543 felszólalás
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt a részletes vita kezdetén mindenekelőtt hadd állapítsam azt meg, hogy nagyon nagy örömünkre szolgálhat, hogy pénzügyminiszter úr, a társadalombiztosítást felügyelő politikai államtitkár kisasszony személyes jelenlétével…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen Vojnik Mária képviselő asszony nagyrészt már elmondta azt, amit én is szerettem volna elmondani. Csak azzal egészítem ki, hogy úgy tűnik, elég jól érveltünk az egészségügyi és szociális bizottságban, hiszen a bizottság ezt a módosít…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frajna Képviselő Úr! Valóban nem itt a nagyon részletes szakmai vitának a helye, ezzel egyetértünk, de annyit hadd jegyezzek meg, hogy a szklerózis multiplexes betegek ellátása tekintetében pontosan ezért alakult úgy, ahogy alakult, hogy…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Lentner képviselő úr hozzászólása arra indít, hogy visszatérjek Keller László képviselőtársam korábbi javaslatára. Tekintettel arra, hogy Lentner képviselő úr az ajánlás 74. pontjában szereplő módosító indítványát indokolta, és arra tett javaslato…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is köszönöm a pénzügyminiszter úrnak, hogy végül is megszólalt és elmondott néhány dolgot. Én most az ügyeleti díjak kérdésére, illetve a csődgondnok-ügyre szeretnék röviden reflektálni. Egyrészt ami az, úgymond, vis…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen egy módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni. Jóllehet ezt az indítványt Frajna Imre képviselőtársam már érintette az első vitaszakaszban, de nem vette figyelembe, hogy az elnök úr két részre osztotta a részletes vitát. Nevezetes…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úrnak képviselői minőségben előadott expozéja most alkalmat ad nekem, hogy rámutassak arra, hogy a beruházási és felhalmozási kiadások az egészségügyi ágazatban is roppant szerényre tervezettek. Most arról n…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Rendkívül hálás vagyok, hogy államtitkár úr válaszra méltatta szerény észrevételemet. Nagy tisztelettel legyen szabad megjegyeznem azt, hogy a soproni kórház fejlesztésére tett javaslat visszavonásáról eddig nem volt módunk értesülni, hiszen…
T/379 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ezt az ötnegyedórás izgalmas szópárbajt végighallgatva nagy a csábítás bennem, hogy még én is sok megjegyzést tegyek hozzá. Ha itt lenne még Selmeczi Gabriella politikai államtitkár kisasszony, akkor természetesen a kórházi kapa…
T/379 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Tudom, hogy illő figyelembe venni, amit az elnök asszony mondott, de, alelnök úr, illő tisztelettel legyen szabad megjegyeznem - szigorúan a nyugdíjtémánál maradva -, hogy számunkra az időszámítás nem 1998-ban, de nem is '94-ben kezdődött. 1994-ben azonban azt kellett figye…
T/379 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kisebbség megítélése szerint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítására előterjesztett javaslat alapvetően a jövő évi nyugdíjemelé…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A múlt héten a hozzászólásomban elemeztem a Nyugdíj-biztosítási Alap tervezett kiadásait. Egyebek között rámutattam arra, hogy a járulékcsökkentés árát a nyugdíjasok fizetik meg, és szóltam a gyógyszer-támogatási előirá…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Megdöbbentőnek tartom, hogy a társadalombiztosítás jövő évi költségvetésének tárgyalásakor nincs jelen a teremben az egészségügyi tárca minisztere és a politikai államtitkár sem - ha a miniszter úr nem érne rá. Arról már csak csöndben teszek…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, persze nem feleslegesek ezek a kétperces hozzászólások, mert valóban így vitatkozunk érdemben. S valóban fontos az, hogy a társadalombiztosítási alapok jövő évi költségvetésének peremfeltételeit nagyon sok oldalról sikerüljön megvilá…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gidai Erzsébet képviselő asszony hozzászólásának két elemére szeretnék csak nagyon röviden reflektálni. Képviselő asszony azt mondta, hogy a nyugdíjreformhoz nem készültek hatásszámítások, nem voltak vizsgálatok. Nyilván leh…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Lehet, hogy tényleg egy óráig, a tervezett időpontig mégiscsak a társadalombiztosítás ügyeivel foglalkozunk; már féltem, hogy erre nem lesz lehetőség. Gidai Erzsébet képviselő asszony utolsó mondatához kell szólnom: semmiféle titkos anyag nem kész…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Az egészségügyi és szociálpolitikai ágazatok rendelkezésére álló előirányzatokról szeretnék beszélni. Ezek elemzése alapján is érvényesnek látszik két következtetés, amelyről már beszéltek szocialista…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi és szociális bizottság rövid konzultációt folytatott a társadalombiztosítási alapok 1997. évi zárszámadásáról, és ennek három elemét szeretném kiemelni. Először is: m…
T/280 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997.évi LXXXIII. tvörvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Sok dolga van az Egészségügyi Minisztérium új vezetésének, hiszen költségvetést kell készíteni, a minisztériumot átszervezni, kialakítani valamiféle viszonyt az egészségbiztosítás új vezetésével, egyezkedni a volt kamarai t…
T/280 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997.évi LXXXIII. tvörvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, nem baj, ha itt a Ház előtt egy kicsit tisztázzuk az említett 11. §-t, mire is gondol az előterjesztő ebben a táppénzügyben. A magam részéről azért hajlamos vagyok azt gondolni, hogy megalapozott az ellenzéki képviselők aggálya, hisz…
T/279 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997.évi LXXX.törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban nehéz a bizottsági előadó helyzete, hiszen két, szorosan összefüggő törvényjavaslatról van szó, mégis megpróbálom házszabályszerűen összefoglalni most csak a társadalombiztosítás ellátásaira és a m…
T/279 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997.évi LXXX.törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt osztoznánk Koltai Ildikó képviselőtársunk örömében, hogy a Fidesz teljesíti a programját és drasztikusan csökkenti a közterheket, hadd jegyezzem meg, hogy a törvényjavaslat mellékletében bemutatott modell legfel…
T/279 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997.évi LXXX.törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én is a Csáky képviselő úr által felvetett gondolatokhoz szeretnék röviden szólni. A képviselő úr kinyitotta a nyugdíjreform vitáját. Csak nagyon röviden hadd ajánljam a képviselő úr figyelmébe azokat a modellszámításokat, amelyek még tavaly…
T/279 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997.évi LXXX.törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Lentner Csaba képviselőtársamnak ajánlom, hogy tanulmányozza az Európai Unió és az OECD ide vonatkozó anyagait, amelyekben bizonyos értelemben mintaként is tekintik a magyar nyugdíjrendszert, amelyet egyébként a svédek, a hollandok is n…
T/279 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997.évi LXXX.törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Csak nagyon röviden, egy bővített mondatban szólnék. Lentner Csaba képviselőtársam említett egy számot, amely egy dermesztően növekvő hiányt mutat a társadalombiztosítási kasszában. Csak annyit legyen szabad megjegyeznem, hogy a hivatalos pro…
T/278 Az egészségügyi hozzájárulásról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az egészségügyi és szociális bizottság az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát az ellenzéki képviselők tartózkodása mellett állapította meg. Itt azt jelezh…
T/223 Az általános forgalmi adóról szóló 1992.évi LXXIV.törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi és szociális bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjav…
V/167 Jövedelmek-közterhek-érdekegyeztetés "99" Vitanap kezdeményezés MSZP
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Rendkívül örülök, hogy megismerhettük az egészségügyi miniszter úr elmúlt hetekben lebonyolított gazdag programját, csak a rend kedvéért jegyzem meg: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nem szociális partner, hanem de…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy a teremben ülő képviselők jelentős része hozzám hasonlóan szomorúan és rosszkedvűen vesz részt ebben a vitában. Ennek a legfőbb oka véleményem szerint az, hogy olyasmiről kényszerülünk egymás vélemén…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Személyes érintettség révén kértem szót. Csak annyit szeretnék elmondani tisztelt kisgazdapárti képviselőtársamnak, hogy az akkor, abban a szövegkörnyezetben és abban az időszakban mondottakat, ahogy és amikor mondtam, természetesen fenntarto…