27 896 felszólalás
T/12790 A távollévők között kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megkérdezem Fónagy János miniszterhelyettes urat mint az előterjesztő képviselőjét, hogy kíván‑e felszólalni. (Jelzésre:) Majd zárszót. Köszönöm szépen önnek. Tisztelt miniszterhelyettes úr, 15 perc áll majd rendelkezésére a zárszó elmondására. Tisztelt Ház…
T/13041 Fogyasztóvédelmi tárgyú törvényeknek a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását és jogharmonizációt célzó módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A határozathozatalokra szerdai ülésnapunkon kerül sor. Most soron következik a fogyasztóvédelmi tárgyú törvényeknek a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását és jogharmonizációt célzó módosításáról szóló előterjesz…
T/13041 Fogyasztóvédelmi tárgyú törvényeknek a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását és jogharmonizációt célzó módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most tisztelettel megkérdezem az előterjesztő képviseletében Fónagy János miniszterhelyettes urat, hogy most kíván‑e felszólalni. (Dr. Fónagy János: Majd zárszót, elnök úr!) Nagyon szépen köszönöm. Tájékoztatom önt, hogy a zárszóra 15 perc időkeret áll majd rend…
T/12803 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalra a szerdai ülésnapunkon kerül sor. Most soron következik a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző mó…
T/12803 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megkérdezem Fónagy János miniszterhelyettes urat, hogy az előterjesztő képviseletében most akar‑e felszólalni.
T/12803 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tájékoztatom önt, hogy 15 perc áll majd a zárszóban a rendelkezésére. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a kijelölt Vállalkozásfejlesztési Bizottság előadót nem állított. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretben. Megadom a szót Barkó…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Szép jó napot kívánok! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket, és köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik m…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az elhangzott napirend előtti felszólalásra a választ Répássy Róbert miniszterhelyettes úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, öné a szó. (11.10)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Párbeszéd képviselőcsoportjából Tordai Bence frakcióvezető úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az elhangzott napirend előtti felszólalásra a választ Hidvéghi Balázs miniszterhelyettes úr fogja megadni. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportjából napirend előtti felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az elhangzott napirend előtti felszólalásra Répássy Róbert miniszterhelyettes úr fog válaszolni. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Gurmai Zita képviselő asszony, az MSZP képviselője jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Az elhangzott napirend előtti felszólalásra a választ Rétvári Bence miniszterhelyettes úr fogja megadni. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjából Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az imént elhangzott napirend előtti felszólalásra a kormány részéről Zsigó Róbert miniszterhelyettes úr válaszol. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A KDNP képviselőcsoportjából Simicskó István frakcióvezető úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Frakcióvezető úr imént elmondott napirend előtti felszólalására a választ Zsigmond Barna Pál miniszterhelyettes úr fogja megadni. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportjából napirend előtti felszólalásra Halász János képviselő úr jelentkezett. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Képviselő úr elhangzott iménti napirend előtti felszólalására a választ Hidvéghi Balázs miniszterhelyettes úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr, öné a szó.
K/13132 Volt rá nyolc hónapjuk, megtalálták már az MNB-ből ellopott milliárdokat?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ezzel a napirend előtti felszólalások végére értünk. Tájékoztatom önöket, hogy a további napirenden kívüli felszólalásokra jelentkezett képviselők névsorát a parlament informatikai hálózatán valamennyien elolvashatjuk. Mo…
K/13132 Volt rá nyolc hónapjuk, megtalálták már az MNB-ből ellopott milliárdokat?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A választ, mint említettem, Fónagy János miniszterhelyettes úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr!
K/13124 Aki dolgozik, annak miért nem jár Magyarországon a tisztességes bér, a biztonságos munkahely és a megbecsülés?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Gurmai Zita képviselő asszony és Komjáthi Imre képviselő úr, az MSZP képviselői, kérdést kívánnak feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: „Aki dolgozik, annak miért nem jár Magyarországon a tisztességes bér, a biztonságo…
K/13124 Aki dolgozik, annak miért nem jár Magyarországon a tisztességes bér, a biztonságos munkahely és a megbecsülés?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A válaszra megadom a szót Fónagy János miniszterhelyettes úrnak, parancsoljon!
K/13144 Miként tudna egy szülője elől menekülő gyermek ügyében segíteni a gyermekvédelem?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Lukács László György képviselő úr, a Jobbik frakcióvezetője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: „Miként tudna egy szülője elől menekülő gyermek ügyében segíteni a gyermekvédelem?” címmel. Tisztelt Frakcióvezető…
K/13144 Miként tudna egy szülője elől menekülő gyermek ügyében segíteni a gyermekvédelem?
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Mint említettem, Rétvári Bence miniszterhelyettes úr fog válaszolni a frakcióvezető úr kérdésére. Parancsoljon!
K/13148 Miért nem akadályozzák meg a sintérbizniszt?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szabó Rebeka képviselő asszony, a Párbeszéd képviselője, kérdést kíván feltenni az igazságügyi miniszternek: „Miért nem akadályozzák meg a sintérbizniszt?” címmel. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Répássy Róbert…
K/13148 Miért nem akadályozzák meg a sintérbizniszt?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mint említettem, Répássy Róbert miniszterhelyettes úr válaszol önnek. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr!
K/13147 A várólisták csökkentése helyett miért a Big Pharmát szolgálják ki?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szabadi István képviselő úr, a Mi Hazánk képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: „A várólisták csökkentése helyett miért a Big Pharmát szolgálják ki?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Rétvári…
K/13147 A várólisták csökkentése helyett miért a Big Pharmát szolgálják ki?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ahogy említettem, a választ Rétvári Bence miniszterhelyettes úr fogja megadni. Parancsoljon!