5 921 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 51. § (2) bekezdése alapján a kormány tagjai legfeljebb ötperces felszólalásra jogosultak. Ebben az esetben észrevétel céljából az, aki személyében érintett, továbbá a képviselőcsoport vezetője, illetőleg az ő távollétében a helyettes képvisel…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy azoknak a képviselőknek tudom megadni a szót ebben a vitában, akiket a mai napra frakcióvezető-helyettesként jelöltek. Tájékoztatom a képviselő urat, hogy Magda Sándor képviselő urat a mai napra nem jelölte az MSZP képviselőcsopo…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy a kormány nevében ki kíván felszólalni. Veres államtitkár úrnak adom meg a szót.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes úr, az MSZP-ből: Ebben az országban bárki bárhol csinálhat tavat?ö címmel. Képviselő urat illeti a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kérdezem, a kormány nevében ki kíván felszólalni. Persányi Miklós miniszter urat illeti a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gulyás József frakcióvezető-helyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, „ Miért is kellett a megfigyelési ügy?ö címmel. Önt illeti a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kérdezem, hogy a kormány nevében ki kíván felszólalni. (Nem érkezik jelzés.) A kormány nevében nem szólal fel senki. Köszönöm szépen. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Rogán Antal frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, „ Még a szocializmusban is van…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Szekeres Imre államtitkár úrnak.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2004. évi (Folyamatos közbeszólások. - Csenget.) Soron következik a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/5601. számon, a bizottságok együttes ajánlását T/5601/1792…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket arra, hogy a részletes vitában elsőként a képviselőcsoportok összefoglalójának ismertetésére kerül sor, a vezérszónoki rend szerint 15-15 perces időkeretben, közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Megnyitom tehát a részletes vit…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Varga Mihály képviselő úrnak, aki a Fidesz képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Önt illeti a szószék. (9.00)
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábornak, az SZDSZ képviselőcsoport vezetőjének, aki a képviselőcsoport álláspontját ismerteti. Önt illeti a szó.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, aki a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának az álláspontját ismerteti. Önt illeti a szó.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt az egyes képviselői felszólalásokra sor kerülne, bejelentem, hogy 56 képviselőtársunk jelezte felszólalási szándékát, a 17. sorszámig az ellenzék és a kormánypártok felváltott sorrendjében tudunk szót adni, 18-tól az 56. felszólalóig kizáról…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra kért lehetőséget Ékes József képviselő úr.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Veres János államtitkár urat illeti a szó.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra Ékes József képviselő urat illeti a szó.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Kérném szépen, vegyék figyelembe, hogy 56 felszólaló jelezte előzetesen írásban felszólalási szándékát. A képviselők felszólalásának tervezhetősége érdekében tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy ne egymás kétperces felszólalásaira reagáljanak, hanem a vezérsz…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra Szabó Zoltán képviselő urat illeti a szó.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Írásban előre jelentkezett felszólalásra Steinerné Vasvári Éva, a Fidesz képviselőcsoportjából. A képviselő asszonyt illeti a szó.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra kért lehetőséget Kovács Tibor képviselő úr, az MSZP-ből.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Steinerné Vasvári Éva képviselő asszonynak, az ülés vezetését pedig Wekler Ferenc alelnök úrnak. Jó munkát kívánok önöknek! (Szórványos taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, majd Tatai-Tóth András képviselő úrnak.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Tatai-Tóth András képviselő urat illeti a szó.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Göndör István képviselő úrnak.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra kért lehetõséget Katona Béla képviselõ úr. Önt illeti a szó.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Veres János államtitkár úrnak.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! További felszólaló nincsen. A képviselőcsoportok az időkeretüket felhasználták, akinek még néhány másodperce van, ugye nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. (Jelzésre:) Köszönöm szépen. Zárszónak tekintem az államtitkár úr által elmondottakat. (Dr. Veres János: Kérem…
T/5483 A regisztrációs adóról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a költségvetési bizottság állásfoglalásának és megfogalmazódott kisebbségi véleményének ismertetésére kerül sor, öt-ötperces időkeretben. Először megadom a szót Tóth Sándornak, a költségvetési bizottság előadójának.