525 felszólalás
T/3019 Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról
GYÜRE CSABA, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen megfogalmazódott kisebbségi vélemény is, hiszen 10 tartózkodás született ebben az ügyben. Miért is született ez a 10 tartózkodá…
T/3019 Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kisebbségi vélemény megfogalmazásánál már sok mindent elmondtam, de azért az alapvető dolgokba, a részletekbe nem mentünk bele. Mégpedig, hogy mik azok a részlet…
T/3019 Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A törvényjavaslat alapvetően jó célokat szolgál, mondta Répássy Róbert államtitkár úr, sőt szó szerint azt mondta, hogy a törvényjavaslat jó és helyes célokat szolgál. Valóban, ha azt…
T/2413 A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én Vágó Sebestyén képviselőtársamhoz szeretnék csatlakozni, az ő felszólalásához, illetve azt egy picit továbbgondolni. Ő már beszélt arról, hogy ezek a Magyarországra is bejövő multinacionális áru…
T/3019 Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr beszédében megfogalmazta, hogy mi a célja ennek a jogszabálynak. Természetesen a legfontosabb feladata, amit ő is elmondott, a közszférába vetett biza…
B/64 Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről B/75 Az ügyészség 2010. évi tevékenységéről B/83 Az ügyészség 2011. évi tevékenységéről B/92 Az ügyészség 2012. évi tevékenységéről B/145 Az ügyészség 2013. évi tevékenységéről H/2210 Az ügyészség 2009. évi tevé
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit eltérve az eddigi hozzászólásoktól, az Alaptörvénnyel kezdeném, annak is a 29. cikkével, amely kimondja, hogy „az ügyészség az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítőj…
B/1305 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. évi beszámolója H/1810 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. évi beszámolója elfogadásáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést, hogy későn nyomtam a gombot, csak azt hittem, még van más hozzászóló is, és csak akkor nyomtam meg, amikor elnök úr ezt jelezte. Néhány gondolatot azért én is szeretnék kifejteni Handó Tünde elnök asszony beszámolójához. Hallgattu…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is az igazságügyi fejezet egyes részeihez szeretnék hozzászólni jelen felszólalásommal. Demokratikus alapelv Magyarországon ? és nemcsak Magyarországon, hanem a felvilágosodás óta minden…
T/1427 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy érdekes törvényjavaslat fekszik előttünk, és ezt már tárgyaltuk itt az általános vitában is. Az érdekessége ennek az, hogy látszólag azok az elvek, amelyeket meg akar valósítani, szép el…
T/1561 A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom már az általános vitában is kifejtette ezzel kapcsolatosan az álláspontját, amelyben is elmondtuk, hogy itt egy jogharmonizációs jogszabályról van szó, az u…
T/1507 A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Itt egy olyan jogszabályról van szó ? ezt már az általános vitában is tisztáztuk, illetve többször is említettük ?, amelynek módosítása a jogharmonizáció miatt szükséges. A Jobbik…
T/1561 A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Legutóbb egy héttel ezelőtt tárgyaltunk egy hasonló változást, amikor is a jogharmonizációra hivatkozva, európai uniós irányelvek, illetve tanácsi dönt…
T/1328 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a gyermekek és kiszolgáltatottak fokozottabb védelme érdekében szükséges módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Sor kerül a büntető törvénykönyv ismételt módosítására, amit általában a Jobbik Magyarországért Mozgalom, amikor szigorításról van szó, amikor arról van szó, hogy a rend növekedjen, a közbiztonság, a…
T/1427 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Amint láthatjuk, ebben a törvénymódosító javaslatban két nagyon súlyos probléma keveredik, két olyan súlyos probléma, amely már hosszú évek óta itt hever az Országgyűlés…
T/1507 A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Számtalanszor elmondtuk már itt a parlamentben 2010 óta, mióta a Jobbik Magyarországért Mozgalom is részt vesz, hogy a Jobbik a rend pártja. A rend pár…
T/263 Egyes törvényeknek a kormányzati szerkezetalakítással összefüggő módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan jogszabályhoz érkeztünk, amely elméletileg egy technikai jogszabály lenne, amelyet elénk terjesztenének és aztán szépen meg is szavaznánk. Ha megnézzük…
T/13218 A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Elsősorban azért nem támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, mert hiányzik a valós társadalmi igény. Tehát van-e a jogi szabályozásra társadalmi igény? Szerintünk nincsen. Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam részlete…
H/13158 A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés, Képviselőtársaim! Csatlakozva Hegedűs Lorántné szavaihoz, körülbelül ott folytatnám, ahol ő abbahagyta, hiszen sok szó esett már a mai napirend tárgyalása során a magyarországi németek elhurcolásáról, de van egy terül…
T/13218 A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, egy teljesen új jogintézmény került itt most az asztalunkra, amely legalábbis a magyar jogrendszerből eddig hiányzott. Kérdés, hogy hiányzott-e, és szükségünk van-e erre vagy nincs.…
T/13096 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Nagyon fontos kérdéseket feszegetett éppen Gaudi-Nagy képviselőtársam, illetve Staudt Gábor képviselőtársam is. Rettenetesen fontosnak tartom, hogy a büntetés végrehajtása idején, a szabadságmegvonás…
T/13096 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kihasználom az alkalmat, hogy parancsnok úr is itt van körünkben. Én ígéretet is tettem a bv. dolgozóknak, a tiszalökieknek azzal kapcsolatban, hogy szót emelek bizonyos anomáliák miatt, ami őket meglehetősen sérti a büntetés-végrehajtásban…
T/12833 Az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sorozatban jönnek be a törvények az új polgári törvénykönyv megszületésével kapcsolatosan. Ezek életbe léptetésével, illetve az ezzel kapcsolatos módosításokkal nyilván a parlamentnek rendkívül sok…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elképesztő volt hallgatni Bokros Lajos szavait. Nagyon örülök annak, hogy a Szocialista Párt adta át ezt a két percet, amit átadott. Nagyjából látszott az, hogy kik tartoznak össze ezen a téren. (Dr. Józsa István: Ige…
T/12617 Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Alelnök Úr! A Jobbik Magyarországért Mozgalom már számtalanszor kifejtette, hogy támogatunk minden olyan új törvényjavaslatot, kezdeményezést, amely a közrend, közbiztonság, vagyonvédelem területén további sz…
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 5. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Staudt Gábor képviselőtársammal együtt adtuk be ehhez az ajánlási ponthoz a módosítást, amely kicsit hasonló az előttem felszólaló által elmondo…
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úrnak válaszolnék, hogy itt egységesen megjelölve az ellenzéknek mondja azt, hogy mi a cégek, társaságok felelősségét akarjuk csökkenteni. Egyik javaslat sem erről szól, államtitkár úr. Nem erről szól! Mi nem mondtuk azt, hogy 5…
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csatlakozni szeretnék Staudt Gábor szavaihoz a 8. ajánlási ponttal kapcsolatban, és az alkotmányügyi bizottságban elhangzott vitára is részben válaszolva, amire ott már nem volt lehetőségünk válaszolni: a cégbíróság a céget a határidőn belü…
T/11934 A politikusi álláshalmozás felszámolása érdekében a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom, mióta itt van a parlamentben, folyamatosan azért küzd, hogy a politikusi álláshalmozás Magyarországon megszűnjön, hogy ne töltsenek be több tiszts…
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről T/12095 Egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról T/12096 A gondnokoltak és az előzetes jognyilatko
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Először Schiffer András vezérszónoki felszólalásában tett egyik észrevételére szeretnék reagálni. A gondnokság alá helyezéssel kapcsolatosan említette, hogy örül annak, hogy tízévenként a gondnokságo…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Én is a 4. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Azt hiszem, a magyar jogállamiságnak egy nagyon fontos lépése volt az, amikor 1987-ben az Alkotmánybíróság jogelődje felépítésre…