10 296 felszólalás
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók vezérszónokainak felszólalására kerül sor, a házbizottság ajánlása alapján 20-20 perces időkeretben. Ezek között kétperces felszólalásra nem kerül sor. Elsőként megadom a szót Gyimesi József képviselő úrnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportj…
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
ELNÖK: Megadom a szót Gál Zoltán képviselő úrnak, a Szocialista Párt frakciója nevében felszólalni kívánó képviselőnek; őt követi majd Turi-Kovács Béla képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről.
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
ELNÖK: Megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt frakciója nevében felszólalni kívánó képviselőnek; őt követi majd Világosi Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés tagjait és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 18. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Juhászné Lévai Katalin és Németh Zsolt jegyzők lesznek a segítségemre. Tisztelt Ország…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselőcsoportok hozzászólásaira kerül sor, frakciónként 5 perces időkeretben. Kérem, hogy a gomb megnyomásával jelezze, aki fel kíván szólalni! (Jelzésre:) Varga István képviselő úrnak adom meg a szót, a Magyar Demokrata Fórum részéről.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Kiss Gábor képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt részéről.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Csurka István képviselő úrnak, a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Szájer József képviselő úrnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábor képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége frakcióvezetőjének.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt részéről.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, ha élni kíván ezzel a lehetőséggel. (Katona Kálmán jelzi hozzászólási szándékát.) Csak a miniszterelnök kaphat szót, úgyhogy a miniszter úr ebben a körben nem szólhat hozzá. Lehet, hogy lesz még hozzászólás ebben a témáb…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Németh Zsolt államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kuncze Gábor frakcióvezető úr, Szabad Demokraták Szövetsége. Megadom a szót.
T/331 A családok támogatásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésnapunkon számos határozathozatalra kerül sor. Több képviselő előzetesen jelezte távolmaradási szándékát. A zavartalan határozathozatal érdekében most jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem a jelenlévőket, hogy nyomják meg az "igen" gombot; azok a képviselők pedig,…
T/152 A szövetkezetekről szóló 1992.évi.I.törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992.évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: Most a képviselőcsoportok felszólalásaira kerül sor, amennyiben szólni kívánnak. Elsőként jelentkezett Barkóczy Gellért képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről.
T/152 A szövetkezetekről szóló 1992.évi.I.törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992.évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: A Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében Orosz Sándor képviselő úr kíván szólni.
T/152 A szövetkezetekről szóló 1992.évi.I.törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992.évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: A Magyar Igazság és Élet Pártja véleményét Szabó Lukács képviselő úr ismerteti.
T/152 A szövetkezetekről szóló 1992.évi.I.törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992.évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Kis Zoltán képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.
T/152 A szövetkezetekről szóló 1992.évi.I.törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992.évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy más frakció kíván-e véleményt mondani a javaslatról. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Akkor Gyimóthy Géza képviselő úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Megadom a szót.
T/152 A szövetkezetekről szóló 1992.évi.I.törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992.évi II. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e Koppáné Kertész Margit és Gyimóthy Géza képviselők T/152. számon benyújtott önálló indítványát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 91 igen…
T/267 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem a képviselőcsoportokat, valamint Kupa Mihály független képviselő urat, hogy kíván-e élni a felszólalási lehetőségével bárki is, jelzés idáig ugyanis nem érkezett. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Miután nem volt vita... (Keller László jelentkezik.) Keller László mégis? Megadom a szót…
T/267 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valamelyik frakció álláspontot kifejteni. (Senki sem jelentkezik.) Jelzés nem érkezett. Kíván-e Burány László válaszolni? (Közbeszólások: Sándor! - Burány Sándor: Igen.)Igen, megadom a szót.
T/267 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Elnézést, képviselő úr, az előbbi névtévesztésért. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést: tárgysorozatba veszi-e Burány Sándor képviselő úr T/267. számon benyújtott önálló indítványát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozato…
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most tehát az adózás rendjéről szóló törvény módosítását kezdeményező előterjesztés határozathozatala következik. Felkérem Kapronczi Mihály jegyző urat, hogy ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást vagy amelyek…
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
ELNÖK: Felkérem Szabó Erika jegyző asszonyt, hogy ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyeket az előterjesztő támogat.
T/163 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Felhívom figyelmüket, hogy ezek kizárják az ajánlás 23., 24., 32. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, sza…
T/202 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Felkérem Szabó Erika jegyző asszonyt, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyeket az előterjesztő támogat.
T/202 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Felhívom figyelmüket, hogy ezek kizárják az ajánlás 17., 18., 19., 30. és a kiegészítő ajánlás 5. és 9. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott…
T/203 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Felhívom figyelmüket, hogy ezek kizárják az ajánlás 13. és 44. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak…
T/207 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996.évi LXXXI.törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket a javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 197 igen szavazattal, 74 nem ellenében, 15 tartózko…