726 Vakvágások a rákkezelésben?
ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm kedves képviselőtársaimat. A kérdésre Rácz Jenő egészségügyi miniszter úr válaszol.
A/14726 Vakvágások a rákkezelésben?
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót képviselő asszonynak.
A/14726 Vakvágások a rákkezelésben?
ELNÖK: Viszontválasz illeti meg a miniszter urat.
A/14729 Mit szól Ön az újabb felsőoktatási sarchoz, a tranzakciós díjhoz?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Karsai Péter, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni az oktatási miniszternek. A miniszter úr távollétében, ha a képviselő úr elfogadja, államtitkár úr válaszol. (Karsai Péter bólint.) A képviselő úr jelzi, hogy elfogadja a válaszadó személyét. Megadom a szót.
A/14729 Mit szól Ön az újabb felsőoktatási sarchoz, a tranzakciós díjhoz?
ELNÖK: A kérdésre Arató Gergely államtitkár úr válaszol. (17.00)
A/14729 Mit szól Ön az újabb felsőoktatási sarchoz, a tranzakciós díjhoz?
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak.
A/14729 Mit szól Ön az újabb felsőoktatási sarchoz, a tranzakciós díjhoz?
ELNÖK: Viszontválasz illeti meg államtitkár urat.
K/14664 Ismét a tatai Öreg-tóról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Rátérünk a „ kérdésekö napirendi pont megtárgyalására. Tatai-Tóth András, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek: Ismét a tatai Öreg-tórólö címmel. Tatai-Tóth András képviselő urat illeti a szó.