756 felszólalás
H/484 Az országos politika rendszerváltást követő meghatározó szereplői állambiztonsági múltjának vizsgálatáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP a teljes átláthatóság és nyilvánosság álláspontján van ebben a kérdésben (Novák Előd: Ellenzékben!), mi több ilyen kezdeményezést meg is szavaztunk, ezt is támogatni fogjuk természetesen. A kormány jelenlegi…
T/485 Az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonságának hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Előrebocsátom, ennek a törvényjavaslatnak a tárgysorozatba vételét is támogatni fogjuk, azzal együtt, hogy maga a törvényjavaslat megfogalmazása, azt gondoljuk, hogy mind jogilag, mind tartalmilag kifejezette…
Napirend előtti felszólalások
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A strucc és a beton ? a múlt héten ezzel a címmel mondott napirend előtti felszólalást Lukács Zoltán képviselőtársam. Arra próbálta felhívni az önök figyelmét, hogy ha önök az internetadó és a kormányukat ért korrupciós vádak tekintetében…
T/1707 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslattal összefüggésben három szempontot szeretnék tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlani, amiket később majd részletesen is kifejtek. Az első: mi már…
T/1705 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az internetadó bevezetésével az Orbán-kormány a jövőt, a szabadságot és a tudást adóztatná meg, mivel az Orbán-kormány a tudáshoz, a szabadság élményéhez, az információhoz való hozzáférést akarja korlátozni. Ma az egyedüli alternatív véle…
Napirend előtti felszólalások
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban rengeteg érdekes, szinte sci-fibe illő dolog történt napjainkban. A minap például intergalaktikus találkozóra került sor, megtudhattuk, hogy a birodalmunk erősebb és sikeresebb, mint valaha. A nagyúr beszéde alatt szinte a szemünk…
I/1518 Mikor vezetik be az új rendészeti életpályamodellt?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 2010 tavaszán Orbán Viktor kormányprogramjában jó fizetséget és olyan karrierpályát ígért a rendőröknek, idézem: amelybe a kiszámítható és biztos jövedelemmel járó előmenetel vagy a lakáshelyzet megoldása egyformán…
I/1518 Mikor vezetik be az új rendészeti életpályamodellt?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, tényleg nem értem, hogy ez most mi volt. Két konkrét számot tudott itt elmondani, ez a 2002 meg a 2004; ez legalább szám volt, ez tény és való. A következő kérdéseket tettem föl. Mikor fogják bevezetni az új életpályamodel…
T/1143 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mindenképpen előremutató a mai vita és jövőbemutató, hiszen talán a nézők is láthatják, hogy jelenleg éppen legalább kétharmados vagy azt meghaladó MSZP-s többség van az Országgyűlésben, és reméljük, hogy ez a jövőben is így…
T/465 A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy kezdeményezéssel szeretnék élni. Tekintettel arra, hogy valóban egy nagyon fontos törvényt tárgyal ma a parlament, természetesen, szokás szerint nagyon furcsa menetrendben, de az még érdekesebb, hogy a kormánypárti frakciók köz…
T/464 Egyes törvényeknek a belügyminiszter feladat- és hatáskörével összefüggő módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt érdeklődő Választópolgárok! Ez a törvény tartalmában, formájában és ennek tárgyalásában, amit ma itt önök előadnak, vicc, bohózat, megszégyenítése a magyar parlamentnek (Moraj…
I/334 Csak kampányfogás volt a vagyonőröknek tett ígéret?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tavaly októberben interpellációban hívtam föl a Belügyminisztérium és a közvélemény figyelmét a vagyonőrök foglalkoztatásának tarthatatlan körülményeire. Rámutattam arra, hogy a piacon jellemző átlag…
I/334 Csak kampányfogás volt a vagyonőröknek tett ígéret?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Szerintem kezd egy kicsit kínos és szánalmas lenni, hogy miután engem kioktat, megerősíti azt, amit én feltettem a kérdésemben, és nem válaszol egyetlenegy kérdésemre sem. Igen, én is elmondtam, hogy elfogadták a törvényt, pontosan tudom, m…
A/359 A Nemzet Nagy Telefonlopási Ügyéről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Üdvözlöm az arénában államtitkár urat; szerintem ő sem gondolta régebben, hogy ez elő fog vele fordulni. Nyugodjon meg, államtitkár úr, nem a saját ügyemben fogom kérdezni, hiszen kit is érdekelne Magyarországon, hogy egy C típusú nemzetbiztonsá…
A/359 A Nemzet Nagy Telefonlopási Ügyéről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor mondok egy ilyen ügyet, államtitkár úr. Az ároktői banda ügye, ahol két és fél éven keresztül azért nem tudott a bíróság döntést hozni, mert a DNS-t nem tudta megvizsgálni a szakértői intézet pénzhiány miatt. Egy vagy pár DNS-mintát! (12.0…
T/263 Egyes törvényeknek a kormányzati szerkezetalakítással összefüggő módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt ellenzéki Többség! Olyan törvényről beszélünk itt a parlament színe előtt, amelyik gyakorlatilag konkrétan meg fogja határozni a következő négy évben, hogy a kormány szerkezete ho…
Napirend előtti felszólalások
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Budapest közel 150 éve lett az ország egységes, fejlődésnek induló, virágzó fővárosa. A három különböző város egyesülésének jelképe a Margitszigeten álló szoborkompozíció, amelyen a három egybefonódó nyaláb magasra törő lá…
T/106 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Lázár úr megtiszteli a véleményünket, mondta az expozéjában. Ennek örülünk, és nagyon remélem, hogy akkor is így lesz ez, ha az én, a mi véleményünk nem fog egyezni az…
T/106 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Rubovszky Úr! Tudja, nagyon-nagyon rossz irányt vesz szerintünk meg az, ha egy kétharmados többségi kormánypárti képviselő képtelen elviselni az ellenzék véleményét. Nem személyeskedtem, képviselő úr, elmondtam a véleményünket arról, am…
Napirend előtti felszólalások
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Először is engedje meg, hogy gratuláljak önnek, el kell ismerni, van valós teljesítmény ön mögött a mai nap, hiszen 25 percen keresztül rezzenéstelen arccal elmondani ezt a beszédet, azt gondolom, kifeje…
T/13096 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat olyan, mintha nem is az Orbán-kormány nyújtotta volna be, és ez talán a legjelentősebb érdeme, ezt vehetik nyugodtan dicséretnek is. Ugyanis szellemiségében, filozófiájában…
T/13057 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor az első kétpercesbe belefogva, először is államtitkár úrnak szeretném mondani, hogy már hogy ne lenne jelentősége az elszólásának, államtitkár úr, hiszen, ha egy kormány által megírt és előterjesztett javaslatról lenne szó, akkor minimum,…
T/13057 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úrnak is, illetve a mélyen tisztelt előterjesztőnek is mondanám, az, ahol most tartunk - még egyszer mondom -, az a tavaszi törvénymódosításoknak a következménye. Mi akkor módosító javaslatot adtunk be, amelynek az indoklásában szó s…
T/13057 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Folytatva az előzőt, hadd olvassam föl az idén májusban írt javaslatunk indoklását: "Félő, hogy a befogadóállomások, közösségi szállások igénybevételének korlátozása mögött nem integrációs szempontok, hanem pusztán költségvetési megfontolás áll. Nem lá…
T/13057 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, nem fogok többet szólni, de megpróbálom összefoglalni, vagy valamilyen válaszra rászorítani önt vagy az előterjesztőt ezekben a kérdésekben. Például abban, hogy felmérték-e, mennyi terhet fog róni a hajléktalanellátó rendszerre e…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A 644., 645., 646. ajánlási számokhoz szeretnék hozzászólni. Természetesen nálunk is van Tolna megyében néhány - nem is kevés - olyan módosító javaslat, ami a 2009-es, fideszes képviselők által benyújtott javaslatok meg nem valósításával szembes…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen. A bajai videóüggyel kapcsolatos mai hozzászólással kapcsolatban az alábbiakat szeretném itt elmondani a Ház előtt is. Ebben az ügyben az egyetlen olyan módon jártam el, ahogy ez tőlem a hatályos törvények szerint elvárható és tisztességes volt. Az MSZP-he…
A/12808 Két ügy - két kérdés
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Úr! A múlt héten két olyan ügy is volt és két olyan erős mondat, amellyel kapcsolatban szeretném kérni a Legfőbb Ügyészség hivatalos álláspontját is. Az egyik a Hunvald-Weinek-ügy, ahol a V…
A/12808 Két ügy - két kérdés
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Úr! Nem velem vitatkozik, egyik mondatot se én tettem, én csak idéztem. Idéztem a bíróságtól, amelyik most már másodszorra mondja azt ki, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség munkáját nem jól végzi. A politikai mo…
A/12714 Levél Hoffmann Rózsához
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Ön nemrégiben levelet írt minden ötödikes és nyolcadikos nebulónak. Engedje meg, hogy válaszul felolvassak egy levelet, amelyet akár egy ötödikes kisgyerek is írhatott volna. "Kedves Hoffmann Rózsa Néni! A ne…