858 felszólalás
I/1229 Mikor cselekszik, és pontosan milyen lépéseket tervez a kormány az összeomlás szélére került víziközmű-ágazat megmentése érdekében?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Az államtitkár asszony által felsorolt privatizációs eljárásokat mi már igen sokszor kritizáltuk itt a parlamentben, ahogy éppen kritizáltuk azt is, hogy önök nemrég kiszervezték szinte a teljes magyar gyorsforgalmi úthálózatot, azt is gyakorlat…
K/649 Mi az oka annak, hogy a kormány több alkalommal a szavak szintjén kiállt a rendkívül rossz helyzetben lévő víziközmű-ágazat támogatása mellett, azonban érdemi cselekvésre az elmúlt 12 évben nem került sor?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Mint a felelős miniszternek a helyettese, ön pontosan tisztában van azzal, hogy kritikus állapotban van Magyarországon a víziközműrendszer. Ugye, láthattuk, az elmúlt id…
T/360 Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először egy kérdésem lenne államtitkár úrhoz, hátha tud nekem segíteni, és esetleg még más érdeklődőknek is: ki ma Magyarország Kormányában a közlekedéspolitikáért felelős személy? Én úgy látom, hogy…
T/366 Egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár asszonyhoz igazából néhány rövid kérdést szeretnék intézni. Ennek a törvényjavaslatnak, ennek a salátatörvénynek az egyik fontos eleme a bányászatról szóló törvény módosítása, amire egyébként az e…
H/364 Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános vitában kifejtettük részletesen a pártunk véleményét, ezt csak nagyon röviden egészíteném ki. Amikor megkezdődött ennek az Unió jövőjéről szóló vitának, vitafoly…
T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden szólok hozzá. Én is azt gondolom, hogy fontos itt a jegyzőkönyv számára is tisztázni, hogy hamis információk hangzottak el az előterjesztők részéről. Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök nem megváltoztatj…
T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! Elviekben az ön munkahelyének, az Igazságügyi Minisztériumnak a korrupció elleni küzdelem letéteményesének kéne lennie. Kiderült, hogy az elmúlt években, ahogy az ügyészség ezt feltárta, az önök minisztériumának a második embere, az igazság…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Véget ért a 2023. évi költségvetés vitája itt az Országgyűlésben, és azt gondolom, hogy joga van a pécsi és baranyai választóknak megismerni a tényeket, hogy milyen módon támogatta a kormány,…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt hiszem, érezzük mindannyian, hogy nem a képviselők türelme, hanem a magyar emberek, a magyar kisvállalkozók türelme kezd elfogyni, ezért is utalt talán erre képviselőtársam. Én a kormánypárti előterjesztőkhöz, bocsánat…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy nem kell azon csodálkozni, hogy elhúzódik a vita, és hogy mindenki próbálja kihasználni a szűkre szabott időkeretet, hiszen önök teljes mértékben elmulasztották az előzetes egye…
T/447 A 2021. évi LXVI. törvénnyel kihirdetett, a Magyarország Kormánya és az Egyesült Nemzetek képviseletében eljáró, az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás UNEP által ellátott Titkársága (UNEP/AEWA Titkárság) között az A
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Ez egy nagyon fontos ügy, egy fontos megállapodás, fontos annak az elismerése, és fontos az az esemény is, amit Nacsa képviselőtársam említett. Mi is nagy örömmel figyel…
T/519 A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetésérő
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy valóban fontos, technikai jellegűnek tekinthető módosítás, amit maximálisan támogatok. Nyilván, ismertették képviselőtársaim, illetve államtitkár úr is, hogy miről szól ez a módosítás, val…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Július 10-én, vasárnap volt Tass Olga olimpiai bajnok tornász és edző halálának második évfordulója. Ezen a napon Pécs első olimpiai bajnokára emlékeztünk, és egyúttal egy kezdeményezést is útjára in…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hosszú ideje a magyar közbeszédet meghatározó kérdések: a vízhiány, a szárazság, az aszály, vízfolyásaink alacsony vízszintje, alacsony vízállása, illetve több esetben sajnos a kisebb vízfolyások kis…
A/577 Ki vállalja a felelősséget, miniszter úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Igen, elfogadom.
A/577 Ki vállalja a felelősséget, miniszter úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Évek óta nagy támogatója vagyok annak, hogy végre megkapják a víziközműcégek, méltán megkapják az önkormányzatok azokat a forrásokat, amelyek ‑ ismétlem ‑ ahhoz kellenek, hogy ne omoljon össze az ivóvízellátás Magyarországon, tisztelt áll…
K/455 A Sajót érintő ökológiai katasztrófa, és a Tisza erdélyi mellékfolyóinak szennyezése miatt azonnali és hatékony cselekvésre van szükség. Miért nem lehet a cselekvésre rábírni a kormányt?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Jó néhány alkalommal hoztam ide a Sajó folyót érintő szennyezés ügyét, és sokszor beszéltem arról az ökológiai katasztrófáról, ami sajnos megvalósul. Kétszer jártam ott a Fel…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai alkalommal sajnos a városunkat érintő súlyos kockázatokról, illetve konkrét veszélyekről kell beszélnünk. Néhány héttel ezelőtt vagy talán egy hónappal ezelőtt Palkovics László miniszter egy eg…
H/368 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Rengeteg mindent elmondtak képviselőtársaim előttem, ezért indokolt lesz ezekre reagálni, néhány hozzászólásra reagálni, ugyanakkor én is…
H/368 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak nagyon röviden reagálnék Nacsa képviselő úrra. Én azt gondolom, hogy az viszonylag merész dolog, hogy egy KDNP-s képviselő feláll itt az Országgyűlésben, és arról beszél, hogy melyik pártnak van joga vagy legitimációja frakciót…
H/368 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Én itt voltam az Országház épületében, a belső televízión keresztül néztem az ön vezérszónoki felszólalását, és ez alapján reagáltam. Amit egyébként ön idézett, az valóban szó szerinti ismétlése volt annak, ami…
H/368 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Asszony! Holnap fog ülésezni a Fenntartható Fejlődés Bizottsága ‑ és ugye, az a megtisztelő és felelősségteljes feladat ért, hogy én vagyok ennek a bizottságnak az elnöke ‑, szándékaim szerint valamennyi módosító j…
H/368 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Semmiképpen nem szeretnék visszaélni az Országgyűlés türelmével, nagyon-nagyon rövid leszek. (Kósa Lajos: Ne legyen rövid! Legyen hosszú!) Képviselő úr kérése parancs. Én tudok hosszan is beszélni, de nem ez a célom egyébként. Ezt több alkalommal az elmúlt években…
H/368 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak arra szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét, hogy az elmúlt hosszú vita során háromszor lettem arra figyelmes, hogy nyilván a vita hevében és megszokásból elnök úrnak köszönték meg a szót képviselőtársaim. Azt szeretném…
T/361 Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítása
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitát szeretném egy icipicit másik irányból megközelíteni, itt nagyon egyforma fókuszú hozzászólásokat hallhattunk, és szeretnék is csak reagál…
T/361 Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítása
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak kicsit reagálnék a vitában elhangzottakra. Én mindig örülök, hogyha kialakul egy vita, és azért normál szót kértem, mert lehet, hogy két percbe nem fogok beleférni. Nacsa képviselő úrral itt már vitatkoztunk egyszer erről az i…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Urak, Kormánytagok! Azzal kell kezdenem a mai napirend előtti felszólalásomat, hogy kifejezzem, súlyos felelőtlenségnek és önmagában is elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy Magya…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Még mielőtt a költségvetési módosító javaslatainkról beszélnénk, szeretnék reagálni néhány felszólalásra. Aradszki képviselő urat most nem látom, az imént arról beszélt,…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden év legfontosabb törvényjavaslata és minden év legfontosabb vitája az, amelyik a következő évi költségvetésről szól, és ez az a pillanat vagy ez az a folyamat, amikor e…
A/190 Mikor lép a kormány?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudjuk elfogadni, és megvárjuk a miniszterelnök urat. Köszönöm szépen.