27 896 felszólalás
T/189 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/190 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a holnapi ülésnapu…
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mint már említettem, tisztelt képviselőtársaim, a bizottsági ülésen kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Ennek ismertetésére felkérem Nyikos László bizottsági elnök urat. Öné a szó, képviselő úr.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kérdezem Rétvári Bence államtitkár urat, kíván-e a kormány nevében felszólalni. (Dr. Rétvári Bence nemet int.) Nem kíván. Tisztelt Képviselőtársaim! Írásban előre senki nem jelentkezett. Lehetőség van itt nyomógombbal szót kérni. (Kovács Tibor: Ketten jelen…
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kétperces felszólalásra Lenhardt Balázs képviselő úrnak adom meg a szót, a Jobbik képviselőcsoportból. Képviselő úr, öné a szó.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most az írásban jelentkezettek közül Kovács Tibor képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportjából adom meg a szót. Képviselő úr, öné a szó.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kétperces hozzászólásra Babák Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából adom meg a szót. Képviselő úr, öné a szó.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces hozzászólásra Dancsó József képviselő úrnak adom meg a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most ugyancsak kétperces hozzászólásra Kovács Tibor képviselő úrnak adom meg a szót, az MSZP képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most Babák Mihály képviselő úrnak adom meg két percre a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most két percre megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportjából, de tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy rendes felszólalásra pillanatnyilag négyen jelentkeztek be.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: További kétperces hozzászólások következnek. Elsőként Lenhardt Balázs képviselő úrnak adom meg a szót, a Jobbik képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétperces hozzászólások következnek. Elsőként Dancsó Gábor képviselő úrnak adok szót, a Fidesz képviselőcsoportjából.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Botlás volt. (Derültség.)
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az átkeresztelésért elnézését kérem, de a keresztapaságért jótállok. (Derültség.) Vágó Gábor képviselő úr fog következni, szintén kétpercesre; és innen most már érthető az átkeresztelés: gyorsítani szerettem volna. Képviselő úr, öné a szó.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr felszólalását. És most rendes felszólalásra is önnek adom meg a szót. (Derültség.)
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra ketten is jelentkeztek, elsőként Dancsó József képviselő úrnak adom meg a szót, a Fidesz-képviselőcsoportból.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy hárman várnak rendes felszólalásra, ketten pedig kétperces felszólalásra. Babák Mihály képviselő úrnak adom meg a szót, kétperces hozzászólásra, a Fidesz-képviselőcsoportból.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra Vágó Gábor képviselő úrnak adom meg a szót, az LMP-képviselőcsoportból.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most rendes felszólalásra Veres János képviselő úrnak adom meg a szót, az MSZP-képviselőcsoportból.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra Vágó Gábor képviselő úrnak adom meg a szót, az LMP képviselőcsoportjából.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek következnek. Veres János képviselő úr kért szót, az MSZP-képviselőcsoportból.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel tájékoztatni szeretném önöket, hogy itt pillanatnyilag nem a konvergenciaprogram elmaradásáról folyik a vita, hanem az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottsággal kapcsolatban. Arra kérek mindenkit, hogy az idő e…
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétperces hozzászólásra Veres János képviselő úr kért szót.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most rendes hozzászólásra Göndör István képviselő úrnak adom meg a szót, az MSZP képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak rendes felszólalásra Nyikos László képviselő úr kért szót. Képviselő úr, öné a szó.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelettel kérdezem képviselőtársaimat, óhajt-e valaki még felszólalni a vitában. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Ügyrendi kérdésben kért szót Hegedűs Tamás, a Jobbik képviseletében. Képviselő úr, öné a szó.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Tisztelettel kérdezem, hogy ez a frakció kérése.
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Igen, köszönöm. Ügyrendi javaslatról lévén szó frakciónként egy-egy képviselői hozzászólásra van lehetőség kétperces időkeretben. (Nincs jelzés.) Nincs. Ez azt jelenti, hogy... - Hargitai János képviselő úr kért szót, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. (22.10)
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy van-e hozzászólás. (Nincs jelzés.) Közben elhangzott más javaslat is, hogy esetleg ne a rendes ülés keretében vizsgáljuk meg ezt a kérdést szerdán délután 2 órakor... (Jelzésre:) Nem? Ezzel nem értenek egyet. Akkor fölfoghatom itt a bólintásokat a…
T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A késő esti időre való tekintettel az önmérséklet nemes cselekedeteire való tekintetet is tisztelettel képviselőtársaim figyelmébe ajánlom. Most két percre Ivády Gábor képviselő úr kért szót.