5 921 felszólalás
K/4262 Mit jelentett az Orbán kormány idején a fokozott ügyészi felügyelet?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Áttérünk a kérdések megtárgyalására. Tóth Károly, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: Mit jelentett az Orbán-kormány idején a fokozott ügyészi felügyelet?ö címmel. Tóth Károly képviselő urat illeti a szó.
K/4262 Mit jelentett az Orbán kormány idején a fokozott ügyészi felügyelet?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre Lamperth Mónika miniszter asszony válaszol.
K/3999 Már megvalósítottuk az állatok élőhelyének, életkörülményének szabványos követelményeit, mikor kerül sor az emberi lakókörnyezetre?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Balsay István, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek: Már megvalósítottuk az állatok élőhelyének, életkörülményének szabványos körülményeit, mikor kerül sor az emberi lakókörnyezetre?ö címmel. Balsay István képviselő ur…
K/3999 Már megvalósítottuk az állatok élőhelyének, életkörülményének szabványos követelményeit, mikor kerül sor az emberi lakókörnyezetre?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter válaszol.
K/4208 Marad-e a díszkút?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérem képviselőtársaimat és a kormány képviselőit az idő betartására. Tisztelt Országgyűlés! Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti kulturális örökség miniszterének: Marad-e a díszkút?ö címmel. Csapody Miklós képviselő urat ill…
K/4208 Marad-e a díszkút?
ELNÖK: Köszönöm. A kérdésre Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere válaszol.
K/4191 Meddig tart az önkormányzatok vesszőfutása?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Világosi Gábor képviselő úr, az SZDSZ képviselője, a mai ülésnapon nem kívánja kérdését feltenni. Tisztelt Képviselőtársaim! Karakó László, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: Meddig tart az önkormányzatok vesszőfutása?ö címmel.…
K/4191 Meddig tart az önkormányzatok vesszőfutása?
ELNÖK: A kérdésre Pál Tibor államtitkár úr válaszol. Önt illeti a szó.
K/4241 Tartja-e magát elődje ígéretéhez és támogatja-e a kormány a Szombathelyi Sportcsarnok felépítését?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Gyimesi József, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a gyermek-, ifjúsági és sportminiszternek: Tartja-e magát elődje ígéretéhez, és támogatja-e a kormány a szombathelyi sportcsarnok felépítését?ö címmel. Gyimesi József képvis…
K/4241 Tartja-e magát elődje ígéretéhez és támogatja-e a kormány a Szombathelyi Sportcsarnok felépítését?
ELNÖK: Köszönöm. A kérdésre Gyurcsány Ferenc miniszter úr válaszol. Önt illeti a szó.
K/4248 Mennyi ma egy miniszter ára?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Balla György, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek: Mennyi ma egy miniszter ára?ö címmel. Balla György képviselő urat illeti a szó.
K/4248 Mennyi ma egy miniszter ára?
ELNÖK: A kérdésre Csillag István miniszter úr válaszol.
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy az interpellációk és a kérdések időszakának végére értünk. Tájékoztatom képviselőtársaimat arról, hogy ügyrendi kérdésben kért szót Göndör István képviselő úr, az MSZP képviselőcsoportjából. Önt illeti a szó.
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Egy későbbiekben egyeztetett időpontban megtesszük ezt a javaslatot egy holnapi szavazással összefüggő kérdésben, továbbítom az ön javaslatát a Ház elnökének, aki majd gondoskodik a házbizottság összehívásáról kellő mérlegelés után. Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtá…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, foglalják el a helyüket, folytatjuk tovább a munkánkat. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló T/2702. számú törvényjavaslat zárószavazásáról az Országgyűlés név szerint…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a törvényjavaslat határozathozatalát a főtitkárságon üzemeltetett számítógépes szoftver nyomon követi, támogatja, ezért a költségvetési javaslatokhoz hasonlóan a tájékoztató kiadását megtettük, és a képviselők T/3591/503. számon kapták…
T/4144 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról (státus)
DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök úr! Kedves Képviselőtársaim! Az általános vita legfontosabb kérdései azok az általános szabályozási kérdések, amelyek arról szólnak, hogy mi egy törvénynek az előzménye, mi a törvény szükségessége, jogrendbe illeszthető-e, alkotmán…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat, és köszöntök mindenkit, aki a rádión és a televízión keresztül figyelemmel kíséri mai napi munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 33. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Világosi Gábor és…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak. (8.30)
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor, húsz-húsz perces időkeretben. Megadom a szót Toller László képviselő úrnak, aki az MSZP képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. A képviselő urat illeti a szó.
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Bóka István képviselő úrnak, aki a Fidesz képviselőcsoportja nevében kívánja vezérszónoki felszólalását elmondani. Képviselő urat illeti a szó.
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Gulyás Józsefnek, aki az SZDSZ képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Képviselő urat illeti a szó.
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Gémesi György képviselő úrnak, aki a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni.
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, az írásban történt előzetes bejelentkezéseknek megfelelően. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy írásban előre 19-en jelezték felszólalási szándékukat. Megadom a szót Gy. Németh Erzsébet képviselő…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenkinek lehetősége lesz a vitában elmondani nyomógomb jelzésével a véleményét. Kérem szépen végighallgatni az előadó felszólalót. Köszönöm.
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Kétperces felszólalásra kértek lehetőséget: Babák Mihály, Wekler Ferenc, Sisák Imre, Nagy Gábor és Gémesi György képviselő urak. Ebben a sorrendben adom meg a szót, először Babák Mihály képviselő úrnak a Fidesz képviselőcsoportjából.
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Wekler Ferenc képviselő úrnak a Szabad Demokraták Szövetségéből.
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Sisák Imre képviselő úrnak a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából.
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Nagy Gábor Tamás képviselő úrnak a Fidesz képviselőcsoportjából.
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Gémesi György képviselő úrnak a Magyar Demokrata Fórumból.