7 723 felszólalás
T/16366 A játékosügynöki tevékenység szabályozásával összefüggésben a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hajdu László képviselő úr, a DK képviselője jön. Tessék!
T/16367 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról
ELNÖK : Köszönöm szépen. Jó napot kívánok! Mesterházy Attila képviselő úr, az MSZP képviselőjének felszólalásával folytatjuk a munkát. Parancsoljon!
T/16367 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most az a helyzet, hogy Orbán államtitkár úrhoz kell fordulnom, tudniillik, én látom azt, amit ön nem láthat, hogy más nem jelentkezett, ön viszont igen a kormány nevében. Ámde előterjesztőként zárszót is mondhat. Azt szeretném kérdezni, hogy két…
T/16369 Egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának er…
T/16369 Egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként a Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka, Bajkai István mondhatja el véleményét. Parancsoljon!
T/16369 Egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kálló Gergely képviselő úr, a Jobbik vezérszónoka következik. Parancsoljon!
T/16369 Egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a KDNP vezérszónoka következik, Vejkey Imre képviselő úr. Parancsoljon!
T/16369 Egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Folytatjuk: a Demokratikus Koalíció vezérszónoka Varju László képviselő úr. Parancsoljon!
T/16369 Egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kétperces felszólalásra nem jelentkezett senki. Most további képviselői felszólalás következik: Tordai Bence képviselő úr, Párbeszéd. Parancsoljon, képviselő úr!
T/16369 Egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván‑e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. Minthogy további felszólalásra nem jelentkezett senki, az általános vitát lezárom. Megadom a szót államtitkár úrnak, Orbán Balázs államt…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Nem véleményként, hanem tényként szögezem le, hogy a vita lényegesen rövidebb azáltal, hogy elnökölök és nem a képviselői helyemen ülök (Dr. Orbán Balázs: Akartam én is megjegyezni.), és ezt így aztán nem tehetem meg. Azt viszont tájékoztatásul közlöm, tisztel…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbik képviselője, Steinmetz Ádám képviselő úr következik: „Miért és kinek adták el a balatonberényi gyermeküdülőt?” címmel. Képviselő úr, parancsoljon!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelettel köszöntöm Aradszki András képviselő urat, örülök, hogy itt van. Napirend utáni felszólalását „Aktuális ügyek ‑ Mi van az érdi költségvetéssel?” címmel mondhatja el. Parancsoljon!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kálló Gergely képviselő úr, a Jobbik képviselője mondja el most napirend utáni felszólalását. „Ezt már nem!” ‑ ez a címe. Parancsoljon, képviselő úr!
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Tájékoztatom önöket, hogy a tavaszi ülésszak következő ülésére várhatóan 2021. június 7-én kerül sor. Megköszönöm munkájukat, az ülést bezárom. Mindenkinek jó estét, jó éjszakát kívánok!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK : Jó napot kívánok! Üdvözlöm önöket. Azzal folytatjuk munkánkat, hogy Csárdi Antal képviselő úr folytatja az LMP vezérszónoklatát. Parancsoljon, képviselő úr!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Most a Párbeszéd képviselőcsoportjának vezérszónoka, Tordai Bence képviselő úr következik. Parancsoljon!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt az első független, jelentkező képviselőnek, Szél Bernadett képviselő asszonynak meg tudnám adni a szót, jelzem, hogy a kormány nevében Schanda Tamás államtitkár úr kért szót, így a házszabály értelmében neki kell megadnom. Parancsoljon!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Államtitkár úr felszólalása után, ahogy ezt a korábbiakban elmondtam, az elsőként jelentkezett független képviselő szólhat, ez pedig nem más, mint Szél Bernadett képviselő asszony. Parancsoljon!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy most kétperces kör következik. Hárman is jelentkeztek…, nem, négyen ‑ ne így folytassuk, mert akkor az nagyon hosszú lesz! (Derültség az ellenzék soraiban.) ‑, így aztán most a sorban elsőként Varga-Damm Andrea független képviselő asszony szólh…
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Molnár Gyula képviselő úr, MSZP, két percben.
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Pósán László képviselő úr, Fidesz, két percben!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr, LMP!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Szilágyi György képviselő úr, Jobbik, két percben!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most visszatérünk az előre bejelentett felszólalók felszólalásaihoz. Ezek sorában elsőként megadom a szót Mátrai Márta képviselő asszonynak, Fidesz, az Országgyűlés háznagyának. Parancsoljon!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most a Jobbik képviselője, Szilágyi György képviselő úr szólhat. Parancsoljon!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Demeter Márta képviselő asszony, az LMP képviselője szólhat. Tessék!
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most kétperces felszólalásokra van lehetőség. Csárdi Antal képviselő úr, LMP, mondhatja el véleményét.
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Pósán László képviselő úr, Fidesz.
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
ELNÖK: Most visszatérünk a normál szót kérő képviselők felszólalásához: Szabó Szabolcs képviselő úr, független képviselő szólhat. Parancsoljon!