820 felszólalás
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Farkas Imre képviselő úr azt mondja Font Sándor képviselő úrnak, aki most kiment, hogy finnyás módon beszél a témáról. Font Sándor képviselő úrtól én sokat tanultam az agrárium dolgában, pedig én ebben nőttem fel. Ő valóban sok mindenhez jól ért. A…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kell szólnom, mert Pásztohy képviselő úr olyan módon utalt 1945-47-re, ami pontatlan, és nem jó az agrárjövőnek az átgondolására. 1945-47-ben, igen tisztelt képviselő úr, Magyarországon földreform volt. A nagybirtokok a parasztság kezébe kerü…
T/1857 Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök úr! Köszönöm. Tisztelt Ház! Én is egy képviselő vagyok, és szavazni fogok ebben az ügyben, mert ez a hivatásom. Most azt hallom ennek a törvényjavaslatnak a vitája során, hogy az ügyvédi kamarák ebben egyetértenek, az ügyvédek ebben meg abban egyetértenek, és különb…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Olyan oldalról szeretnék hozzájárulni a napirenden lévő témához, ami, biztos vagyok benne, hogy mindenki számára vonzó. Nevezetesen, tisztelt Ház: mibe kerül, mik a költségek? Tehát azt a bizonyos absztrakt vagy kézzelfogható egységnyi honvédelmet…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örülök, hogy Göndör István képviselő úr megértette mondanivalóm elejét, amikor fölvetettem a pénzt, a forrást, a költségvetési vonzatát. Sajnálom viszont, hogy félre tetszett érteni, hogy mire is szándékoztam utalni, illetve azt tetszett belőle kio…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság valóban megtárgyalta a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló T/1552. számú törvényjavaslatot, amit a kormány elénk terjesztett. Ahogy már hall…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja alaposan tanulmányozta, értékelte, mérlegelte a pénzmosásról szóló törvényjavaslatot, szakértők és gazdaságpolitikusok tudományát összerakva a vélemény alakult és alakulób…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Braun Márton képviselő úr szavaihoz csatlakozom, aki azt mondta, hogy "a törvényhozónak vállalni kell". Aláhúzom: vállalni kell. Néha olyan törvényt hozunk a köz érdekében, a stabilitás, a kiszámíthatóság, a biztonság érdekében, amit lehet, hogy eg…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban a kisebbség, az ellenzéki képviselők nem támogatták: volt amikor tartózkodtunk, volt talán ellenszavazat is. Ami itt elhangzott, azt nem tartom olyan felhős jelenségnek, mint ahogy hallgathatja valaki, aki figyel ránk távolról. Hogy az Orsz…
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hozzászólásomat az előttünk lévő törvényjavaslat 12., 14. és 15. pontjaihoz fűzném. Amit hallottunk már képviselőtársaimtól e tekintetben, valóban üdvös, szorosan a témához szól. Mégis szeretném valamire felhívni a figyelmünket, az Országgyűlés f…
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő javaslat azon pontjaihoz kívánok megjegyzést fűzni, amelyek a felügyeletről szólnak - több pont is ezt célozza meg, egyebek között Szabó Lajos, Gőgös Zoltán, dr. Bőhm András képviselő urak javaslata, és ismételten mások is, úgy min…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk levő, géntechnológiáról szóló törvényjavaslat preambulumához és néhány pontjához szólok hozzá, nevezetesen a 3-4., pontokhoz, amelyeket Pap János képviselő úr érintett, továbbá ahhoz, amelyet Illés Zoltán képviselő úr terjesztett be. Ne…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pap János képviselő úrnak szeretném az Országgyűlés fórumán ajánlani, hogy a természettudományok doktorának meg a közgazdaság-tudományok doktorának, van nekünk, úgy látom, kicserélnivalónk e tekintetben. Ugyanis az a példa, amit a mag nélküli szőlő…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): A géntechnológiai módosításokról szóló törvény van az asztalunkon, ennek kapcsán gyakorlati példát voltam bátor idehozni. Egyetlen mondattal Ékes képviselő úrnak válaszolnám azt, hogy én kevésbé félek azt a küszöböt átlépni, hiszen a mazsolaszőlő termelői már átlépték biz…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hozzászólásomat a 38., 39. és 40. pontokhoz fűzném, amelyekben dr. Orosz Sándor képviselő úr és dr. Pap János képviselő úr foglalkozik a témával, hogy a géntechnológiai módosítás során... Most nem idézem az egész mondatot, de lényegében az, amit Pa…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kérem, gondolja meg a tisztelt Ház, és az elnök urat kérem, hogy induljon el egy olyan gondolkodás az ügyrendi bizottságban, vagy aki ebben illetékes, hogy ne az legyen, ne halljuk ezt gyakran, amit ma hallottunk, hogy az Országgyűlés plénuma ne le…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem szeretnék bárkivel is vitatkozni. Engedtessék meg, hogy néhány információt megosszak, mint ahogyan megosztották velem képviselőtársaim is az információkat. Talán az egyik az, hogy a polgári kormány igen szigorú, Európa legszigorúbb il…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm. Tisztelt Ház! Úgy elejét venni a drogfogyasztásnak, hogy jótékonyan, jó szándékkal több pénzt fordítunk rá, az milyen megoldás? Minden hajlamos mellé egy rendőrt fogadunk, és állandóan, 24 órán át ott lesz mellette? A társadalom úgy szervezi magát, hog…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm... Keresem, ugyanis a különböző változatok során új számozások vannak, de megtalálom...
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm. Tisztelt Ház! Ez a módosító javaslat, amelyik a Nemzeti Bankkal és annak a szerepével foglalkozik, hogy mit is tesz a Nemzeti Bank, azt hiszem, megérdemel még egy kör gondolkozást. Az eredeti szöveg és aminek a módosítására történik itt javaslat Salamo…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az én módosítóm, amely a 26. sorszám alatt jelenik meg, arra irányult, amiről Salamon László képviselő úr már ékesen érvelt, hogy a kormány és az Országgyűlés viszonya hogyan is van. Az a szöveg, amely a kormánytól hozzánk érkezett, az bizony vagy…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm. Tisztelt Ház! Mondom, hogy akkor valósulnak meg dolgok, ha annak eljön az ideje - egyfajta bölcsesség, nemde? Ezt azért mondom, mert éveken át, az elmúlt 3-4 esztendő során ismételten olyan helyzetbe kerültem, amikor a magyar állampolgárok, akik az ors…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Része voltam 1946-ban itt a Nemzetgyűlésnek, amikor mi alkottunk egy alkotmányt. Olyan Nemzetgyűlés, amely alkotmányozó nemzetgyűlésként lett megválasztva a magyar nép által - 92 százaléka a szavazásra jogosultaknak elment szavazni -, és nemzetgyűl…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Olyan jó, hogy a minimálbérről beszélünk, ugyanis téves fogalmak keringenek, csuda, hogy még mindig téves fogalmak keringenek. Bánki képviselő úr igen jól mutatott rá néhány laza fogalomra. Azt gondolni és azt kimondani, hogy a minimálbér ártott a…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fodor Gábor képviselő úr fontos dologra hívta fel figyelmünket, nevezetesen, hogy statisztikai adatok használhatók-e vagy nem, mire igen és mire nem; jelen esetben az egyházak támogatására vagy azzal kapcsolatos tennivalókra. Képviselő Úr! Ahogy mo…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor arról vitázunk, hogy a történelmi egyházak és más egyházak hogyan - statisztikai adatok vagy más megoldás szerint - kapják a költségvetésből a támogatást, akkor remélem, hogy ez a vita nem tereli el a figyelmünket - a miénket és azokét, akik…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Európai Unióba igyekvő Magyar Köztársaság alkotmányának módosítására szükség van. Most, amikor az ország népének és törvényhozóinak számottevő többsége kész végigjárni az EU-konform alkotmánymódosítás útját, óvakodni kell azoktól a buk…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Parragh képviselő úr és Pap képviselő úr megjegyzéseihez csatlakozom, kiegészítem az ő megjegyzéseiket. Azért látszik ez hiányosnak, képviselő urak, tisztelt Ház, mert adatok nincsenek ott, amik ott lehetnének. (17.00) Lehet hogy most azt tetszik m…
V/910 Merre tart Magyarország?
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csupán néhány mondatot Szalay Gábor képviselő úr, államtitkár úr felszólalásához. Olyat is mondott a képviselő úr, hogy a nemzetközi beruházások tendenciája nem lassult le, és olyan számot idézett tételének bizonyítására, amely kiragadott a nagy ké…
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Érdemes vitatni azt - ahogy eddig hallottuk -, hogy az egyszerűsített vállalkozási adó témája fontos-e vagy sem. Mégis javasolom, hogy tekintsük fontosnak, mégpedig azért, mert a nagyvilág, a makrovilág is részletekből áll, mint ah…